Mosolygós szép nap váltotta a negyedik éjszakát, ami a turnus utolsó epizódja volt. Az első három éjszaka viszonylagos nyugalma után bizony az utolsó megmutatta milyen is az igazi nehéz éjszakai  élet. A könnyű kezdés után bizony kimerítőre sikerült .  Az első három éjszaka során rutinszerűen a kórházban éjszakázó, műtét után lábadozó és a tartós felügyeletet igénylő betegeink ellátása mellett néhány sürgősségi ellátást igénylő érkezett csak, igaz harmaduk a gazdáik erős aggodalma miatt igényelte a nem olcsó éjszakai ügyeletet.

Hétfő és kedd éjszaka rutinos nővér segítette a munkát, ami így igazán egyszerű volt és éjfél után némi  fél éber alvás is belefért. A betegek állapotának rendszeres ellenőrzése és a gyógyszerelés nem volt nagy kihívás, bár aki már átélte milyen érzés az infúziós pumpák éjszakai visítása az tudja mire gondolok. Az ok legtöbbször szerencsére nem a beteg állapotának változása, hanem technikai, ami könnyen és gyorsan rendezhető, de igényli az állandó készenlétet, mert soha nem lehet tudni mi is a hangoskodás oka.

 A patkányok támadásának áldozatául esett méretes teknőc nem volt vidám az izomba adott injekcók miatt és némelyik macsek is morcos volt a háborgatásért, még ha érettük volt is mindez. Milyen szép szemekkel is tudnak nézni a kutyabetegeink, minden szép szóra állapotukhoz mérten élénk farkcsóválással válaszolnak, simogatásra tolják arcukat és meglepő készségesen együttműködnek a kezelések alatt, persze köztük is akad morózus, nem együttműködő, de az angol állattartási kultúrának köszönhetően többségében remekül szocializált négylábúakkal van dolgunk.

 A laza bemelegítést követte az igazi kemény utolsó este-éjszaka. A kórház tele, mindenki  lábában kanül, a pumpák ütemesen pumpálják az infúziót, a telefon csörög, a bejárati hívó üvölt és egyszerre árasztanak el a segítségre szorulók.

Álltuk a sara. A tíz éves kedves négylábú öregúr egy hete már gyógyszeres kezelés alatt javulni látszott hasfájása miatt, amikor tegnap este hirtelen felugrott és elkezdett lihegni, remegni. A kedves idős pár erősen aggódva mesélte el a történetet. A kutya vizsgálata nem adott túl sok értékelhető információt, de hasmenése nem volt és nem is hányt, bár gyógykezelése ebben az irányban kezdődött. Kezdtem kifejteni a lehetséges okokat, a tüneti kezelés lehetőségeit, a nem szteroid szerekkel való fájdalomcsillapítást, amitől korábbi rossz tapasztalat miatt elhatárolódtak.

És ekkor - milyen jó is, hogy nem később – előkerült a múltból egy gerincsérülés, amit a Fitzpatrick klinikán kezeltek sikeresen. Nagyon tisztelt egykori mesterem Papp László kiváló belgyógyász mondogatta mindig, hogy a jó kórelőzménynél csak a pót kórelőzmény lehet hasznosabb. A paracetamolban sikerült megtalálni a kevesebb mellékhatással bíró fájdalomcsillapítást a gazdák megelégedésére. Lelkükre kötöttem, hogy ha nincs javulás vagy az állapot romlik, akkor tovább kell lépni és górcső alá venni a gerincet, gerincvelőt.

Kicsit később érkezett a már a hordozóban vészjóslóan morgó kandúr, akinek vizsgálata gladiátort igényelt. Alapos vizsgálatot nem hagyott az istenadta Garfield formátumú harci macs. Előre figyelmeztettük a mamáját, hogy ha netalán megharapná, megkarmolná akkor irány a háziorvos. Még ki sem mondtam mindezt, mikor a szállító tetejének levétele után csúnyán ráharapott anya kezére.  Óvatos, a körülményekhez képest alapos vizsgálat után megbeszéltük hogyan indulunk neki a túlsúlyos, valószínű ízületi fájdalom tüneteit mutató állat kezelésének. A szükséges szuri beadása után a rémálom bekövetkezett. Anya keze vérben, harcias kliensünk nehezen vissza a dobozba, majd az ajtó csukásakor a rácson át még nekem is osztott az áldásból. Békésen tisztogattuk sebeinket az eseményeket követően.

Ha a kezemre nézek kis történelemkönyv olvasható a régebbi sérülések krónikáit helyettesítő, karmolás és harapásnyomokkal. Tudom mikor, kik foga, karma járta át a bőröm, húsom, mikor voltam óvatlan, mikor esett a dolog véletlen.  Gyűjteményem újabb folttal bővült.

Miközben én az arénában, kollégám rossz társaságba keveredett nyulat vett föl a kórházba. Az együtt tartott fülesek közt némi nézeteltérés támadt és a sérült fél félig kiherélve érkezett ellátásra.

Infúziós pumpák kattogása, gyógyszerek, kényszeretetés, kis lélegzet.

Hajnali fél háromkor, mikor a kakas még tyúkokkal álmodik, érkezett szegény 4 éves spaniel nagyon rossz, sokkos állapotban, végbeléből ürülő vérrel. Gyors elsősegély, vénakanül, süvítő folyadékbevitel, elektródák, csipogás, sürgősségi ellátás, vizsgálatok, vérlabor.

Erős vérvesztés a belekbe, fehérvérsejt az egekben, véralvadása elhúzódó, az ultrahangvizsgálat eredménye nem egyértelmű, kevés folyadék a máj körül. Akut vérvesztés nem egyértelmű háttérrel, gyors megoldást igényel, az intenzív kezelésre nem igazán reagál, fel kéne tárni a hasat, de ahhoz vérre lenne szükség. Telefonok a pitymallatban, végre van vér, indítják. A paraméterek egyre romlanak a kezelés mellett, a folyamatos, kezeléssel dacoló pulzusszám lassan csökkenni kezd, talán jó jel, de pár perc elteltével szegény szeme üvegessé válik, reflexek nincsenek, csak a szív dolgozik még becsülettel, de ez már csak l art pour l art volt. A tulajdonos tájékoztatása után nem engedtük tovább szenvedni.

Reggel fél hét, újra a kórházi betegek. Hőmérséklet, pulzus, légzés rendben, irány sétálni, felfrissülni a kórház mellett. Nem feszül tovább a kutyahólyag és kitisztul a kótyagos, fáradt fej is. Lassan szivárognak a nappali műszakos nővérek, a betegek átadásra kerülnek. Az utolsó billentyűt is lenyomtuk már, az adminisztráció kész, a kocsi hideg, de kellemesen duruzsol a motor. Óvatosan haza a vizes úton, forró zuhany és elnyel a kényelmes meleg ágy.