A megérdemelt hét végi pihenés. Tegnap kis kiruccanás a belvárosba Horshambe. Vettem pár apróságot és egy madár- és mókus etető fémállványt, ami már a kertben kínálja a magot az éhes begynek, gyomornak. Az első vendég kis pöffeszkedő vörösbegy volt, düllesztette pirók mellét majd odébb rebbent, később élvezte a tisztított napraforgót szarka, örvös galamb. Olvasgattam, filmeket néztem és eltelt a nap. Nincs igazán szép idő, kirándulásra nem alkalmas, de a múzeumok ilyenkor is remek élményt kínálnak, hát irány London. Megfeledkeztem arról, hogy az állomás melletti parkoló zárva, meglepetésemre mégis bejutok, fizetnék, de az automata nem érti mit akarok. A kocsi marad én megváltom jegyem London Blackfrairs állomásig, már a kézben veszem észre, hogy St Pancras-ig szól, de mindegy, mert ma szuper olcsó. Hamar telik az idő, olvasom az otthonról hozott számos könyv egyikét. London Bridge-nél már készülődöm, majd leszállok a hídra/ba épült állomáson és kényelmes séta után már kedvesen köszöntenek a beléptetéskor. Csomagom nincs hát haladok mint kés a vajban. A kiállítások többsége ingyenes, a gyűjtő úrnák és a jó érzéssel adott pár font szolgálják a fenntartás egy részét. A régi ipari épület hatalmas terei rejtik a modern művészetek produktumait. Képek a falon, installációk, vetítőtermek. Rengeteg ember. Picasso, Modigliani, Monet, Dali és sok számomra új szerző alkotása köti le figyelmemet vagy gyors pillantás után enged tovahaladni. Nem tudok elég hálás lenni Gellért B. Istvánnak, aki fogékony gimnazista koromban értő műélvezővé varázsolt sok kortársammal együtt. Szédítő a kiállítottak mennyisége. Az eredeti épülethez új szárnyat is építettek, ahol további, a világ minden részéről gyűjtött anyag látható. Egyik teremben a falon kiállított kép előtt a földön hasalva kislányok próbálják saját verziójukat megalkotni, anya velük ül a földön, a teremőrök kedves mosollyal támogatják Őket. Kíváncsiságom felcsábít a 10. emeletre, ahol négyszögletes körteraszról élvezem London körpanorámáját. Közvetlen mellettünk színes modern épület nappali szobáiba enged betekintést a magasság. Pazarul berendezett szobák, csak ámulok. Sokan várnak a liftre, hát lépcsőn visz az utam lefelé. A nagy központi csarnok mérete lenyűgöz, szinte focipálya méretű. Egyik felében gyermekeknek kialakított közösségi téren élvezik csepp életüket az apróságok. Cigánykerék, anya általi forgatással ringlispilezés, harsány kacagással kísért szaladgálás, boldog, teljes gyermekkor. Biztos visszatérnek majd később is akár saját gyermekeikkel. Eltelvén a sok szépséggel a Temze partján sétálok a közeli, újra varázsolt régi-új Globe felé. A folyó felőli frontja autentikus, a hátsó traktus már a modern világnak megfelelő. Folyamatosan mennek a nagy William mester darabjai. Bemegyek a fogadórészbe, föl az ajándékboltig. Hamletnek való koponya, W. S minden formában és mennyiségben, a legszebb a gyönyörű kiadású Shakespeare összes. Gyönyörű és visszajövök érte már tudom. Kicsit csípős a levegő, de nem kellemetlen. Sétálok vissza, útközben hatalmas szappanbuborékok szállnak felém. Kicsit arrébb a buborék eregető mutatványos varázsolja el a gyerekeket, akik visítozva szaladnak a nagy színes bucik között. Mennék tovább a városba, de döbbentem konstatálom, hogy Oyster kártyám otthon maradt. Így jár aki kabátot vált. Sebaj akkor visszamegyek London Bridge-ig, mert be akartam nézni a piacra, ahol nyálmirigyeket izgató sajtválaszték és veke járó illatözön van. A piac, ami a sínek alatt terpeszkedik üresen tátong, a pavilonok zárva. Hát persze hiszen vasárnap van. Átsétálok a közeli hatalmas templomba, a kórus éppen próbál, sok megszakítással szól az egyházi ének. A belső egyszerű és mégis lenyűgöző. Az ólomüveg ablakok egy része Shakespeare életéből vett jelenetekkel tarkított, az oltár nemesen egyszerű. A friss levegőre kiérve elindulok a közeli utcákon. Kellemes meglepetésemre a folyó partjára érek, ahol szárazdokkban Drake admirális kétárbócosa csalogatja a látogatókat. Az árbockosár üres, matróz nincs a kötélzetem. Pihen a hajó, kikötötték, családok fedezik fel a belsejét, gyerekek forgatják a hatalmas kormánykereket. A jövő kapitányai próbálgatják szárnyacskáikat. Kis séta után felérek a hídra, a következő híd a sorban a Tower Bridge, előtte páncélos naszád horgonyoz, de már csak mint múzeumhajó szolgálja London lakosságát és persze a számtalan turistát. Ebből a szögből még nem került lencsevégre. Az állomás felé haladva utcazenészek teszik hangulatossá a vasárnap délutánt. Tíz perc sem telt és már vonaton hazafelé, a kocsiba szállva nincs időm GPS-t kapcsolni ezért sikerül megismernem alaposabban Tilgate kerületet, de a belső iránytű jelez és meglelem az utat. Tele élményekkel újra,kellemes fáradtsággal mégis lazultan indulok a következő hétnek.
