Hihetetlenül elszaladt az idő, mióta az első hírek beszámoltak az új típusú coronavírus okozta Wuhani megbetegedésekről. Azóta lassan beterítette az összes kontinenst, sok áldozatot szedve. Országonként, kormányonként, tradíciónként máshogy kezdődött a próbálkozás a járvány fékezésre, lassítására, kezelésére. Nem voltunk felkészülve, szinte mindenhol fényesen igazolódott, hogy a jelenlegi kórházi kapacitások nem elegendőek. Nincs elég szakember, nincsenek meg a személyi védekezéshez szükséges eszközök.
Kevés még a tudásunk a vírus tulajdonságairól, bár napról, napra előrébb lépünk a világ kiválóan felkészült szakembereinek köszönhetően. Próbálkozások vannak a súlyos betegek kezelésére, a vírusellenes szerek bevetésére, újra sikerült felfedezni a hyperimmun szérum kezelést, de még nem tudjuk, hogy milyen mértékű védettséget és milyen hosszan eredményez a szervezet áthangolódása.
Megindultak a vakcinafejlesztések sok helyütt a világban, Oxfordban már klinikai tesztelés zajlik. Mindeközben a sajtó sokszor meggondolatlanul csak gerjeszti az aggodalmat, egyes kormányok pedig elképesztő módon viselkednek ebben az embert próbáló helyzetben. Észak Koreában hivatalosan nincs ott a vírus, bár a nagy ember kicsit eltűnt vajon miért ? Kína felől meg már miért is menne át a vírus, hiszen tiszteli a nagy vezetőt !?
A régi, alkotmányos demokráciákban a járványt a szakemberek vezénylik, a politikusok bölcsen hátrébb lépnek és csak a megfelelő politikai állásfoglalásokat mondják el.
A tisztességes, független média tájékoztat, kritizál, véleményeket ütköztet, ha kell. Széleskörűen igyekszik lelkileg is segíteni az otthonukban rekedt embereken, akik már nehezen viselik a helyzetet, de a korrekt tájékoztatás és a kormányok kérésének megfelelően igyekszenek kitartani, hogy megvédjék az ellátó rendszert a nagy túlterheltségtől és a sérülékeny időseket, betegeket a szinte biztos haláltól.
Vannak csodás gyógyulások, minden korosztályból. Sok helyütt a legszebb arcát mutatja az ember, máshol pedig csak a felelőtlenséget, oda nem figyelést, a mindenkinél okosabb vagyok mentalitást.
Sok hibát követnek el világszerte, de legtöbb helyen megteszik a megfelelő korrekciós lépéseket.
Nehéz bezártságban élni a szabadsághoz szokott világban. Könnyebb ott, ahol a településszerkezetnek köszönhetően saját kertbe ki lehet menni és friss levegőt szívni, élvezni a langyos, illetve lassan forró napsütést. A lakótelep lakásaiban rekedtek nehezebben viselik a helyzetet.
Én "frontvonalban" dolgozó állatorvosként egy napot sem kihagyva végzem a dolgom és segítek a rám szoruló négylábúaknak és gazdáiknak. Megvannak a megfelelő óvintézkedések, hogy megvédjem a kollégáimat és a klienseinket is. Jól működik. El tudunk látni minden sürgősséget, igyekszünk megakadályozni az állatok megbetegedését a vakcinázások fenntartásával. Kezeljük a sebeket, kiderítjük a panaszok mögött zajló problémákat, oltjuk a védtelen kölyköket, hisz ez a dolgunk.
Mindeközben nem láthatom a családomat, hiszen 1200 km választ el Tőlük, de mindegyikünk biztonsága érdekében nem mozdulunk, bár gyakorlatilag kivihetetlen, mert vagy nem repülnek a gépek, vagy ha mégis, otthon is 2 hét karantén, majd visszatérve újabb két hét ön izolálás lenne a betartandó.
Olyan ez, mint a lövészárok élet az első világháborúban.Egyszer csak elhallgatnak a fegyverek, akarom mondani korlátok közé szorítható a járvány. Lassan próbálunk majd visszatérni a majdnem normális kerékvágásba, ami mindenkire óriási felelősséget nyom, hisz nincs tapasztalat, hogyan, milyen gyorsan ?
Eközben a gazdaság teszthalott állapotban. Ott ahol a kormányok felelősen viselkednek, ott a munkahelyek fenntartásával próbálják életképes állapotban tartani az újraindíthatóság érdekében. Máshol hazárdjátékot játszanak elmebeteg vezetők.
Gőzerővel gyártják a maszkokat, védekezéshez szükséges eszközöket, teszteket, amik egy részéről kiderül, hogy csak arra nem jók, amire létrehozták azokat. Tülekedés a források körül, hogy ki ki megszerezze, amire az országának szüksége van.
Mindeközben egy aprócska ország magát hatalmasnak hívő vezetője és a körülötte lévő haszonélvezők hatalmas történelmi bűnt követnek el a szép haza lakosságával szemben, továbbra is port hintve kilopják a nép szemét, halálba küldik azokat, akiken segíteni kéne. Átgondolatlan (vagy nagyon is átgondolt ?!) intézkedésekkel csak fokozzák a veszélyt, mélyítik a zűrzavart.
Mint minden rosszon persze egyszer ezen is túl leszünk, átmenetileg megrogyott térdekkel, rokkant vállakkal megcsappant javakkal. Tanulunk belőle vajon ? Ki tudja. A remény hal meg utoljára (az intenzíven ápolják, sic.)
