Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Az élet bölcsője, hullámai moraja és a béke

2019. június 20. - lódoktor angliában

Szokásos heti pihenőnap első perceiben vettem észre, hogy a reggel kezdő asszisztensem írt aggódva, hogy az előző esti záró nem adta le a rendelő kulcsát a központi kórházban. Félálomban írtam hogy szabadnapos vagyok. Reggel a korán kelő nap nem hagyott sokáig aludni, a telefonomra nézve láttam, hogy az üzenetem nem ment el. Sors ? Akármi ? Gyorsan megnyugtattam Stephent, ott leszek nyolcra és nyitok, hogy normálisan elkezdődhessen a nap.

Már ott várt a fiú a rendelő előtt. Az utóbbi időben a váltó személyzet miatt nem az első eset volt ezért gyorsan írtam a lokális menedzsernek, hogy nézzen utána ki a felelős és oldja meg a problémát.

Hazaúton benéztem a Faygate-i kórházba, ahol előző este akut veseproblémás macskabetegemet hagytam éjszakai ellátásra. Félek mérgezés, lehet hogy fagyálló folyadék, mert nem igazán javul a megkezdett kezelésre. Megbeszéljük a további ellátását a helyi kollégával és irány haza.

Kicsit még visszapihentem, majd felfrissülve rövidnadrág, póló és irány dél. Lasting felé indultam és élveztem a szép időt, bár kissé borongósnak indult.

Letértem a sztrádáról és szerencsémre a Shoreham-i partvonalon kötöttem ki, ahol vakon ugyan, de gyorsan megtaláltam a parkolót a partközelben. Az automata naná, hogy érmével működik. A zsebemben kártya és papírpénz. No sebaj közel egy büfé, egy 7up rendel és máris zsebemben lapulnak az érmék.

Egész napra 1,5 font. Nem megyek tönkre most sem.

Kicuccolok a kocsiból, laza pulóver jól jön, mert a víz felől középerős szél lengeti nadrágszáram. Kamera a nyakba, fotótáska az oldalamon. Élvezve a látványt, ballagok. A tengerparton a tipikus színes öltözőházacskák katonás rendben. Előttem a tenger, mögöttem az Adur folyó holtága, szemben a partján kedves kis porták.

A tocsogósban zajlik az élet. Hattyú legelget idei fiókájával, kicsit arrébb kameravégre való kiskócsag gázol a vízben, meglát, odébb rebben. Kattog a gép, kicsit később beérem a fehér szépséget és próbálok pillanatokat csenni az életéből. A tenger fodrozódik, a közepes hullámok lendületesen görgetik a parti kavicsokat. A parttól kicsit távolabb dagadó vitorlával halad egy hajó. Két oldalról ellentétesen haladó teherhajók adják a keretet a képhez.

Balra Brighton, a távolban a fehér parti sziklák párás távolba veszve.

Jobbra Worthing tengerbe nyúló mólója előtte paplanernyővel hajtott vízisível a hullámokat lovaglók élvezik napjukat. Bakancslistásnak jelölöm. Néhány windsurf is feltűnik hasítva a vizet.

A víz felé indulok, a szél kicsit kellemetlen, de egyszer élünk. Kövezés mentén jó témák a fotózáshoz. A fövenyen hirtelenében több kilónyi szépia fehérlik. A víz által koptatott kagylóhéjak kápráztatnak, elvétve beszáradt macskacápa embriók a kavicsok közt.

Kövezés szélvédett oldalán remek támasztékot kínáló meleg köveknek vetem a hátam, pipa elő, egy jó töméssel füstölgetve élvezem a háborítatlan természetet.

Előttem az élet bölcsője, szépek a zöldjei, fölötte ultramarin az ég, a felhők ragyogó fehérek.

Kellemesen langyos a kő, morajló hullámok, sós vízpára, nyugalom, béke. Ülök hosszasan, gondolataim kalandoznak, légzésem lassú, békés, nyugalmas. Ez az én templomom, a hullám morajlása a zsolozsma, szent ősi sós víz permetezi bőröm.

Egyszer azt mondta egy kedves ismerősöm, hogy egy francia halászfalu utolsó kis háza előtti székben ülve, pipával a számban, pohár jó vörös borral tud elképzelni nyugdíjasként. Lassan alakul, a nyugdíjig még van idő bőven, de a hely lassan közelít a képzelthez. 

Koranyári szép nap Brightonban és Rottingdeanban.

Dolgos napok után a mai szabadnapomon a ragyogó napsütés korán ébresztett. Terveztem már egy tengerparti kiruccanást, hát nosza, könnyű reggeli után fényképezőgép összepakolva, irány dél. A waze keresőjébe beütöttem a Brighton-i Queens parkhoz legközelebbi parkolót és már róttam is a napsütötte Sussex-i utat. Budapest- Velencei tó távolság megtétele után néhány cikk-cakk után megálltam a felajánlott parkolóban. Telefonos applikációval lehetett volna fizetni, de az öreg ördögért sem volt hajlandó elfogadni az adatokat a rendszer, hát pöffentem egyet mérgemben, újratervezés és újabb kanyarok a városban. A helyi Morrison's parkolója lett a következő állomás, ahol már fizethettem automatában. Hurrá ! Motyót a vállra és irány a Queen's park, ahol jópofa hold installáció úszik át a tó fölött, remek fotótémát kínálva. Kellemes séta után értem a parkba, ahol sok szépséget láttam, kattogott a gép, de amiért mentem már nem volt, fogyó helyett hűlt helye hold volt. Így jártam, lekéstem.

Üsse kő irány a part. Hétköznap ide vagy oda nyüzsgés a promenádon. Megéheztem, vettem egy ínycsiklandónak ígérkező fish and chips-et, lesétáltam a partközelbe, kellemes törökülésben nekikezdtem az ebédnek a parti kavicsokon. Előttem német kamaszok élvezték az életet, bár a társaknak szánt kő engem talált kis híján, de mosolygós fejcsóválást váltott csak ki belőlem.

A mólón japán vagy koreai friss házasok pózoltak a fotósnak, a parton talán kínai újdonsült házasok sárkányt eregetve várták a kattanásokat. Meglepetésemre bátrak már a tengerben élvezték a hullámok lágy ringatását.

Az étel elfogyott, elég volt, jól esett, szedelőzködtem, irány a parkoló. Áthajtottam kedvenc helyemre Rottingdean-be. A parkolóban az automata lazán leemelte számlámról a parkolási díjat, jegy meg nem jött, kifogyhatott a papír. Mérgelődjek, mire jó az ?! A másik automata apró pénzzel jóllakatva kiadta a jegyet. Ez a parkolócégek napja. A természet sürgetésére illemhelyet keresve láttam a táblát, merre is induljak. Másik táblán meglepetésként Kipling Garden felirat. Jól hangzik, ugyanaz az irány, hát cammongjunk. Costa café táblája csábította a szemem, hát arra vettem az irányt, az ajtót nem leltem, oldalajtón kopogtam. Pincér jön mosolyogva, kérdem nyitva vannak-e ? Kedvesen közli, hogy természetesen, de az ajtó elöl van. Jót somolygok magamon majd kérem a kedvenc americanomat hideg tejjel. Ablaknál kényelmes nagypapis fotel ölel magába. A kávé  nem kevés, lassan kortyolom, közben telefonomon a napi híreket böngészem. Kálmán Olga főpolgármester jelölt olvasom kellemesen meglepetve. Okos, bátor, tisztelni való nő és a szintén remek asszony, Dobrev Klára és a DK ajánlásával. Tetszik a gondolat, bár szavazni sajnos nem áll módomban, de jó az irány. A csésze kiürült, séta tovább a kert felé.

Kis táblát olvasva megtudom, hogy Kipling, Maugli szülőatyja itt élte élete egy részét. A kert elvarázsol vagy inkább elvarázsolt. Csodás napsütésben szemet gyönyörködtető színek kavalkádja. Nem is tudom hová nézzek, hát figyelmesen pásztázok mindenfelé. Pergolához érve fülemnek ismerős cincogó madárhangok nagy csapat őszapó jelenlétét jelzik. Keresgetik a falatot, tündériek. A hely, a fények, színek, hangok tündérszárnyak zizegésének, koboldok tréfálkozásának hangulatát keltik. Le leülök egy egy padra, a kamera teszi a  dolgát, csodás színek, fények, témák. Tobzódom. Hatalmas levendulaágyás mellett élvezettel, mélyre szívom az oly kedves illatot, nagyanyám kertjét idézi meg. Spirituálisan feltöltődve sétálok vissza a part felé. A kékek csodásak, dagály van, a víz magasan,a kövezésre óvatosan kisétálok a mázsányi köveken. Közel a vízhez leülök egyre, alattam mélyen a hullámzás hangja, előttem messze a fodrozódó víz, távolban hatalmas hajó indul útjára éppen. Kedvenc pipámat megtömöm illatos dohánnyal és a saját illatfelhőmbe burkoltan, békésen pöfékelve gyönyörködöm. Mellettem partfutó landol a kövön, későn veszem észre, mire lencsevégre kapnám már odébb rebben.

A tömés kiégett, tápászkodom, majd visszaúton a csúszós kövön hirtelen fenéken landolok, szerencsére csak az önérzet sérült enyhén. Óvatosabbra veszem a haladást. Kiérek az útra. Anyuka, kisleánya és kutyájuk érkeznek. A kislány kezéből az éppen megkezdett fagyi a kavicsokra csattan, a gyermek keserves sírással kezdi, ami később hisztibe csap át. Mamája próbálja okosan nyugtatni, de Ő csak dühöngve dobálja a kavicsokat saját buksijára hevesen sírva. A kutya kis séta után visszatér, odaül a lányka mellé vigaszt nyújtva. Édesanyja is átöleli, lassan, szipogva nyugszik, csendesül. Lassan sétálok vissza a kocsihoz, indítok, majd a csodás Sussex-i tájon erős dugóba hajló szembe forgalomban elérem a sztrádát, haladok Horsham felé laza forgalomban. Szép nap volt, a képek már lementve a laptopra, párat megosztottam a facebook-on, más is élvezze, ami nekem jó érzést, örömöt okozott.

Épp csak leérettségiztünk, mindössze 40 éve

A zöld ballagáson túl, hol kamaszosan ökörködve éreztük remekül magunkat, kezdtük meg az érettségi időszakot 1979-ben és szinte meg sem száradt a tinta a bizonyítványon oszt elszaladt 40 év. Szerencsés embernek érzem magam, mert tehetséges, kiváló, nyitott, tudásra szomjas csapat tagjaként tölthettem el életem legszebb, legmeghatározóbb négy évét. Akkoriban még többségben elhivatott pedagógusok irányítgatták szellemi fejlődésünk és mutattak utat, adták át tudásukat. Külön kegye az életnek, hogy csodálatos és kőkemény osztályfőnökünk, kémia és biológia tanárunk Ónodi Ildikó kezei közt növekedhettünk. Nem csak a szakmai tudásunk gyarapodott, de értő pedagógusként jellemünk fejlődésére is nagy hatással volt. A sok tehetséges nebuló a múlt szombaton már révbe ért emberként élvezte az együttlétet. Szép életpályák, csodás sorsok mellett persze kanyarokkal és buktatókkal nehezített pályákról is szó esett, de összességében mindegyikünk megtalálta a helyét az életben. Ildikó néni vezetvén a találkozót kérte mondjuk el mit álmodtunk meg magunknak és ebből mi valósult meg eddigi életünkben. Két nagy tudású egyetemi tanárt adtunk a pécsi orvosegyetemnek, kiváló, lelkiismeretes klinikus orvos, számtalan pedagógus, agrárszakember, két állatorvos, az orvosok munkáját segítő szakemberek, boldog családanyák, nagymamák figyelték egymás szavait és örültünk egymás társaságának.  Az idő alakított a vonásainkon, formánkon kicsit, de lelkünk maradt a szabad, szárnyaló diáklélek, ami sosem fog megöregedni, mert örökifjúnak született.

58 év margójára.

Most reggel 9 múlt. Az Édesanyák útján 58 éve drága, fiatal, szépséges anyám már megkönnyebbült, mert felsírt a kis lila paca, kit a köldökzsinór félholtra fojtogatott, míg végül az okos szülész fogóval elővarázsolt annyira, hogy ne kelljen hasat metszeni. A magzatmáz mókásan festhetett megszeppent lila képemen. Nyilván teli tüdőből ordítottam a világba hogy íme elhagytam békés kis meleg helyemet, hogy megmutassam ki vagyok és mire rendelt a sorsom. Huszonegy éves, szinte még gyermek anyám csodás fészekben istápolt, vigyázta minden mozdulatom, táplált tejével, étellel, szellemi malaszttal. Boldog felhőtlen gyerekkort kaptam egy meghasonlott világban, amiről én akkor és sokáig még mit sem tudtam. Természet szeretetére és tiszteletére tanított édes egy anyám és drága nagyszüleim, akiknél felejthetetlen építő, erősítő időket töltöttem. Cseperedtem, telítődtem tudással, élményekkel, barátságok szövődtek, zsenge kölyökszerelmek bimbóztak. Szerencsés csillagzat borította az eget fölöttem, mert csodálatos emberek tanítottak már az alapoktól. Én kíváncsi, szorgalmas nebulóként szívtam a tudást magamba, kipróbáltam sok mindent, ami felkeltette érdeklődésemet: Cselgáncs, öttusa, ping-pong, néptánc, fotózás. Ezernyi kihívás, milliónyi élmény. Korán megfogalmazódott bennem hogy erdész vagy állatorvos szeretnék lenni, erre készültem és készítettek segítő csodálatos emberek. Biológia tanárnőm kerületi állatorvos felesége és kedves kollégám édesanyja segített hogy a város egyik legerősebb iskolájának kiemelt osztályán folytathassam tanulmányaimat. És az a négy év a Leőweyben maga volt a varázslat. Elkötelezett, értő pedagógusok adtak akkora muníciót, ami életet alapozott, stabil hátteret teremtett. Drága, szigorú és csodálatos osztályfőnököm kémia és biológia óráin szárnyaltunk. Terepgyakorlatok, nyári osztálykirándulások megannyi csodája, élménye,  fellángolások, szerelmek, csalódások, madárlesek jó barátokkal hóban, fagyban, rekkenő hőségben. Aztán érettségi és sikeres felvételi után az egyetemi évek. Nem volt könnyű az átállás, az első félév maga a pokol, remegő lábbal a kémia szigorlaton, majd átizzadt köpeny az anatómia kollokvium alatt. Belerázódtunk, én élveztem, tettem a dolgom, hogy a lehető legjobban tudjam megállni a helyem választott hivatásom gyakorlása során. Szorgalmas és kitartó munka eredményeként diploma már a kézben, a munkahelyen ellátásra szoruló marhák, disznók, lovak adták a napi feladatot az akkori magyar valóságban egy állami gazdaságban, ahol a vezetők ostoba pártfunkcionáriusok voltak többnyire. Hamar betelt a pohár, váltottam. Sok területen kipróbáltam magam, tanultam, tanítottam, majd tanítottak, akiket tanítottam, ahogy az már lenni szokott. Éltem az életem, alkalmazkodtam a körülményekhez és örömmel, kíváncsian vártam mit hoz a változás. Sok lehetőséggel, nagy reményekkel indult és 30 év múlva csak állok döbbenten, némán, kiábrándultan. Hungária népe csak erre képes, jobbágymentalitás, sunnyogás, aljasság, a felebaráti szeretet teljes hiánya a népesség többségénél.

55 voltam, mikor megtelt a hócipő és nagy levegővel kipróbáltam magam egy normálisan működő világban. Az akkori választásom nem volt szerencsés, honfitárs rendelőjében normális világban, balkáni mentalitású főnökkel, rosszul menedzselt helyen bizony felemásra sikerült a kaland, a ló ledobott, kicsit összetörtem. Szerető családom és remek barátaim segítségével felálltam, jó helyen, remek helyen dolgozhattam, majd visszatértem a tiszta levegőjű, felvilágosult szellemiségű Albionba.

Életem egyik legjobb döntése után olyan helyet találtam, amiről talán álmodtam de sose emlékeztem rá ébredés után. Van egy csapatom/szakmai családom akik körében a napi munka örömöt és elégedettséget hoz.

Az életem legfontosabb biztos, stabil háttere pedig a csodálatos család. Immáron több mint 36 éve viharoktól tépázva, boldog pillanatokkal és mindennapi rutinnal fűszerezve éljük közös életünket kedvesemmel, aki két csodálatos lénnyel tett engem és a világot gazdagabbá. Hálás vagyok a jó sorsomnak, hogy két tehetséges, okos, gyönyörű gyermekem aranyozza az eget. Furcsa ez a szám, egy hét múlva 40 éves érettségi találkozó. Nem tudom elhinni, nem is éreztem, hogy így elszaladt az a pár évtized hiszen ugyanaz a lökött kamasz vagyok,bár a hajam már deres, a bőröm még sima, talán néha bölcsebb is vagyok, mint voltam. Summázva 18 éves vagyok 40 év élet tapasztalattal.

P.S.: Milyen szép is az én hivatásom, éppen csak levettem a kezem a klaviatúráról és jött a hívás. Készenléti ügyeletesként eltöltöttem három órát a központi kórházunkban hogy kisegítsem a konzultációkban az én kedves kollégáimat. Szülinapi buli jó társaságban. A családdal majd a jövő hét végén, mikor hazarepülök újra.

 

Gondolatok egy finom, közepesre sült steak és pohár Chianti elfogyasztása után

Szombati műszakkal nyújtott munkás hét utáni szép vasárnapon a tél végét jelezve már korábban bemosolygott a nap az ablakon. Nem is maradtam a békés melegben sokáig. A nappalim előtti fűben pufók örvös galambok keresgéltek élelmet miközben reggelimet készítettem. Éppen csak végeztem, mikor telefonom csörrent, reggeli családi beszélgetés a távolságot áthidalva kedvesemmel. 

Tegnap a munkaerőm 100 %-os kihasználással adtam. Hab volt  tortán, hogy frissen végzett magyar kolléganőt fogadtam a rendelés előtt a pályaudvaron. Korábban egyeztettünk, hogy meglátogat és velem tölti a napot árnyékként tanulva a szakma és a kommunikáció csínját-binját. Mindig is szerettem átadni a tudást, tapasztalatot, egykoron hivatásos egyetemi oktatóként, később személyesen az azonos praxisokban dolgozó fiatal, lelkes kollégáknak. Mindig jó érzéssel tölt el, ha látom a tudásvágyat csillogni a szemekben és szerencsére van muníció bőségesen. Büszkeséggel tölt el, ha egykoron a szárnyaim alatt cseperedő kezdőkből kiváló állatorvos válik a szakma bármely területén.

Szóval telt a nap, nem túl bonyolult szombati esetekkel. A tulajdonosak kedvesek, együttműködőek, a kutyák, macskák lazultan viselik a 15 perces konzultációt, szúrás ide-vagy oda. Örömmel üdvözlöm a kékesen csillogó staffordshire gazdáit az ismétlő oltás alkalmából. Vizsgálat, beszélgetés, oltás szinte észrevétlenül a kabát alatt. És a nap fénypontjaként  a férfi tulaj búcsúként gyémántnak titulál.

Szép, fényes nap. Következő kliensünk, kedves mosolygós hetvenes éveiben járó úr. Tájékoztatom Őt is, hogy ma két állatorvos van a fedélzeten. Anikót kérdi honnan való. Mondat mondatot követ és nagy örömmel nyugtázzuk, hogy a kedves úr sógor, akarom mondani osztrák. Dicséri Budapestet, szép napokat töltött ott, ajánlom a vidéket is legközelebbre termálvizeinket és minden csodát. Kedvesen búcsúzik.

Átmegyünk a harmadik rendelőbe, kis szusszanás és kávé után elláttuk a napi utolsó klienseket is. Vissza az állomásra, kolléganővel visszavárólag búcsú. Élvezem, hogy fiatal kollégák vesznek körül és segíthetem a fejlődésüket. Olasz, ukrán, román, horvát nemrég végzett fiatalok.  

A reggeli beszélgetés után bementem a városba, pár dolgot vennem kellett. Tél végi áron vehettem meg a rendelő kertjébe a madáretető tartóállványt és faggyúgolyókat.

Hazaérve szakmai vitába keveredve telt az időm. Modern világ, facebook csoport, pengeváltások,de normális keretek között egymást tisztelve.

Már hazaérve előkészítettem és feltettem a zöldbablevest, besóztam, borsoztam a gyönyörű darab marhahúst. Csodás médiumra sült, ettem jó étvággyal körítve rizzsel, savanyított patisszonnal egy pohár jó chianti öblítette az étket. A napokban fagytam le a közösségi médiában  amerikai pszichológus mondandóján a húsevéssel kapcsolatban. Kutatásai szerint ez csak szokás kérdése és hosszasan lélekre hatóan fejtegette a szegény állatok szenvedését a konyháig és hogy kivételezett állatokat, kutyát, macskát nem eszünk, (ami persze nem igaz, mert van hol igen). Szégyenlem, mert nem potyogtam a könnyeim a finom, omlós hús evése közben és gondolom a Tyrannosaurus sem lelkizett sokat annak idején, csak falt, mert éhes volt. Aztán eszembe jutott a napfényben boldogan nyújtózkodó fűszálak tömege, amelyek gusztustalan marhanyállal keveredve, éles fogakkal elmetélve, sötét csövön keresztül kerültek a szörnyű belsőbe. A kombájn rémítő hangjától sikító gabonatábla képe is bevillant és a gyümölcseiket sirató fák látványa zárta a képet. 

Csak egy jó tömésnyi pipa elfüstölése marad még az élvezetekből. 

Lassan szürkül újra, fotós honlapra jelentkezem, feltöltök párat a sajátokból, jönnek a kedvelések. Alig várom, hogy újra géppel a kezemben járjam a világot és kapjam el a szebbnél szebb pillanatokat.

Havas földek, vajúdó parlament.

Tegnap a praxisban alig tudtuk nyitva tartani a szemeinket, a légnyomás nagyot eshetett. Reggelre hó lepte a földeket, a lakásból kilépve még nem volt egyértelmű, hogy deres a fű vagy havazott tán. A csendes reggeli útvonalon haladva tisztult a kép, hiszen porcukorral hintett földek között vezetett az utam. Az ég a havat produkált, a hegyek meg egeret szültek, a parlament tovább húzta a rétestésztát, Theresa anyánk újra mehet a táncterembe. Nem tűnik föl nekik, hogy a zenészek már hazamentek, a termeket kiszellőztették, már a lámpák sem égnek. De csak menne vissza rendre ácsingózva jobb Brexitre.

A BBC-t hallgatom vezetés közben és már csak derülök, ahogy a konzervatív brexiterek mantrázzák a szépnek tűnő szöveget. A demokrácia és a politikába vetett hit sérülne, ha megváltoztatnák véleményüket. Arról persze nem szólnak, hogy az a kampány a brexitért egy nagy blöffre épült és csak a parlamenti választások érdekében történt. Arról nem is beszélve, hogy igen kicsi volt a különbség az igenek és nemek között és a helyiek lepődtek meg legjobban az eredményeken. Itt is bejött a nép propagandacéllal való etetése. Eltelt két év és nem voltak képesek épkézláb megállapodást kötni és egyre nyilvánvalóbb, hogy az angol gazdaságot bizony meg fogja ropogtatni a kilépés, a fiatalok bezáródnak a szigetre. Az írek ha nekilendülnek egyesítik Írországot (amire kicsi az esély, mert az északi területek angolokkal lettek anno betelepítve) vagy újra kezdenek füstölögni az utcák Belfastban, Derryben. A skótok meglebbentve szoknyáikat (ami persze angol találmány) itt hagyják az Egyesült Királyságot. Hol van már Nagy Britannia, akkor is csak Bretagne felől volt nagy. A gyarmati időknek vége, jó buli a brit korona egykori területeiről delegáltak hangulatos találkozása, de ez már nem az ami volt egykoron.

Vérszemet kapnak más ütődött európai vezetők is és boríthatják a végre nehezen összehozott békés világot. Az orosz mackó már jóízűen brummog, a közeli kis bolhák már próbálgatják a meleg bundába ugrást. Elrugaszkodott elmécskék torz tükörben óriásnak látják magukat és hiszik, ami csak vicc, hogy nagy formátumú géniuszok. Ó dehogy, majd törik vagy csorbul a tükör és hangosan röhögve üvölti a tömeg,ami rég egyértelmű, hogy a király meztelen amellett, hogy esztelen.

A nap kényelmesen eltelt, hazamenet a szélvédő újra fagyos, hol van már a reggeli hó és mi lesz két hét múltán Albionban, nem tudható. A kis gömböc pöffeszkedik még,mert tere van, de a homok pereg. Lesz még egyszer a kép arra is kerek.

A csend és béke napja

Úgy kezdődött, mint minden hétköznap.A telefon ébreszt, ugyan már ébren vagyok egy ideje, de mikor megszólal, de nehéz is otthagyni a meleg fészket. Segít a rutin, mosdás, reggeli pirítósok, gyümölcsjoghurt, angolos tea és már indulni kell. A Waze jó barát, mutatja a gyorsabb utat, ma reggel újra a csöndes Sussex-i tájon át, elkerülve a nagy forgalmat.

Az első kliens már vár a recepciónál. Kicsit morgós, gazdi élvezi hogy morcos velem kicsit, de az asztalon vizsgálat közben szépen összebarátkozunk. Marad velünk mára, hogy széppé varázsoljuk a mosolyát.

Szellősen foglalt a mai nap, érződik a tél vége. Délelőtti utolsó előtti betegem öreg terrier ismert veseproblémával. Az elmúlt napokban hirtelen sokat romlott az állapota, szájszaga magáért beszél, végstádiumú vese, gyenge kilátások, elmondom a lehetőségeket, a hölgy igazán szereti öreg társát nem akarja szenvedni hagyni tovább, a méltó, kegyes túlaltatását beszéljük meg. Otthon szeretné a saját környezetben a  vele öregedett kutyatársa mellett. Megbeszéljük, hogy délben ott leszünk. A szőrt még a rendelőben lenyírom a lábáról és fájdalomcsillapítóval bocsátom el, legye idejük elbúcsúzni. Kedves portugál kollégám a fogápolásba kezd, mi a segítő nővér és én összekészítjük a kiszálláshoz a szükséges kellékeket. Crawley gyönyörű kertvárosi kerületén vezet utunk, Kis mézeskalácsházikók egyike a célpont. A gazdi már vár bennünket, kutyái a kanapén, a család már elbúcsúzott, de lányát hívja,aki Velük akar lenni az utolsó úton. Lélekben felkészült a hölgy,  vénakanül gyorsan, fájdalom mentesen már utat enged a végleges álmot hozó anyagnak. Lassan ürül a fecskendő, az izmok engednek, békésen lazul a test. Mire az utolsó néhány csepp a vénába ér Daisy már fényes mezőn fájdalmát, szenvedését felejtve. Öreg társa hozzásimul, búcsúztatja, gazdi és lánya együtt sírnak felemlítve az együtt töltött évek alatt történteket.

Csendesedik a gyász okozta érzelem, az erőtlen testet saját takarója fedi, a hamvasztáshoz zsákba helyezzük óvatosan. A zsákot a magunkkal hozott Arsenal feliratú takaróba rejtjük. A hölgy könnyes szemmel mondja mosolyra húzódó szájjal, elhunyt férjének hogy tetszett volna, hiszen Arsenal szurkoló volt. Elköszönünk, beszélgetve vissza a rendelőbe. Telefonhívás vár. Szomszédos praxisban kérik a segítségemet, mert kolléganőm harmadik trimeszterben, röntgenre lenne szükség hányós betegnél.

Gyorsan érek Gossops Greenbe. A beteg vígan csóváló fiatal, gyönyörű, fekete labrador fiú. Gyors fizikális vizsgálat után javaslom a vérvételt a röntgen előtt, mert steak evése után kezdett hányni. Kicsit bosszant, hogy még nem kapott hányáscsillapítót és folyadékot sem.. Az automata gyors, szerencsére a hasnyálmirigy rendben, érdemi elváltozás nincs. Gyors izomba adott szuri után ellazul a felvételezéshez. A képeken semmi ijesztő, a diagnózis még várat magára, de a tünetek miatt átviszik a központi kórházba éjszakai ellátásra, megfigyelésre. Elköszönök, vissza a saját fészkembe. Oltások töltik ki a délutánt. Középkorú pár két hatalmas ginger macskával. Előre mondják, hogy kicsit morcosak. Ennek semmi nyoma a vizsgálóban. Csendes halk szavak, sok simogatás közben alapos vizsgálat, majd az oltás és további becézgetés közepette karomvágás. Lazák a macskák, semmi feszültség. gazdasszony kifelé visszafordul kedvesen mosolyogva: az én macskáim állatorvosnál még soha nem voltak ilyen ellazultak. Mosolyogva csak a hely varázsát tudtam okként felhozni megfűszerezve személyes varázsommal. Sok formája van a csendnek és nyugalomnak. Mindegyik szép a maga nemében.

Az írek, Limerick a King Johns Castle ihletése és érzések

Ígértem, hogy külön fejezetet szentelek az ír sziget történetének.

Limerick, a Shannon ölelésében  egykoron sziget, amely előtt hajdan viking hajók horgonyoztak. A hajóból kiugráló harcosok üvöltve öltek, erőszakoltak, raboltak számos alkalommal, majd egyszer megállapodtak és megalapították  várost. Érkezésük előtt, már éltek itt szászok, akiket a kelták váltottak, mikor elhozták a vaskort és vallásukat, kézművességüket, törvényeiket. Ősi törvényük a Brehon law hirdetői és egyben bírák a brehonok járták a vidéket igazságot téve. A nők egyenjogúak voltak, szabadon válhattak és megillette őket részarány a közös vagyonból. Ha valaki nemes embernek testi kárt okozott, terményben, jószágban köteles volt megváltani a kárt. Halálbüntetés nem volt. Ha egy méhész méhei egy másik birtok fájára telepedtek és kezdtek mézet termelni, de az ág átlógott a szomszéd telekre is, nem fülemülepör volt, hanem a mézből mindenki részesült. Aztán letelepedtek a vikingek, Hastings után, a már a mai Franciaország területén letelepedett katolikussá vált normannként nevezett egykori vikingek szorították ki a keltákat és Hódító Vilmos utóda János már ír királyként elkezdte a várat építtetni. A város épült, virágzásnak indult, kereskedtek. Az idő múlt, VIII. Henrik bő vérének köszönhetően cserélgette asszonyait, kik jól nem végezték. Létrehozta az anglikán egyházat és uralmát kezdte kiterjeszteni, csata, háború, vér, győzelmek, veszteségek, kötelezővé vált anglicizmus. Az írek ellenálltak, majd Orániai Vilmos és a jakobinus idők katolikus segítséget hoztak Franciaországból, de hiába véráldozat, szerződés, az angolok felrúgva azt, kényszerítették a protestáns hitet. Állandó harc, I. Erzsébet is kegyetlen módszerekkel uralkodott az íreken. Az angol korona uralta a szigetet. Az elhúzódó első világháború lefoglalta az angol erőket, ezért az önállósulás, elszakadás iránti vágy partizánharcban testesült meg és a húsvéti lázadás 1916-ban meghozta az oly régóta vágyott, korábban is sok véráldozatot követelő függetlenséget. 

Sokat szenvedett nép ez, volt mikor az írek foglalták el Wales és Anglia egyéb területeit korábban, aztán a brit fennhatóság megerősödött és kiterjedt, mire meghozta az önállóságot 1916. 

Kicsit visszagondolva Pannónia sorsára, mennyi a hasonlóság. Hiszen pannon földet is kelták lakták a vaskortól, aztán a római hódítás visszaszorította a kelta törzseket, de állandóan támadták a légiókat. Augusztus idejében vesztették el egykori nagyságukat, majd jött Attila és a hunok, kikkel keveredve túléltek. A ki tudja pontosan mikor, hány lépcsőben érkező magyar ősökkel is keveredhettek, asszimilálódhattak, majd kezdődött a jobban ismert viharos, véres honfoglalás utáni magyar történelem, kereszténnyé válás, és a vallás kötelezővé tétele tűzzel-vassal. Kicsit szabadon szárnyaló fantáziával a kelta közös gyökerek távlatosan, a sok szenvedéssel járó múlt  lélekben kötheti össze a két népet. Ők is könnyen sírnak, könnyen nevetnek, de Ők nevetve sírnak, mi sajnos sírva vigadunk. 

 

Kalandozás, 9 3/4 vágány és Limerick bevétele.

Az élet egy nagy kaland, de tehetjük azt még kalandosabbá.

Lánykám fél éves Erasmus ösztöndíjjal kapott lehetőséget kutatómunkát végezni Limerickben. Úgy döntöttünk segítek neki elhelyezkedni, megismerni a helyet, hogy könnyebb legyen az élet.

Mert, hogy semmi sem megy egyszerűen, szinte az utolsó pillanatig függőben volt, hogy lesz e lehetőségem szabadságot kapni a szükséges 2 napra, ha már a csütörtököm szabad. Itt a szabadság igénylése keretek között megy és f. év áprilistól március végéig tart. Én meg októberi új belépőként az előző évben igényelt időszakra kértem a két napot, amit egy email-ben küldtem el az aktuálissal és ez zavart okozott a rendszerben. No de az eredmény  fontos, kicsit megkésetten, de megvolt  szabadság, megrendeltem a repülőjegyeket, és mivel a legjobb opció Stansted volt, hát sakkoztunk, hogy is találkozzunk a Budapestről induló gyerekemmel. Úgy döntöttünk a reggeli géppel jön, én ott várom, eltöltünk egy fél napot Londonban és repülünk tovább Shannon-ba.

Szerda estére szobát foglaltam Three Bridges-ben az állomás mellett, mert kora reggel buszok még nem járnak, a céges kocsit meg nem hagynám 4 napra parkolóban. Szerdán a rendelés végén tanulónővér kolléganőm odarepített a szálláshoz. Belépve nevemet mondtam, mire tökéletes Károly kiejtéssel találkoztam meglepetésemre ( az angolul beszélők mindig Karolinak hívnak, pedig a Royal hasonló a Károly végéhez, no mindegy is). Pár szó után kiderült a hölgy Nagyszalontán született, Nagykárolyban élt és 5 éve van itt. Kicsi a világ.

Másnap kor reggel 5 perc séta után már vártam a vonatom. Átszállás, metro, újabb vonat és időben kiértem a reptérre. Volt  még időm körülnézni. Saját csomagomat már a megőrzőben hagytam, a Budapesti gép már landolt, a csomagokat várják odabent. Kis idő múlva megjelent az én gyönyörűm bőröndjei fogságában. Gyorsan elnyelte a csomagmegőrző azokat is és irány a város.

Terveztük, hogy a Warner Bros stúdióban megnézzük a Harry Potter filmek forgatási helyeit, de sajnos lecsúsztuk a lehetőséget, hát változott a program. A föld alatt a Kings Cross-ig mentünk, ahol korábban kerestük a 9 3/4 vágányt és most meg is találtuk. A falba építve ott a troli kocsi, sor kígyózik, hogy elérhesse a Roxfordi vonatot a Hogwart-hoz. Gyerek, fiatal felnőtt állta a sorát, hogy kattanjon a kamera, ki-ki sálat választott, Vicám Griffendoros saját kötésű sálban kezdte meg a falon átjutást.

Az élmény után üzleten át vezetett az út, ahol varázspálcák, sálak, pulóverek és minden, mi eladható a témakörhöz kapcsolódóan. Óriási ötlet és persze üzlet is. Otthagyva a varázslatot emeletes buszra föl és irány a British Múzeum.  Néhány óránk volt csak, ezért szemlézgettünk. Kis görög, római és egyiptomi korvándorlás után értünk  vaskori kelta kultúrát szemléltető termekhez. Megunhatatlan és minden alkalommal újabb meglepetésekkel szolgál a múzeum.

Nem hagytuk korgó pocakjainkat sem ellátatlanul. Fizikailag és szellemileg is jól tápláltan irány vissza a reptérre. Gyorsan bejutottunk, eljött a gépre szállás ideje. Mire kinyitottuk a szemünket már ereszkedtünk is alá Shannon felé. Kicsi a reptér, hamar jött a nagy bőrönd, indultunk kifelé, de a vámos megállított a neylonba csomagolt bőröndünk láttán és talán mert nem írek voltunk. Szegény bőrönd sokadik sugárterhelését kapta. Csak a vámmentesen behozható mennyiségű cigaretta fele volt a csomagban, hát mehettünk tovább, persze szinte utolsóként.

Lánykám előre elrendezte a szállását. A szállásadó, kedves középkorú fiúk fogadtak bennünket nagy szeretettel és vittek Limericki házukba. Kedvesen vacsorával kínáltak, ami minden szempontból nagyon jól esett. Paddy nevű westie kutyusukkal hamar barátságba kerültünk. A hosszú nap miatt hamar pihenni mentünk.

Első nap, irány az egyetemi campus. A busz és megállója okozott némi fejtörést, aztán 25 perces séta után értünk a célba. A városon kívül felépített egyetemi város hatalmas, a Shannon folyó két partján festői környezetben. Az ott dolgozók kedvesek, segítőkészek. A hivatalos ügyeket sikerült hamar és sikeresen intézni, én ezalatt kicsit körbejártam a helyet, gombát is találtam, hatalmas tintagomba örvendeztetett.

A központi hivatalok az egyetem koncerttermével vannak egy épületben, a jegyirodában van még jó hely remek ír zenei koncertre Vicának, meg is veszi. Busszal irány a város. Az ég kicsit szürke, napocska alig, de azért kellemes az idő. Sétálgatunk, ismerkedünk, irány a város legfőbb nevezetessége a King Johns Castle felé, ami a folyó által körbeölelt szigeten élte túl az évszázadok viharait jó állapotban.

A kastély felé már a szigeten Írország legrégebbi még ma is működő román stílusú temploma a St Mary's varázsol el bennünket. Parkjában nyílik a hóvirág, ismeretlen virág ontja mézes illatát. A templom sajnos zárva, sírkertje szó nélkül meséli a múltat.

Sötétedik, a vár látogatását holnapra halasztjuk és a folyóhoz visszafelé tartva, annak partján betérünk a Locke pub-ba. Megkóstoljuk a Murphy's vörös nedűjét. Nem most ittam utoljára már érzem. Finom, bársonyos, nem a szokásos keserű íz. Lassan visszaballagunk a buszmegállóig és irány haza.

Házigazdáink már otthon, tévéznek a nappaliban, mikor hazaérünk. Leülünk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Kérem ajánljanak valami jó éttermet holnap estére, ahová meghívom Őket egy vacsorára. Én a vendégszobájukat kaptam minden költség nélkül.

Péntek reggel, Michael és Dennys már elmentek dolgozni, mi is szedelőzködünk irány a város újra, a campusra csak délután kell visszamenni. Ez a nap varázslatos. Az 1200-as években elkezdett, majd tovább épített várban berendezett interaktív kiállítás lenyűgöző. Végig vezet az ír sziget és főleg Limerick történelmén, a népet ért rengeteg szenvedésen.

Az élmény külön fejezetet érdemel. A kiállítási terület után a vár minden zegét-zugát felfedezzük. Toronyszobákban monitoron pallér, pénzverő, katona, várparancsnok meséli el ízesen életét. A körbástyákról belátni a várost., észak felé pedig a folyó és a Gallway irányában emelkedő hegyek körvonala.

Most bejutunk a templomba, kedves idős hölgy a pultnál. Kártyával fizetnék, mert készpénz nincs nálam. Kártyaolvasója nincs, de kedvesen invitál, nézzünk körbe gyorsan fizetség nélkül. A puritán oltár előtt kezünkbe nyom egy színes tájékoztatót, hogy könnyebben eligazodjunk. Invitál esti koncertekre, melyek ingyenesek. Szívünkbe zárjuk. Visszafelé már tegnap kinézett könyvesboltba térünk. Gael nyelvtanuláshoz keres Vica könyvet. A tulaj kedves, megmutatja a választékot és ajánlja azt, ami szerinte a leghatékonyabb, meglepi, hogy magyar akarja az Ő ősi nyelvét tanulni és ezzel barátunkká is válik. Kerül a kosárba ír tündérmese és mitológia is.

Pár apróság vásárlása után irány a campus. A busz a központban tesz le. Hamar megvan a diákigazolvány, mára nincs is itt több intézni valónk. A diák központ felé tartunk, remek étterem és söröző a falak rejtekében. Isteni ír pörköltet eszünk. Vissza a szállásra, kis csendes pihenő után szedelőzködünk, mert 8-ra van foglalt asztalunk.

A hely autentikus, hangulatos pub, a személyzet elbűvölő. Én egy remek cannelonival, lánykám lazaccal zárja  a mai étkezést, finom, testes Malbec öblíti az étket. Házigazdáink áthívnak kedvenc közeli sörözőjükbe. A Murphy's-ben most sem csalódom. Jó hangulatban, jókat beszélgetve telik az este, majd irány haza.

Az én utolsó napon, mint szállásmesteré, kezdődik. A városban töltünk pár órát, Dennys visz bennünket, mert programja van és pont arra megy, ami nekünk is remek. A Hunt múzeum a mai tervezett program, de renováció miatt kimarad Írország leghíresebb régiséggyűjteménye. Kerámia kiállítást kínál a múzeum kis boltjában kiszolgáló kedves úr. A kerámiák túl nagy hatással nincsenek ránk, a helyi művészek munkái. A kis üzletben csodálatos kelta motívumokkal mintázott medálok ejtenek rabul bennünket. Kis idő múlva egyik már a nyakban ékeskedik.

Séta tovább a folyóparton a krumpli piacon át a vár  előtti sétaúton. Menet közben a helyi elöljáróság mellett haladunk, emlékpark a Húsvéti felkelés és a függetlenné válás hőseinek. Pár lépéssel arrébb vadludakat mintázó szobor emlékezik arra a 15000 ír katolikus katonára, akik vereségük után sértetlenül távozhattak Franciaországba, Orániai Vilmos és a jakobinusok idején.

Átsétálunk a hídon. A másik parton a Treaty-kő, amelyen írek és angolok írtak alá megállapodást a vallásháború lezárásaként, amit aztán az angol királyok meg is szegtek.

A jó levegő és a nagy séta után olasz étteremben ettünk olyan bolognait, mint még életünkben soha. Az idő elszaladt, lassan vissza kell indulni. Kis pihizés, a csomagom már összekészítve, Michael kedvesen ajánlotta, hogy kivisz a reptérre. Autózás közben elhaladunk Bunratty vára mellett, ahol remek programokat szerveznek, Vicát örömmel viszik majd magukkal a fiúk, ha kedve tartja.

Nem szeretek hosszan búcsúzni, hosszú atyai ölelés, Michaelnek ezer köszönet. Új barátokra leltem a messze ír világban. A reptér kicsi, szinte üres, ma már csak az én gépem indul, az éttermet már takarítják, de még kapok egy finom americano-t. Noel Fitzpatrick élettörténetét olvasom, az idő hamar eltelik, leszáll a gép Stansted felől, gyors csomag- és utascsere. Foghíjasan, könnyű reptűen száll a gép. Időben landolunk, taxit fogok és irány az előre foglalt szállodai szobába. Kedves fiatalember a recepciós, bejelentkezem, reggelre taxit rendelek és irány a szoba. Kicsi, de kellemes, forró zuhanyra vágyom, beállok a zuhanypanel alá, gombok elfordítva, semmi. A lámpa csak villog, látni nem látok semmit. Bosszankodhatnék, de inkább megmosakszom a csapnál és irány a takaró alá. Reggel korán ébreszt a telefon, lemegyek az étterembe, üres. Az asztalokon szennyes edények, választék alig, tej nincs a kávémba. Így jártam, kicsit szusszanok, érkezik a taxi, odakint minusz 4, deres a határ.

Fizetek, kiszállok,  lesétálok az állomásra, gyanúsan üres. Hamar kiderül, hogy ma buszok mennek a vonatok helyett. Vissza egy szinttel feljebb, kényelmes a busz, előttem rossz szagú utas, mellettem olasz család feje tartja szóval családját. Liverpool str. ,megállunk, leszállok, egy megálló a Central vonalon a Bank- ig, innen tovább a Northline-on London Bridge megállóig. A vonat már benn áll, meleg, kényelmes. Telefonomon rendezem az üzeneteim, olvasgatok, és már Gatwick, készülődöm, leszállok, taxiba ülök, a sofőr erősen testszagú, megborzongok, Ez egy ilyen nap. Hamar a rendelőhöz érünk, ahol friss levegő és a saját autóm vár.

Hazaérve abszolváltam a forró fürdőt. Gyönyörű az idő, déltájban ragyogó napsütés, rövidnadrág, póló, Sussex az itteni otthon. Írország a szívemben, tudom, visszavár és ott a mi kincsünk is. 

Friss diplomával anno domini 1984

Tegnap szombati műszakban töltöttem el munkás napot megállás nélkül, három rendelőben szépen egymás után. Délidőben kis szusszanás közben kérdezte recepciós kolléganőm, hogy én mióta dolgozom állatorvosként. A dátum hallatán elképedt és kérdezte hogy vagyok képes még mindig ilyen nagy szeretettel, jókedvűen, odaadással végezni a mindennapi munkát. Magamban jót mosolyogva azt válaszoltam, ami a tényleges helyzet, hogy ez az életem, a hobbim és egyre jobban szeretem amit csinálok. A beszélgetés hatására repültek vissza gondolataim 1984 őszére, telére. A diplomámon még nedvesen csillogott a tinta, mikor beálltam a Pécsi Állami Gazdaság csatasorába. Elvileg állatorvos gyakornokként kaptam meg az 500-as marhatelepet a hozzá tartozó üszőteleppel és az 500 kocás sertéstelepet és desszertként az Üszögpusztai lovardát. Gyenei Laci bátyám szívinfarktuson esett át, hát bekerültem az örvénylő mély vízbe és próbáltam tempózni. Az első nem igazán sikerélményem ikerelletés volt a félig nyitott pajtában. Mindkét borjú rendellenes tartásban, zsibbadt a kéz nehezen sikerült felhelyezni a csomókat a lábakra, feszültek a kötelek, dagadtak az izmok, világra jött az első, de minden próbálkozás ellenére nem vett levegőt, a második már kicsit szagos volt és nem jött könnyen. Alsógatyáig véresen, a szélben dideregve nem éreztem, hogy jól indul a karrierem.

Az inszeminátor, aki régi bútordarab volt a cégnél, országosan a kiválók közt, ferde szemmel méregetett és keresetlen szavakkal ecsetelte is mennyit érek az Ő szemében. Az IFA sofőrje röhögve kérdezte mennyiért csinálom mindezt ? Válaszomon jót derülve ajánlotta legyek inkább sofőr, az többet hoz a konyhára.

Szakállat növesztettem, hogy 23 évesen kicsit komolyabbnak tűnjön a fizimiskám, de ez nem volt túl hatékony.

A sertéstelepen szigorú rend volt, a telepvezető - egykori katona - remekül végezte a dolgát, a felcserem, Tóni bácsi, kedves jó humorú sváb mindig jóízűen ugratott, de nem bántam, mert munkáját remekül végezte, igaz a saját kis 3 tanyából álló "kerületemben" nem hagyott nekem malacot tökkel egyet sem.

Huncut szemmel fogadott egy reggel: Mondja doktor mi baja ? Néztem rá kérdőn, gondolkodtam mit is válaszolhatnék. Látva hezitálásomat jót kacagott, majd megadta a választ.

Hát város, nem tudta ?! Híjnye az angyalát csőbe húzott, oszt együtt nevettünk.

Reggelente a még hideg istállókban szemléztem, a kocák oldalra dőlve, röfögve mórikálva szoptatták malacaikat a kutricákban. A másik oldalon a boxokban malacok kergetőztek visítozva dobálva valamit. Közelebb érve láttam, hogy patkány maradékával megy a kosárlabda. A derengésben továbblépve döbbentem éreztem, hogy valami mászik a mellkasom irányába. Undorodva nyúltam oda és farkánál az irtószertől már kicsit gyengült méretes patkányt hajítottam a malacok közé azok nem kis örömére.

Az istállók végében az éjszaka elpusztult állatok várták késemet. Boncoltam minden nap, minden hullát.

Az aznapi második 20 kg körüli malac hólyagjában, vese burka alatt, alig látható tűszúrásnyi vérzések. Még a nyáron az intézeti gyakorlaton Süveges Tibor személtette nekünk a Létavértesről származó sertéshullában a boutonokat, döbbenetünkre a gyomorban. Aki már ilyet állapít meg a telepen az akár vissza is adhatja a diplomáját - mondta szinte csak magának.

Szavai visszacsengtek a fülemben. Hívtam a megyei hatósági főállatorvost és a sertés egészségügyi szakállatorvost szemlére, mert a gyanú felmerült arra a betegségre, amiről nem beszélünk, és Magyarországon nincs (akkor már rájöttem, hogy csak bejelentve!). Gyanúmat és félelmemet visszaigazolták és kérték intézkedjek a hulla mielőbbi Országos Állategészségügyi Intézetbe szállításáról. Nem jelentett nagy gondot, hiszen péntek lévén amúgy is készültünk Budapestre feleségem szüleihez. Malac zsákba, zsák a Trabi csomagterébe. Másnap a Tábornok utcában átadás-átvétel és remegő térdekkel várakozás. 

Hétfő reggel újra a hadrendben. Reggel Nyilas elvtárs, igazgatóhelyettes hívott meglehetősen barátságtalan formában, hogy azonnal menjek be a központba.

Álltam a szőnyeg szélén és záporoztak nem éppen kedves szavai.

Hogy képzeled Te taknyos, hogy idegeneket hívsz a gazdaságba a tudtom és beleegyezésem nélkül ? 

Mondtam azért, mert ez szigorúan járványtani ügy és ez a feladatom.

A fizetésedet innen kapod, Te itt alkalmazott vagy.....

Tudd meg, hogy akkor van baj ha a hízók köhögnek, addig semmi és ha ilyen van akkor először engem vagy köteles hívni és ha én megengedem, akkor szólhatsz a megyeieknek ! 

Ordított a tagbaszakadt, csöppet sem kedves ember. Álltam megsemmisültem igazam tudatában, de szavam sem lehetett. Megalázottan, földbe döngölve, pályakezdőként, szakmai segítség nélkül. Szép kilátások.

Pár napon belül megjött a megnyugtató hír, hogy szerencsére csak malac paratífusz és nincs a háttérben a nagy gonosz.

Nyilas elvtárs igazoltnak vélte önmagát és még nagyobb arccal pöffeszkedett az eredmény birtokában a bejárás során az ólakban. Ugye mondtam én.

Milyen jó is, hogy így alakult, de ha nem a szakma szabályai szerint járok el és úszik a telep a bajban akkor azért lettem volna agyagosítva.

Egy hónap múlva egy Dráva menti telepre rendeltek ki a mínusz 24 fokos télben a sertéstelepen oltani, mert a vírus sajnos bejutott a megyébe. Később már beismerten értelmetlen gyűrűoltással való próbálkozás után 2000 disznót kellett leölni és kerültek  azok mély árokba formalinos locsolást követően. 

Azok voltak a nehéz, embert próbáló idők tértek vissza gondolataim a jelenbe. Most a munkám örömzenélés a házi kedvencek birodalmában. Megvannak a maga nehéz pillanatai, de hol van a kettő egymástól ?

Mint Makó Jeruzsálemtől !