Pénteki nap volt, minden úgy kezdődött, mint általában. Az aznapi programban két kedvenc kliensünk fogászati ellátása adta a feladatot sok más egyéb mellett.

Korábban mindig B a társ hozta a kutyákat a rendelőbe. Aznap A a tulajdonos, csodálatos, érzékeny művész, gyönyörűségek megálmodója, megalkotója hozta az én kedvenceimet.

Születésük óta ismertem a habos-babos,csodálatosan ellátott, kezelt kutyákat, hiszen a tenyésztő klienseim egyike volt. Az első oltástól tudtam róluk, rendszeresen nyomon követhettem gyarapodásukat, kiállításokon elért kimagasló sikereiket. Kedves, barátságos, remek egészségnek örvendő középkorú kedvencek voltak.

Szűrővizsgálatként a beavatkozáshoz való bódításuk előtt vérvétel történt. Egymás után lettek bódítva, megtörtént a fogkövek eltávolítása, a száj toilette. A kis fehér ékszerek ragyogtak a szájüregben, hollywoodi mosolyt varázsolva a pofikra.

A bódítást felfüggesztve, csóválva saját lábon hagyták el a rendelőt. A nap zajlott a rutinnak megfelelően. Aznap csak délelőtt voltam ezen a helyen, délután Budapest melletti kisvárosban rendeltem.

Délután öt tájt hívott a kutyák gazdáinak a házinénije, hogy egyikük nincs jól. Miután A hazavitte Őket, dolga után sietett és a néni vigyázott rájuk, mint mindig is tette.

Rendelés után siettem a közeli városba, ahol éltek, hogy segítsek. Mikorra odaértem csak a kihűlt test fogadott és az ijedt néni, aki még nem hívta a tulajdonosokat a megrázkódtatás okozta sokk miatt. Hívtam hát én A-t és tájékoztattam arról, hogy mi történt és hogy a másik kutya sincs teljesen jól, véres hasmenés jelentkezett nála, ami a sokk egyik tünete is lehet. Kértem, hogy találkozzunk a rendelőben, hogy megfelelő ellátást kaphasson az ismeretlen eredetű sokk kezelése érdekében. Nem sokkal később már csorgott az infúzió, megkapta a megfelelő kezelést és tünetileg kicsit jobban is lett, kissé fellélegezve engedtem haza Őket, hiszen éjszakai ellátásra, akkor úgy tűnt nem lesz szükség.

Éjféltájban ért a hívás, hogy a kutya rosszabbul van és azonnal menjek. Kőbányán átmeneti albérletben laktunk akkor éppen, új lakásunkba költözés előtt, ezért azt javasoltam, hogy azonnal vigyék be a kutyát a közeli fővárosi állatkórházba intenzív ellátásra, hiszen azzal hogy én házhoz megyek időt veszítünk és otthon nem tudom megfelelően ellátni. Ugyanakkor némi pihenésre is szüksége lenne, hiszen másnap továbbképző kongresszus szervezőjeként rengeteg feladatom lesz. Kicsit később újabb hívás érkezett. Szegény jószág a kórházba szállítás közben meghalt. Néma csönd és döbbenet. Megmagyarázhatatlan, elfogadhatatlan a tulajdonos részéről és a saját részemről is. Rengeteg kérdés korrekt válaszok nélkül. Az események árnyékában nem tudtam felszabadultan, teljes odafigyeléssel csinálni a két napos kongresszust, de ment az rutinból így is. Az agyam folyamatosan ezerrel járt, mi okozhatta, mi ?

Mindketten jól aludtak, jól ébredtek, a délután folyamán otthon ettek egy keveset és a kertben dolgukat is elvégezték. Sok nagy kérdőjel.

Beszéltem a tulajdonossal, akivel szinte baráti volt a viszonyunk. Ajánlottam, hogy legyen boncolás, hogy végére járjunk a kettős tragédiának. Azt mondta, hogy el akarja temetni a kis testeket és amúgy sem bízik bennünk, mert az állatorvos úgyis összejátszik az állatorvossal, hogy védjük magunkat. Szíven ütött ez a mondat, de hyper érzékeny emberről lévén szó a gyásza részeként értelmeztem és fájt, de megértettem.

Pár nap múlva megjöttek a labor eredmények. Minden teljesen rendben. Próbáltam újra és újra végig gondolni és a tényszerűség kedvéért a felhasznált gyógyszerekből mintákat küldtem vizsgálatra, hogy megbizonyosodjam azok hatékonyságáról és ártalmatlanságáról. Több komoly tudású kollégával konzultáltam, próbálva a közös gondolkodást segítségül hívni. A kérdések megválaszolatlanok maradtak. Maradt a gyász, a rossz hangulat, hiszen megmagyarázhatatlanul, értelmetlenül veszítettünk el két ragyogó életet.

Pár héttel később hívott A agresszív stílusban. Közölte a testeket exhumáltatta és egy külföldi laboratórium vett mintákat, ahol szepszist állapítottak meg.

Azzal vádolt bennünket, hogy a fogászati ellátáshoz használt berendezésünk okozta a szepszist, mert volt ilyen humán példa. Felvettük a kapcsolatot az akkori ÁNTSZ megfelelő osztályával kérve az eszköz bevizsgálását. Finoman szólva kimosolyogtak bennünket, hogy ez nonszensz. A szájüreg sosem steril és a rendszeresen tisztított és fertőtlenített eszköz nem képes ilyet okozni.

Megmagyarázhatatlan a hirtelen fatális lefolyás is.

Felajánlottam A- nak hogy indítson ellenem eljárást kamaránál, hogy korrekt, független módon járjunk utána, erre is a korábbi összeesküvés elmélet volt a reakció. Mélységesen fájlaltam mindezt.

Pár nappal később A azt kezdeményezte, hogy üljünk le egy kávé mellett és beszéljük át a dolgot, kicsit már higgadtabban közölte mindezt és buddhizmushoz közel álló lelkületűként akarta kezelni ezt a helyzetet.

A beszélgetés nem párbeszéd volt, hanem hosszú monológ, nekem esélyem sem volt megszólalni, bárhogy is próbáltam. A békülékenynek sejtett beszélgetés során bizony előkerült az hogy szakmailag ha akar megsemmisít és a rendelőt is tönkre teszi a médiával való közismerten közeli kapcsolatai segítségével. Újra felajánlottam a vizsgálatot, nem vezetett sikerre. Az egómat a föld középpontja felé célozva hallgattam mondatait.

Nem akartam egy ilyen helyzetben a rendelő presztízsét, jövőjét veszélyeztetni, hiszen az objektivitástól nagyon távol álltunk.

Életem legmegsemmisítőbb helyzetét éltem át. Én is gyászoltam a kedves ártatlan jószágokat és a kapcsolatunk ilyetén rosszra fordulását. A mai napig sem tiszta  kép, miért, mi okozta, hogy lehetett mindez ?! Nem volt lehetőség tisztázni a kérdést.

Eltelt tíz év, nincs már személyes kapcsolatunk. Én továbbra is távoli tisztelője vagyok a kiváló művésznek, érzékeny embernek, a két gyönyörű állat képe pedig a retinámba égett mindörökkön örökké.