Az év legszebb családi ünnepe komoly kihívásokkal járt az idei évben. Új munkahelyen kezdtem október 1-én, a szabadságom csak gyűlt ez idő tájt, de kivenni majd csak jövőre tudom. No sebaj hiszen 24-e előtt szabad vagyok pénteken és jó eséllyel csütörtökön este hazarepülök az utolsó géppel. Próbáltam cserélni a 24-ét, főleg mert utána 3 napig nem kell dolgoznom. Hááát nem sikerült, bánja kánya lefoglaltam a jegyemet és teltek a napok, majd 10 nappal az indulás előtt a beosztásomat a központban miért, miért nem megváltoztatta egy irodista kislány és berakott 22-re szombatra. Elszállt a levegő elsőre, de harcos, kitartó a magyar, ezért gyors emailváltásokkal sikerült egyenesbe hozni a hirtelen kanyart. Kedvesem így is nehezen élte meg azt, hogy szenteste nem lesz együtt a család, amire az én válaszom mindig csak az, hogy mindegy, hogy mikor, hol, milyen okból vagyunk együtt, a lényeg a szeretetben együtt megélt idő. No megnyugodva megbeszéltem a kollégámmal, hogy kicsit korábban otthagyom Őket, ne írjanak már nekem új beteget 17.15 után, taxit rendeltem online, összecsomagoltam és eljött az utazás napja. Nem volt túl erős nap, elbúcsúztam az utolsó betegtől és a kollégáktól. A rendelőből kilépve vártam a rendelt kocsit. Eltelt 5 perc majd 10, taxi sehol, az óra 17.50-et mutat vonatom 16.05-kor indul, az állomás minimum 5 perc kocsiút. Gyorsan vissza a recepcióra, kedves kolléganőm - aki Drezdai kislány, magyar baráttal - első szóra igent mond. Kocsija kicsit beszorítva, néhány manőver, az idő múlik, a lámpák persze lassan váltanak, kipattanok az állomáson, az ajtót csak félig sikerül becsuknom, de Ő már megy vissza a rendelőbe. Jegyem a zsebben, okosan előre váltva, iszkiri megvan a peron, de a vonat nem áll meg Luton Parkway állomáson, viszont legalább 17.59-kor indul és elértem. Nincs gond átszállok majd London St Pancras állomáson. Csomagomat elhelyezem, lassan lehiggadok, pulzusom a megszokott kellemes laza állapotra csökken. Vonatot váltok, 5 perc csak a veszteség. Megállunk, van időm elég, buszra fel, irány a reptér. Elsőbbségi jeggyel gondoltam egyszerű az élet. Van egy nagy feladott bőröndöm, irány a csomagfelvétel, a tömeg feltűnően nagy és szembesülök azzal, hogy 4 asztalnál veszik át a csomagokat, előttem hatalmas sor, a végére állok, a sor lépésről-lépésre araszol, az idő vágtat. Mikor beálltam a sorba még 1,5 óra volt az indulásig, ez rohamosan fogy, az esélytelenek nyugalmával löködöm bőröndöm előre centiméterekkel. Még vagy száz ember előttem, mikor előre hívják a Temesvári és Budapesti gépek utasait. Így lehettem utolsók közül egyszer első. Csomagot átvették, sietek az ellenőrzéshez. Kivételesen nem csipogtatom a kaput, sikerült minden fémet kitennem a zsebeimből. Felérve a tranzit zónába a táblán miért is lepődnék meg, a gépemet 50 perces késéssel írják ki. Relaxáció, némi ásványvíz vételezése után leülök és várok. Az idő átváltott csigatempóra, az étteremrészt zárják, kedvesen kitessékelnek. Végre megvan a beszállókapu száma, arra baktatok, az idő múlik, információ nincs, a földi személyzet keresi XY-t. Csodálkozva nézünk egymásra, többen szólítják a keresett embert. Rossz viccként felötlik csak nem a kapitány hiányzik ? Emberünk előkerül, az utaslista teljes, leengednek a hidegbe, a gép már megérkezett, most szállnak le az ide érkezők, cserélik a csomagokat. Mellettem ötéves forma helyes kisfiú már nehezen bírja a gyűrődést. Édesanyja magyar, a kisfiú itt szocializálódott, kortársai angolul beszélnek, ezért Ő már inkább angolul szólal meg. Végre nyílik az ajtó, de még pár perc didergés a csípős levegőn, aztán irány a gép. Mindig folyosó felől ülök, mellettem középkorú férfi középen okoska törp arcú, szemüveges kisfiú. Felém fordul, szép angolsággal megkérdezi segítenék-e abban, hogy anyukája itt ülhessen kiegészítve a családot. Mosolya angyali, a gépen már elrendeződtek az utasok, hát mi is akadályozhatna meg abban, hogy igent mondjak. Anyuka sokkal hátrébb ül, ablak mellett. Megörül a lehetőségnek és én is hogy segíthettem. A másik két széken ülő házaspár utat enged a cseréhez, az első szavak angolul, aztán hamar kiderül, hogy Ők is honfiak. Kényelmesen elhelyezkedem, az idő múlik, már fel kéne szállnunk, információt nincs. 20-25 perc elteltével a vezető utaskísérő tájékoztat bennünket, hogy csomagrakodás közben a gép cargo ajtaja megsérült, a helyi mérnökökre várunk, a munka elvileg 20 percet vehet igénybe. Két óra elteltével végre felbőgnek a turbinák, akadálytalanul taxizunk a felszálló pályához és villámgyorsan elveszünk a felhők közt. Szokatlanul hosszú két és fél órás repülőút után hajnali 3 körül landolunk. Gyors ellenőrzés, némi várakozás a csomagra majd telefon a közeli McDonalds-nál várakozó családnak, hogy indulhatnak. A telefonom lehalkítva a zsebben, várok a csípős hajnalban és nem értem miért várok még. Kedvesem jelenik meg némileg felháborodva, hogy folyamatosan hívott, nem vettem fel, már két kört mentek emiatt. Az újbóli együttlét öröme gyorsan csillapítja a bosszúságot, lánykám vezet hazafelé és otthon, édes otthon. Nem aludtam sokáig, hisz az időm kevés és azt már előre beosztották szeretteim. Fiam és kedvese most költöztek új lakásukba, elkél a segítségem. Munkalapot veszünk a konyhájukba és miért is ne gyalog cuccoljuk föl a hatodik emeletre. Megyek tovább, meglátogatom a volt munkahelyemet, pár szó a bent lévőkkel, szeretem Őket, jó csapat. Kis karácsonyi sütis csomaggal kedveskedtem Nekik. Tovább régi kedves kolléganőmhöz, akinek e blog születése köszönhető. Veszek pár kézi eszközt, amit viszek vissza magammal. Jót beszélgetünk gyermekeinkről, a világ dolgairól. Gondolataink összecsengenek, világlátásunk hasonló. Vissza a családhoz, kis barkácsolás a fiataloknál, aztán haza, mert a lányok is igénylik a jelenlétemet. Még este átugrunk halért, a kajákhoz szükséges alapanyagokért. Fáradtan nagy alvás. Korai kelés után fő a halászléalap, készül a székely káposzta, sülnek a sütemények, a már beállított fára felkerülnek a díszek. Új LED világítással küzdünk, nem kis idő míg szétválasztjuk a tíz szálból álló füzért, a türelmem határán dicsérem a kitalálóját. A fán gyönyörű, meseszerű. Készülődés, csomagolás. Én könnyen vagyok nekem az üzletben gyönyörűen csomagolták. Minden évben megállapodunk a jelképes ajándékozásról. Roskadásig a fa alja, csak mosolygok, idén sem jött össze, de ... Lánykám Ír barátja is velünk van, Neki szokatlan ez a típusú karácsony és az ajándéközön. Élvezi, ellazultan jól érzi magát köztünk, fiam kedvesének anyukájával egyetemben. Kicsit nehéz a nyelvi korlát, de fiam sokat beszél angolul és megy a szinkrontolmácsolás vidáman. A halászlé is elvarázsolt mindenkit, a székely káposzta sem vallott szégyent és finom volt a malacsült és sült hal is. A süteményeknek már alig maradt hely. Szeretet, boldogság, jó hangulat és mindez december 22-én. Idén így dobta a gép és ez így is milyen szép. Lassan szedelőzködnek a srácok, pihenés után másnap kora délután vissza Albionba. Kedvesem velem jön. Gépünk nem meglepő módon 50 perces késéssel indul, aztán kellemes utazás után leszáll Lutonban, kedvesem csomagjára várunk, csak várunk, a Brightoni vonatot már nem érjük el. Végre feltűnik a neylonba rejtett bőrönd, irány az állomás és miénk a Three Bridges-ig közlekedő vonat, a kocsi a rendelő előtt vár. Az állomás előtt temérdek taxi a hajnali órán. Itt vagyunk hát, már 24-e van és én ma dolgozom estig.