Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Gondolatok II. Erzsébet halála után, emlékezve Rá.

2022. szeptember 09. - lódoktor angliában

Tegnap jött a szomorú és már józan ésszel várható hír, miszerint Balmoral-ban békésen elaludt II. Erzsébet.

Nem vagyok brit, szabadnak nem mondható, a demokráciára vágyó de azt csak kóstolgató és immáron elvesztő országban nőttem fel.Az angol történelemről annyit ismertem amit az iskolai történelmi tanulmányok során megtanulhattam, majd olvasmányélményeimmel bővítve kiegészítettem.

Sok ok miatt Angliába költöztem lassan négy éve és idegenként kezdve lassan közelebbről, mélyebben megismerve a népet lassan egy vagyok közülük. Járom a szűk és távolabbi környezetemet, a sziget historikus helyeit és egyre többet tudok arról, ami itt zajlott a közel- és régmúltban. Az ősi majd anglo-saxon, római, viking majd a normann és az új idők történelme, tanulságai gyarapították ismereteimet, tudásomat. Az első királyoktól kezdve rengeteg szörnyűség, vér, gyalázat, elnyomás, mint bárhol másutt a történelmi idők folyamán.

Aztán nagy váltás Trafalgár után, mikortól világuralmi/hatalmi tényező lett az ország. A vörös kabátosok visszataszító, a  gyarmatosítás során elkövetett tettei Írországban, Skóciában majd szerte  világban, majd rossz politikai döntések miatti sok szomorúság és szenvedés és persze pozitív, szép történetek is. Régebben csak a társadalom tetején élőknek, aztán a modernizálódó világban egyre szélesebb rétegeknek jutó normális élet.

Történt a múlt század közepén, mikor épp csak elhallgattak a fegyverek, hogy meghalt V. György és a még szinte gyerekkorban lévő nagyobbik leánya Erzsébet került a trónra II. Erzsébet királynőként.

Fiatal, törékeny nő aki azt ígérte népének hogy szolgálni fogja legjobb tudása és képességei szerint. Körülötte meglett férfiak a politikában, az udvarban egy olyan világban ahol a nő szerepe még mindig szinte csak az volt hogy árnyékként kiszolgálja a férfit. Ugyan már az első nőjogi mozgalmak elindultak régen és részeredmények voltak de patriarchális világ volt még.

Ez a vékony nő kellett tárgyaljon a nagy ravasz róka Churchill-el aztán hosszú élete során tucatnyi más miniszterelnökkel. Éppen Kenyában érte a hír apja haláláról, amely ország később több másikkal együtt kivált a brit gyarmatbirodalomból, de a királynő emberi, összekovácsoló, bölcs tárgyalókészségének és diplomáciai érzékének köszönhetően továbbra is tisztelték benne a királynőt és a brit nemzetközösségben sok nagyszerű eredményt értek el. Ő volt az, aki igyekezett a történelem során keletkezett árkokat betemetni, szinte megoldhatatlan feszültségeket áthidalni, egykor ádáz haragban állókat lecsillapítani, normális világot hozni.

Nézem a BBC tudósításait. Gyászban az Egyesült Királyság, mindenhonnan jönnek csokor virággal, kézzel írt búcsúlevelekkel, Angliában, Skóciában a királyi kastélyok kerítéseihez az egyszerű emberek, akik tisztelték Benne a királynőt, az embert, a családtagot, ahogy sokat megfogalmazták.

A Buckingham palota előtt Dublini ír házaspár szabadságon Londonban tisztelettel búcsúztatta, folyamatosan búcsúztatják a skótok Balmoralban. Zúgnak a harangok, dördülnek a halál ágyúi szerte az országban  96 lövést leadva az elment Királynő életkorának tisztelegve a több száz éves hagyománynak megfelelően. Sorra fejezik ki részvétüket a világ vezetői, az egykori gyarmatok vezetői és Putyin elnök is.

Korszakos személyiség, négy gyermek édesanyja, életét a feladatnak szentelő és annak megfelelt különleges összetartó személyiség volt, aki még azt is elnézte bájos huncut humorral Paddingtonnak hogy a teáskanna csőréből ivott a találkozásukkor.

Megfogott a személyisége, tisztelem azt amit hosszú, eredményes élete alatt véghez vitt, példát mutatott vezetői nagyságból, emberségből, kitartásból, a népe szolgálatából.

Sok ostoba, vicceskedő, bugyuta kommentet olvasok magyar honfitársaimtól Bözsi nénizve azt az ikonikus nőt, akinek nagyon sokan a nyomába sem érhetnek.

Nem szeretnék monarchiát a saját hazámban ahol lassan anarchia lesz egy fasizálódó, korlátlanul rabló, hazudozó hitvány vezetéssel. Mindössze hasonló nagy formátumú vezetőt, vezetőket kívánnék 70-100 évig, hogy esély lehessen normális világot teremteni/visszaállítani a szülőhazámban.

Valamiért az az érzésem itt maradok még jó ideig, élvezve az alkotmányos demokrácia adta normális tradicionálisan angol életet, ahol az emberek közt nem téma a politika, a vallás, a különbözőség. Békében megfér egymás mellett a keleti, indiai, afgán, afrikai, a meleg, a transzvesztita, a kopasz, a lobogó hajú, legyen az kék, zöld vagy piros, a tetovált, a bármilyen, mert a normális világ ilyen.

Tisztelet és legyen örök béke az Övé. A világ és porszemként én is köszönjük amit tett. RIP

Az én COVID sztorim

Elindult egyszer az új vírus Vuhanból és végigvágtázta a globus szinte minden pontját sok millió embert megbetegítve  és sajnos nem keveset megölve az elmúlt két évben minden kontinensen megjelenve.

Jött, terjedt és győzött, aztán lassan felocsúdott a világ, megindultak a vakcinafejlesztések majd extra rövid idő alatt eleddig nem látott módon rövid kipróbálás után bevetésre is kerültek a vakcinák, hogy meg lehessen fékezni a vírus tombolását. Minden ország vezetése különböző módon jól, rosszul vagy minősíthetetlenül rosszul kezdte el kezelni a járványügyi helyzetet. Telt az idő, egyre több ember kapott már vakcinás védettséget majd az ismételt oltások után egyre stabilabb védettséget. A corona-vírus pedig ahogy az a vírusok bizonyos fajtáira jellemző elkezdett változni, új típusok, szubtípusok jelentek, jelennek meg.

Január végéig életkoromnak megfelelően már két Astra Zeneca és egy Pfizer oltás adta védettséggel éltem életem. A járvány megjelenésétől kezdve megállás nélkül dolgoztam folyamatosan alkalmazkodva az angol kabinet által javasolt keretek között. Kezdetben a kliensek a parkolóban megvárták míg elláttuk négylábú kedvenceiket, maszkkal az arcunkon, egy ideig még műanyag arcvédővel kombinálva. Lassan már csak a szemek és szemrezdülések alapján voltunk azonosíthatók. Szerencsére fertőződés és betegség nélkül ment az idő a rendelőben úgy, hogy napi 15-25 beteget láttunk, látunk el.

Eltelt Január utolsó hete is,végre itt a hétvége. Szombaton még munka, aztán vasárnap irány Brighton.

Ragyogó napsütés, kellemes hőmérséklet. Vica lányommal, aki átkelve az óperencián elkezdte új életét Londoni munkahelyen, egyenlőre nálunk lakva, míg saját bérleményt talál. A parton rengeteg jókedvű ember, párok hetero vagy homo összeölelkezve teljesen természetes módon élvezve életüket. Pár helyen zene szól, kipirulva megy a zumba vagy éppen más tánc. Kicsit arrébb petang-oló csoportok próbálják képességüket. A mólón friss, tengeri szél hoz kellemesen sós, párás fuvallatot. Az utolsó friss osztrigát is eladták a parti helyi halászok által üzemeltetett pici étteremben. No majd legközelebb, de már éhesek vagyunk és lányon régóta vágyakozik fish and chips-re, hát keresünk egy helyet. Közvetlen a parton a mólóra rálátással meg is találjuk az éttermet, ahol rendelünk, majd kis idő múltán érkezik is az étel.

Életemben nem ettem még ilyen ócskán elkészített halat itt a szigeten, olajban úszott, a chips kemény, de éhesek vagyunk. A mellettünk leült lengyel család szinte hozzá sem nyúlva hagyta ott az ételt. Legyűrtük, mert kopogott a szem az éhségtől, de nem esett jól. A nagy séta, majd a nem jól sikerült ebéd után visszasétálunk a parkolóhoz majd irány haza. Hazaérve a gyomrunk még igen nehéz, az én fejem kicsit elnehezült, kapar a torkom.

Hétfő reggelre úgy érzem az orrom mint mikor úszáskor víz megy át rajta, a torkom még kapar, a közérzetem pocsék. Tél végi enyhe megfázásnak gondolom de a helyzetre való tekintettel és a biztonság kedvérét egy lateral flow tesztet elvégzek. Én lepődök meg a legjobban a két csíkon. Ez bizony pozitív. A teszteket korábban az egészségbiztosítótól rendeltem online, amit egy nap alatt ingyenesen meg is kaptam.

Azonnal hívtam a cégem betegségvonalát, hogy tájékoztassam Őket a helyzetről. A kormány által előírt módon itthon kell maradjak 9 napig önizolálva magam. Gondoltam talán fals pozitív a teszt ezért gyorsan megrendeltem egy otthon végezhető PCR tesztet amit ugyancsak ingyen kaptam és meg is érkezett másnapra. A fejem két számmal nagyobb, az orrom dugult, a torok kapar, szerencsére láz, köhögés nem kínoz. Szerencsére Vica is háromszor oltott és napokig negatív teszteket produkál, de itthon kell maradjon mert így kell ezt menedzselni.

A szabályozás lehetővé teszi hogy elkezdjek teszteket csinálni az 5. naptól. Bizony még mindig pozitív. Rengeteg tea, D vitamin, C vitamin, temperált hely, lassú javulás. Egy hét elteltével a következő kedden végre megvan az első negatív teszt, majd másnap újra. Rendelek egy újabb PCR tesztet, ami még mindig pozitív (lényegesen érzékenyebb, kevesebb vírus jelenlétét is kimutatja). Időközben lánykám is pozitív tesztet produkált, így elvileg meghosszabbodott az izolációm. Mindeközben az országos szakember hiány miatt a rendelő zárva, a kliensek ellátatlanok, illetve akit lehetett a nővérek átirányítottak a cég szomszédos rendelőibe.

Ezen a héten csak csütörtökön kell dolgoznom, hát irány vissza a sűrűjébe. Nagy öröm hogy újra együtt a fedélzeten, rendesen telefoglalt nap két műtéttel fűszerezve. A nap végére éreztem a tíz napos kiesés és az átvészelt fertőzés okozta fáradtságot. Szerencsére a péntekem szabadnap és enyém a teljes hétvége. Vica sincs rosszul, lassan negatívvá vált. Pénteken este visszaérkezett Budapestről a kedvesem is, akit felcsíptem az állomáson miután megérkezett Lutonból.

A következő hétfőtől vissza a rutin mindennapokhoz, körülöttem mindenki negatív teszteket produkál és szerencsére én is. Három vakcina majd aktív áthangolódás után megizmosodott immunrendszerrel éljük a rutin mindennapjainkat újra.

A vírus változásának, a vakcinák nyújtotta védettségnek köszönhetően nagyon könnyen és gyorsan átvészeltük. Ízeket és finomabb illatokat még nem teljesen tökéletesen éreztem eleinte, de mostanra már lassan ez is javul.

A nagyon okosan megalkotott szabályozás, az állampolgári fegyelem és a szerencsére jól megerősített jól működő immunrendszer segítségével túljutottunk egy sokak által félt, sok családban tragédiát okozó, mások által nem igazán komolyan vett fertőzésen.

A vírus minden bizonnyal velünk marad még nagyon hosszú ideig, bizonyára változva, új törzseket produkálva. Az orvostudománynak és vakcinagyártásnak köszönhetően az emberi populáció növekvő biztonságban fog ezzel együtt élni hasonlóképpen ahogy azt a nagy spanyol nátha óta tesszük az influenza vírusok okozta fertőzésekkel, megbetegedésekkel.

Együtt kell élnünk ezen a bolygón a bennünket körülvevő vagy éppen bennünk élő, szaporodó egyéb élőlényekkel, vírusokkal, baktériumokkal, parazitákkal.

Az emberek egymással sokszor nehezen tudnak kijönni gondolkodásbeli, vallási és egyéb különbségek miatt sokszor politikusok gerjesztette feszültségekkel fűszerezetten, míg a szervezetünkben bizony ott garázdálkodnak vagy bennünket segítve élnek láthatatlan apró lények amik szinte nem is élőlények, de mégis szaporodnak, változnak. szép, kerek, izgalmas világ.

Téli rege 3 disznólkodás a fagyos télben

Folytatandó az 1984-es téli történeteket hadd említsek egy disznó sztorit.

Abban az évben még az államvizsga előtt intézeti gyakorlatomat töltöttem az Országos Állategészségügyi Intézetben, ahol a patológiai osztályon S. Tibor csodálatos nagy tudású tanárom, később kollégám a Kórbonctani Tanszéken boncolás során egy olyan, nem mondjuk ki sertéskórban a Kőrösök árteréből származó sertéshullában demonstrálta a patológiai jellemzőket. Ez Júliusban történt és ahogy minket tanítottak ez a betegség akkor Magyarországon nem volt (később már tudtuk bejelentve).

Szóval mert hogy téli rege, e kis előzetes után eljutottunk a hideg fagyos télig, amikor is jött a hivatalos kirendelő levél a megyei állategészségügyi állomástól, hogy december 16-án meg kell jelennem a megye egyik a Dráva melletti sertéstelepén kötelező sertésoltásban való részvételhez. Abban az időben a kar még szinte félkatonai szervezetként működött és járványhelyzetben mikor kirendeltek valakit egy járványtani feladat ellátására, akkor nem volt apelláta, menni és csinálni kellett a kiosztott feladatot, hogy meg lehessen előzni egy járvány tovaterjedését vagy fel lehessen számolni azt, legyen az Száj- és körömfájás vagy a nem mondjuk ki a nevét (Klasszikus sertéspestis).

Vigyek magammal fehér köpenyt, gumicsizmát, fecskendőt (akkoriban nem volt még egyszer használatos csak gumidugós üveg fecsi) és 3 db 35 mm-es tűt (ezek kifőzendő elkopásig használatos tűk voltak).

Felöltöztem alaposan, alulra az akkoriban a vasutasoknak és katonáknak rendszeresített vattabélésű nadrágba bújva, felül is sok rétegbe burkoltan beültem a Zénóba (Trabant 601) és irány a megadott célpont. Többünket kirendeltek és az eligazítás után megkaptuk az oltóanyagot és hajrá hegyibe elkezdtük oltani disznókat a nyakba szúrva. Mondanom sem kell, hogy a vastag nyaki zsírrétegen a 35 mm hosszú tű bizony nem ment keresztül és az oltóanyag a zsírból nem gondolom, hogy korrekt módon felszívódott volna, de akkor ezen még nem gondolkodtunk, csak tettük, amit kiosztottak feladatként. A segédkezők rögzítették a süldőket, kocákat, hogy haladhassunk és emberi időben végezzünk a 2000 állat oltásával. Csikorgó hideg volt odakint, az ólakban sertéstrágya szagú, gőzölgő meleg. Egyik oltásra felkészülve a lában alatt a hígtrágya akna fedőrácsa megbillent és én két lábbal nem csak a földön álltam, hanem térdig süllyedtem a gőzölgő bűzös matériába, úgy, hogy a csizmáim megteltek. Melegnek, kellemes meleg volt, de..

Kiürítettem a csizmákat, de váltózokni vagy kapca nem volt nálam cseréhez, hát folytattam a munkát amíg nem végeztünk. Még világosban tudtam hazaindulni. A Trabant nem a jó fűtéséről volt híres, de a történések miatt lehúzott ablakkal tudtam csak menni, mert a trágyaszag igencsak facsarta az orromat. Szinte csonttá fagyott fülekkel, arcomra fagyott ábrázattal értem haza. Arra már nem emlékszem, hogy a nem éppen nemes matériával átitatott nadrág és zokni milyen sorsra jutott.

Mondanom sem kell, hogy ez az akció nem sok értelemmel bírt, mert ugyan gyűrűoltásként lokalizálnia kellett volna a kórt, de ez nem volt igazán sikeres és végső megoldásként a telepen tartott összes sertést leölték és fertőtlenítőszerrel lelocsolva elföldelték.

Kisfiú koromban Nagypeterden disznóöléskor megtréfáltak azzal hogy én foghattam szúráskor a disznó farkát. 

A jószág még bökés után lépett párat engem magával rántva. Akkor kicsit sáros lettem, de ez kutya füle volt ahhoz képest mikor szaros lettem oltás közben.

Régi, múltba vesző emlékek a télből, az én téli regéim imigyen érnek véget.

Téli rege 2, marháskodó sztorik

No akkor vegyük kézbe újra a fonalat 1984 telét felidézve. Mint az első szösszenetben említettem, cudar kemény tél volt, hatalmas hóval.

Karácsony éjjelén kopogtatnak az ablakomon. A meleg takaró alól didergősen kibújva hirtelen azt sem tudom hol és ki is vagyok. Odakint mondja a hírvivő, hogy doktor gyűjjön, mert baj van az elletőben. Gyorsan magamra kapkodom a ruhám hogy mielőbb ott legyek és segíthessek a bajba jutott jószágon. Gyalog megyek, mert csak pár száz méterre van a telep, szakállamra ráfagy a leheletem, fejem körül párafelhő ahogy sietek.

A telepre belépve balra az ellető, ahol az állatorvosi szoba is van. Mindenre felkészülve lépek be a tehénkék által kellemesre fűtött elletőbe és keresem a betegem,mire a gondozó mondja, hogy hiszen csak kiégett az égő, azt kéne kicserélni. Minden apró és nagyobb szent hangos említése kavarog a fejemben és cifráznám, de inkább csak kényszeredetten nevetek a szeretet és béke jegyében, te legközelebb eszükbe ne jusson ezért kirángatni az ágyból !

Egy más napon a telepet végigjárva látom hogy a Tak 7-es takarmánykiosztó utánfutós gép elakadt a kifutók közötti kanyarban. A sofőr kínlódik a csikorgós, fagyos télben. Odacammogok és megoldást keresve a közelben talált síndarabbal kiütöm a csapszeget ami az utánfutót rögzíti a géphez, hogy más szögből ráállva tovább tudjon haladni. Az akció sikeresnek bizonyult, a fémez eldobva megyek vissza az elletőbe, mikor utánam szólnak hogy nézzek már hátra mert valami nem stimmel. Visszafordulva látom, hogy a havon vörös csík vezet vissza a síndarabig. A nagy hidegben fel sem tűnt, hogy a szűz kézzel megfogott fém eldobásakor a tenyerem ráfagyott bőre is távozott. A melegbe érve bizony már éreztem és vitustáncot járva dicsértem magam.

Más alkalommal megint jönnek, kopogtatnak hogy  nagy a baj, jöjjek már. A félig zárt tartású telepen az egyik kifutóban az itatóvályú környékén a lebetonozott terület lefagyott és az itató felé tülekedő tehenek körül az egyik szerencsétlenül oldalra fordult csúszás közben és a lendülettől hanyatt belehuppant a beton itatóvályúba.

Égnek álló lábakkal, fejét próbálta a víz felett tartani. Nem tudták kiszedni a szegény párát. Traktorral nem lehetett bemenni, a ló meg nem volt hajlandó közel farolni a tehénkéhez, ráadásul a lóhoz közelebbi lábakra próbáltak kötelet kötni, hogy kifordítsák, ami csak lábtörést produkált volna. Hozattam hosszabb köteleket és a távolabbi lábakra felrakott kötelet a lóval óvatosan húzatva kifordítottuk az átfagyott foltos tejelőt. Lassan bevezettük a legközelebbi istállórészre, hogy átmelegedhessen. Másnap a kialakult mellhártyagyulladás miatt kényszervágásra utaltam hiszen sajnos menthetetlen volt.

December elején-közepén derült ki hogy abban az évben még nem történt meg az éves kötelező tuberculin tesztelés. Megrendeltem az anyagot az akkori Phylaxiától, ami postán érkezett pár nap múlva. Le kellett szűrni az 500 tejelő tehenet és az üszőtelepen elhelyezett üszőket is.

Az üszőtelep egy régi majorépületben volt Peterd-pusztán. Első vizitem alkalmával megdöbbentem azon hogy a jószágok csánkon kúszva tudnak csak kijönni az istállóból, mert évek óta nem takarították ki a felgyülemlett trágyát, ami megemelte a padozat szintjét.

Nagyobb szakmai döbbenetet az okozott, mikor konstatáltam hogy az állomány minden egyede súlyos, hatalmas bőrterületeket érintő tarlósömör gombafertőzésben szenved. Ott voltak a foltok a gondozókon is, hiszen állatról, emberre terjedő nyavalyáról van szó. A tuberculin tesztanyag mellé gyorsan megrendeltem az orosz LTF vakcinát is, ami 100 ml-es palackokban érkezett.

Karácsony előtt egy nappal nekiláttunk a jeges, fagyos szélben. A gondozók terelték az oltófolyosóba a marhákat és egyenként elrekesztve szúrtuk a tesztanyagot a nyak bőrébe szőrnyírást után (hogy a bírálatkor 72 óra múlva tudjuk hova szúrtunk), másik bőrterület alá ment az oltás. Vastagon felöltözve fehér köpenyem zsebébe volt a gombavakcina. Kis idő után a zsebem formára fagyott és könnyű volt cserélni a palackokat. Alaposan átfagyva, dideregve nyugtáztuk a nap végére, hogy nincs más hátra, mint elbírálni a tesztet 3 nap múlva.

Jó mulatság férfi munka volt mondhatnók, de akkor nem ezt éreztük, hanem valami egészen mást.

Téli rege 1 avagy fagyos kezdet.

Rég volt, de igaz, hiszen én éltem át párommal és őriztük meg emlékeink között.

Már éppen megszáradt a tinta a diplomámon. Beléptem a vidéki gyakorló állatorvosok akkor még egységes, összetartó családjába, üzemi állatorvos gyakornokként.

Korábbról már ismertem a gazdaság főállatorvosát Gy Laci bátyámat, aki mentorom lett volna, de sajnálatos módon közbeszólt az élet és szerencsésen túlélt szívizom infarktusa miatt nem dolgozott. Hatalmas fejes az ismeretlenbe, a mély vízbe. Öt év kemény tanulás után szinte semmi gyakorlati tapasztalattal az 500-as Holstein tejelő tehenészet és 500 kocás sertéstelep ellátó üzemi állatorvos gyakornokaként.

Október 15-ét írtunk mikor elkezdtem és a munka örvényként beszippantott. Hamar lett tél, már sok kezdeti sikeren kudarcon túl voltam.

Szolgálati lakásunkban (egykori Montenegro nyári kastélynak mondták, bár nem találtam korrekt információt) még nem volt fűtés, de már megrendeltem a kerület erdészetétől a tűzifát, amit a nappalink ablakából láttunk szépen felhalmozva a kastély melletti kiszolgáló épület oldalára szépen elrendezve. Abban a kis épületben a marhatelepen dolgozó S. Béla és felesége laktak. Állandóan szemmel tartottuk a még fel nem vágott szép száraz akácot, nehogy megcsappanjon a mennyisége. Kaptunk egy kis csikókályhát kezdetnek, ami a hálószoba fűtését volt hivatott ellátni, de nemeséknél a belmagasság 4 méter körül volt, ami nem tette könnyűvé a kifűtést.

Kezdett az idő cudarodni, didergőssé válni, hát elkezdtem felvágni a fát a frissen vásárolt kézi svéd fűrésszel. Kemény küzdelem volt a panelban felnőtt kéznek, míg nem egy napon Mari néni, aki szintén a tehenészet dolgozója volt hazafelé mellettem elhaladva hamiskás mosollyal azt mondta. Ugyan már doktor ez nem a maga kezének való munka, hadd vágjuk föl mi a fiammal.

Büszkeségem miatt kicsit ugyan szabadkoztam, de azért könnyen meggyőzött.

Ők ketten bizony könnyen, gyorsan felkuglizták, aztán lehordtuk az S. Béláék alatti pincébe. No így szépen felvágott állapotában már bizony el el tűnt belőle.

Időközben megérkezett a Zalaegerszegi cserépkályha építő csapat is és elkezdték rakni a cserépkályhát a nappaliba. Én balga megkínáltam őket jófajta pálinkával és ott is hagytam velük a butilkát. Látszólag szépen meg is építették a míves kályhát. Örömünkben begyújtottunk, de a lakás hamar úgy megtelt füsttel, hogy nem láttuk egymást és ki kellett mennünk az udvarra, míg kiszellőztetjük. Füstölt az istenadta mindenhol. Mit csinálhattam volna, ahol füstölt az otthagyott anyagmaradékkal újratapasztottam. Innentől már békésen duruzsolt, kellemes meleget ontva.

Feleségem bejárt a kb 15 km-re lévő Pécsre az egyetemre, én kora reggeltől késő estig dolgoztam, ezért mire hazaértünk bizony hideg volt.

Késő ősszel, kora télen kedvesem a vizsgáira készülve otthon volt. Egy este mikor hazaértem azzal fogadott, hogy elviselhetetlen a zaj amit a télire besurranó mindenhol zizegő legyek produkálnak. Az ablakok között, a csillárbúrában járták zajos haláltáncukat dobhártyaszaggató hangot produkálva. Elővettem egy Chemotoxot (akkori rovarirtó spray) befújtam alaposan a lakrészeket és elmentünk egyet sétálni mert a szaga borzasztóan erős, irritáló volt. Szinte harci gáz ellenünk is. Fél óra jóleső séta után hazaérve tágra nyitottuk az ablakokat és elképedve láttuk, hogy a padlót 1-2 cm vastagságban légytetemek borítják. Komoly nagyzenekart irtottunk ki.

Az egyre hidegebbre való tekintettel a kastély belső folyosójára a bejárati ajtó mellé halmoztunk fel a fából, hogy kéznél legyen. Akkortájban költözött a szomszéd lakrészbe a kerület új gombászati ágazatvezetője. Személyesen még nem volt szerencsénk egymáshoz, de egy nap arra értem haza, hogy a fából bizony hiányzik, a helyén egy cédulkán köszönte meg, hogy kölcsön vehetett egy kis tüzelőt. Később megismerkedtünk és jóban voltunk. Mentünk bele a télbe, közelgett a karácsony, leesett az első hó. Napközben is mínusz 20-25 fokok voltak. Megvettük életünk első ebbe a lakásba szánt sudár karácsonyfáját és szépen feldíszítettük. Fagyos idők jártak, a Trabantra, ha éjjel ónos eső esett, jégrétegként reggelre ráfagyott, amit szekercében tudtam megkezdeni és lassan lefejteni. Reggelente Bélánk gyakran segített életre kelteni a motort, mert az didergős volt bizony. Jó szolgálatot tett a gyertyát kivéve a hengerbe juttatott fagyasztó spray. Nagyot  robbanva könnyen indult a szegény pára.

Karácsony másnapján a marhatelep portáján kávéztak a népek. Mikor beléptem Mari néni rám nézett és azt mondta: Karcsikám, doktorunk maguk jól kib--k velem ! Elképedve kérdeztem hogy ugyan hogyan és miként ?

Hát még most is lila a se..em, mert olyan szépen feldíszítették a fájukat, hogy mikor mentem haza és elmentem az ablakuk alatt csak bámultam a szépséges fát és a jeges járdán seggre estem. Általános kedélyes nevetés nyugtázta a történetet és én is megnyugodtam, hogy ártatlannak találtattam. Hosszú, kemény, csikorgó tél volt sok izgalommal, hihetetlen történetekkel, de mostanra legyen elég ennyi bevezetésnek.

Húsvéti gondolatok

Újra itt a tavasz, a megújulás, a zöldülés, virágba borulás, keresztényeknek a Názáreti kereszthalála és feltámadása.

Nagypénteken ügyeletben láttam el a rászoruló, különböző panaszokkal ügyeleti ellátásra érkezőket. Kellemes fáradtsággal értem haza este és nem kellett álomba ringatni a megérdemelt vacsora után nem sokkal. Hajnalban a 10 fokos hőmérséklet csökkenés és front miatt enyhe fejfájásra fájdalomcsillapítás, majd ismétlés, mert csak nem enyhült, aztán lassan, kiengedett a szorítás.

Felhős, borongós indulás után, kisütött a nap, békésen, barátságosan mosolyog. Elszaladtam némi vásárlás erejéig a boltba, mert a friss zöldhagyma hiányzott  a készletből a sonkához, ami itt füstölt csülök a lengyel bolt magyar részlegéből jobb híján. Hazaérve örömmel nyugtáztam, hogy az ablak alatti virágládában a frézia maholnap virágot  bont a kedves lila árvácskák szomszédságában.

Kipakoltam és hogy ne csöndben legyek, elkezdtem zenét hallgatni. Véletlenül akadtam Patricia Janeckova lemezeire és egy pillanat alatt meghódított a koloratúr szoprán gazdagsága, lélekemelő hatása.

Átfutva a híreket találkoztam az újabb döbbenetes hírrel, a kereszténység nevében követtek nem keresztények által létrehozott alkotás elleni támadást, majd Gábor György sorait olvasva kezdtem el koptatni a klaviatúrát.

Alapvetés az hogy én nem vagyok vallásos, nem vagyok hívő mert szüleim nem erőltették rám a saját tradicionális utat, hanem meghagyták nekem a választás lehetőségét a saját tapasztalataim, érzéseim által vezérelve. Természetesen európai zsidó-keresztény kultúrkörben felnövekvőként megismertem az alapokat, a bibliát, az újtestamentumot hiszen enélkül nem is érthetném az elmúlt évszázadok kultúráját, alkotásait.

A mai valóságban döbbenve érzékelem, tapasztalom a magukat keresztényeknek valló emberek, embercsoportok embertelen, a krisztusi eszmétől idegen viselkedését, megnyilvánulásait.

A saját alaptörvényeiket sem tartva ostorozzák azokat, akik nem ugyanúgy gondolkodnak a keresztények üldözését felemlegetve. Elfelejtették hogy akiről ma megemlékeznek nem utasított el senkit, egyformán szerette a leprást, az örömlányt, a sántát, a másként gondolkodót, a Tamáskodót, hitt a béke és a szeretet erejében.

A maiak kezdenek úgy viselkedni mint anno a rómaiak a kazamatákban rejtőzködő keresztényekkel, egyelőre csak szóbeli erőszakkal. Hová vezet ez ?

Csak csendben, halkan jegyzem meg, hogy az egykor erős, sokak által hitt római vallás, hitvilág mára csak történelmi, irodalmi emlék. A vallások, hiedelemvilágok jönnek, gyarapodnak, kicsúcsosodnak és ki tudja.

Az ugyanakkor alapvető elvárás kellene legyen hogy ki ki azt az utat követhesse, amit magáénak vall. A hit magánügy, ki ki abban hisz amibe született, amire nevelték, amire szocializálódott, ez az Ő sajátja mint ahogy a máshogy gondolkodónak, a másban hívőnek meg a saját elképzelése alakítja az életét.

Egymás mellett élni, egymás hiedelemvilágát tiszteletben tartva és nem bántva, sértve, színtől, nemtől, kortól, nemi identitástól függetlenül.

Senki ne akarja másra kényszeríteni a sajátját. A vallásos emberek éljék a saját szép életüket hitviláguknak megfelelően, tartsák fenn és el a saját egyházukat.

A nap mindenkire egyformán fog sütni, a talaj mindenkinek egyformán langyos tavaszidőben, a madárhangban sincs különbség. A virágok is hittől, gendertől függetlenül, mindenki élvezetére nyílnak minden évben színpompássá téve a környezetünket.

Olyan nehéz lenne egymást megértve vagy csak elfogadva békében élni?!

Már csiklandozza a fokhagymás fővő sonka illata az orromat, vörösbegy hívogató dala szűrődik be a kert felől verébzsinattal kontrázva. Csodás, csodás harsogó tavasz.

Szalonna-tól az örökkévalóig. Egy IGAZ EMBER-re emlékezve.

Tegnap ért a hír, Vetési Tanár Úr eltávozott az végleges nyugalom világába.

Ferkó aki Ferenccé érett, osztotta meg a szomorú hírt.

Hosszú, gazdag és sugárzó élet ért véget. Sok ezer állatorvos hajt fejet, morzsol el könnycseppeket és emlékezik a makulátlan fehér köpenybe öltözött, kedves mosolyú, jó humorú egykori csodálatos oktatóra, életutakat jó irányba befolyásoló EMBER-re.

Harmadéves koromtól vannak fátyolos emlékeim. Előadásokon hallgattam tőle, szemelvényeket a patológia izgalmas, nehéz világából a legnehezebb stúdiumaink egyikeként. A diploma megszerzése után vidéken kezdtem, de hamar realizáltam, hogy az akkori üzemi állatorvosi munka nem az én jövőm.

Rövid vágóhídi kitérő után, ahol Százados Imre mellett tanulhattam rengeteget, feleségemmel, aki pesti lány úgy döntöttünk, hogy az én gyönyörűséges baranyai világomból visszakötözünk Budapestre.

A Kórbonctani Tanszékre kerestek fiatal munkatársat.

Egyetemi éveim alatt ajánlották, hogy maradjak az Élettani tanszéken, később Kassai tanár úr hívott a Parazitológia tanszékre, de nem igazán éreztem akkor, hogy én igazán alkalmas lennék rá,

Akkor, 1986-ban ott álltam a tanszék bejárata előtt, megilletődötten, hiszen sokak számára a patológia mint szakterület mumus volt, nehéz próbatétel. Én is keményen készültem a szigorlatra anno és nem sikerült elérnem a kitűzött célt, rosszabbul teljesítettem, mint terveztem. Mit is keresek én itt, biztosan jól meggondoltam ?

Legyőzve kétségeimet felmentem a professzori irodába. Mártika fogadott és nemsokára kedves mosollyal megjelent Vetési tanár úr, beljebb invitált. Kedves, tiszta egyénisége jó hatással volt rám, egy jó hangulatú beszélgetés után megállapodtunk, hogy hamarosan kezdek a tanszéken tanársegédként. Albert Misi barátom, egykori évfolyamtársam, aki tanár úr egykori szobájában dolgozott, ami később az én helyemmé is vált csatlakozott hozzánk és lekísértek a bejáratig. Búcsúzáskor Feri bátyánk huncutkásan Misire nézett és megkérdezte kell- e nekünk ez az ember ?

Csatlakoztam egy kiváló szakemberekből álló csapathoz. Kezdetben hospitáltam a nagyok mellett, ott voltam a gyakorlataikon, állandó bekészítője voltam tanár úr előadásainak, ott ültem az első sorban, hallgattam Őt és tanultam. Folyt a diagnosztikai munka, amibe hamar belecsöppentem és kezdőként természetesen sok volt a kérdés és kétség.

A boncolóban Dobos Kovács Mihály állt mögöttünk és segített a makroszkópos diagnosztika útvesztőiben eligazodni, hogy később mi is magabiztosan taníthassuk a hallgatókat.

Tanár úr akkoriban már rektorhelyettes is volt és voltak egyéb szakmai elfoglaltságai is szép számmal, emiatt kora reggel és késő délután este lehetett elérni, ha szakmai konzultációra volt szükség. Mondanom sem kell hogy rendszeresen ültem vele szemben az oktatómikroszkópnál reggel hétkor vagy este kilenckor. Mindig türelmesen, kedvesen mutatta meg azt amit látni kellett, vagy javasolt speciális festést a pontos diagnózis eléréséhez.

Egy alkalommal a bajai vágóhídról küldtek fel félsertést belső szervekkel együtt. Kikerics sárga volt a test, nagy a lép és máj. Tanár úr valamiért lejött a boncolóba, ahol ügyeleteseként én vittem a diagnosztikát. Ránézett a testre majd rám és azt mondta nézzek utána az Eperythrozoonnak is. Megfogadtam tanácsát, irodalmaztam és leírtuk otthon elsőként a sertések Eperythrozoon suis okozta kórképét.

Egy nap azt mondta Feri bátyánk, hogy itt az ideje előadásokat tartanom. Hatalmas kihívás, komoly megtiszteltetés volt. Fiatal, a világot megváltani hivatott, ide nekem az oroszlánt is elkötelezettségű tanársegédként remegő térddel (remélem a hallgatók nem érzékelték) kezdtem meg oktatói munkámat. A lép és nyirokszervek patológiája témakört kaptam, ami kapcsolódott a mindennapi és részben a kutatómunkámhoz is.

A kezdeti megilletődöttség után egyre rutinosabban álltam a katedra korábban számomra elérhetetlennek gondolt oldalára. Micsoda elődök adták át a tudást azokon a léceken korábban. Tanár úr párszor meghallgatott és joviális mosollyal nyugtázta elégedettségét.

Délutánonként amikor elcsendesedett a ház, összeültünk a tanári szobában. Kapp Pál, Dobos Kovács Mihály, Mészáros Jancsi bácsi, Vetési tanár úr és a fiatalok, Boros Gábor, Kiss Gabi, Albert Misi és jómagam. Előkerült egy üveg konyak, vagy pálinka és jó hangulatban végig tárgyaltuk a napi eseményeket. Oldottabb hangulatban Kapp Pali bátyánk adomázott, Vetési tanár sziporkázott. Felejthetetlen időszak, remek emberek.

Néhány év alatt kiderült, hogy a sok irritativ vegyszer kikezdte a légutaimat, ami tartós egészségkárosodással járhatna, ezért nehéz szívvel de úgy döntöttem kiválok a csapatból. Nehezen engedtek, nehéz volt eljönni, de a hörgőim máshogy döntöttek. Mindez év elején történt, de tanár úr megkért, hogy a tavaszi félévet még oktassam végig. Nem kellett a boncolóba vagy a laborokba mennem, de 8 csoport kórszövettani gyakorlatát vezessem. Természetesen így tettem. Abban az évben vártuk első gyermekünket és a gyermekre várás miatt bizony nem mindig voltam ott 100 %-ban.

Tanár úr kedves emberséggel állt mögöttem, majd egy nap egy saját kezűleg írt verssel köszöntötte Máté fiunkat, miben kedves humorral leírta állapotomat és hogy mielőbb tessék megszületni, mert apa egy kicsit a föld fölött lebeg. Leírhatatlan érzés volt. Tiszteltem, szerettem a tanárt, az apai gondoskodású idősebb kollégát, a példamutató tudóst.

Megmaradt tiszta lelkű, csodálatos EMBERNEK a vidéki kis település szülötte, aki a kiváló képességeinek köszönhetően komoly szakmai sikereket ért el és csodálatos emberi tulajdonságaival megáldva széles körű tiszteletet, szeretetet sugárzott és kapott vissza. Sokszor voltunk tanúi annak, hogy már pozícióban lévő kollégák gyermekeik szigorlata előtt csomagokkal kedveskedtek tanár úrnak. Ezeket az adományokat a tanszék mindig közösen élvezte, legyen az hízott liba vagy jó nedű. A nebuló pedig, ha a tudása megfelelő volt, akkor megnyugvással nézte az indexét, de ha könnyűnek találtatott, bizony ismételnie kellett. Nem volt kivétel, mindenkinél a produkció számított.

Én messze kerültem az életemet, szakmai utamat meghatározó iskolától, azoktól a csodálatos emberektől. Mindig nagy örömmel, szeretettel, részemről nagy tisztelettel üdvözöltük egymást találkozásainkkor, amik az évek során egyre ritkábbá váltak, már a földrajzi távolságok miatt is.

Tisztelt Tanár Úr ! Köszönöm az egykori befogadást, hogy az akkori iskola aktív tagja lehettem, a rengeteg tudást, az együtt töltött idő felemelő atmoszféráját, a baráti vállveregetéseket, az IGAZ EMBERSÉGET.

2011. 11. 11. Két csodálatos, elvesztett élet emlékére

Pénteki nap volt, minden úgy kezdődött, mint általában. Az aznapi programban két kedvenc kliensünk fogászati ellátása adta a feladatot sok más egyéb mellett.

Korábban mindig B a társ hozta a kutyákat a rendelőbe. Aznap A a tulajdonos, csodálatos, érzékeny művész, gyönyörűségek megálmodója, megalkotója hozta az én kedvenceimet.

Születésük óta ismertem a habos-babos,csodálatosan ellátott, kezelt kutyákat, hiszen a tenyésztő klienseim egyike volt. Az első oltástól tudtam róluk, rendszeresen nyomon követhettem gyarapodásukat, kiállításokon elért kimagasló sikereiket. Kedves, barátságos, remek egészségnek örvendő középkorú kedvencek voltak.

Szűrővizsgálatként a beavatkozáshoz való bódításuk előtt vérvétel történt. Egymás után lettek bódítva, megtörtént a fogkövek eltávolítása, a száj toilette. A kis fehér ékszerek ragyogtak a szájüregben, hollywoodi mosolyt varázsolva a pofikra.

A bódítást felfüggesztve, csóválva saját lábon hagyták el a rendelőt. A nap zajlott a rutinnak megfelelően. Aznap csak délelőtt voltam ezen a helyen, délután Budapest melletti kisvárosban rendeltem.

Délután öt tájt hívott a kutyák gazdáinak a házinénije, hogy egyikük nincs jól. Miután A hazavitte Őket, dolga után sietett és a néni vigyázott rájuk, mint mindig is tette.

Rendelés után siettem a közeli városba, ahol éltek, hogy segítsek. Mikorra odaértem csak a kihűlt test fogadott és az ijedt néni, aki még nem hívta a tulajdonosokat a megrázkódtatás okozta sokk miatt. Hívtam hát én A-t és tájékoztattam arról, hogy mi történt és hogy a másik kutya sincs teljesen jól, véres hasmenés jelentkezett nála, ami a sokk egyik tünete is lehet. Kértem, hogy találkozzunk a rendelőben, hogy megfelelő ellátást kaphasson az ismeretlen eredetű sokk kezelése érdekében. Nem sokkal később már csorgott az infúzió, megkapta a megfelelő kezelést és tünetileg kicsit jobban is lett, kissé fellélegezve engedtem haza Őket, hiszen éjszakai ellátásra, akkor úgy tűnt nem lesz szükség.

Éjféltájban ért a hívás, hogy a kutya rosszabbul van és azonnal menjek. Kőbányán átmeneti albérletben laktunk akkor éppen, új lakásunkba költözés előtt, ezért azt javasoltam, hogy azonnal vigyék be a kutyát a közeli fővárosi állatkórházba intenzív ellátásra, hiszen azzal hogy én házhoz megyek időt veszítünk és otthon nem tudom megfelelően ellátni. Ugyanakkor némi pihenésre is szüksége lenne, hiszen másnap továbbképző kongresszus szervezőjeként rengeteg feladatom lesz. Kicsit később újabb hívás érkezett. Szegény jószág a kórházba szállítás közben meghalt. Néma csönd és döbbenet. Megmagyarázhatatlan, elfogadhatatlan a tulajdonos részéről és a saját részemről is. Rengeteg kérdés korrekt válaszok nélkül. Az események árnyékában nem tudtam felszabadultan, teljes odafigyeléssel csinálni a két napos kongresszust, de ment az rutinból így is. Az agyam folyamatosan ezerrel járt, mi okozhatta, mi ?

Mindketten jól aludtak, jól ébredtek, a délután folyamán otthon ettek egy keveset és a kertben dolgukat is elvégezték. Sok nagy kérdőjel.

Beszéltem a tulajdonossal, akivel szinte baráti volt a viszonyunk. Ajánlottam, hogy legyen boncolás, hogy végére járjunk a kettős tragédiának. Azt mondta, hogy el akarja temetni a kis testeket és amúgy sem bízik bennünk, mert az állatorvos úgyis összejátszik az állatorvossal, hogy védjük magunkat. Szíven ütött ez a mondat, de hyper érzékeny emberről lévén szó a gyásza részeként értelmeztem és fájt, de megértettem.

Pár nap múlva megjöttek a labor eredmények. Minden teljesen rendben. Próbáltam újra és újra végig gondolni és a tényszerűség kedvéért a felhasznált gyógyszerekből mintákat küldtem vizsgálatra, hogy megbizonyosodjam azok hatékonyságáról és ártalmatlanságáról. Több komoly tudású kollégával konzultáltam, próbálva a közös gondolkodást segítségül hívni. A kérdések megválaszolatlanok maradtak. Maradt a gyász, a rossz hangulat, hiszen megmagyarázhatatlanul, értelmetlenül veszítettünk el két ragyogó életet.

Pár héttel később hívott A agresszív stílusban. Közölte a testeket exhumáltatta és egy külföldi laboratórium vett mintákat, ahol szepszist állapítottak meg.

Azzal vádolt bennünket, hogy a fogászati ellátáshoz használt berendezésünk okozta a szepszist, mert volt ilyen humán példa. Felvettük a kapcsolatot az akkori ÁNTSZ megfelelő osztályával kérve az eszköz bevizsgálását. Finoman szólva kimosolyogtak bennünket, hogy ez nonszensz. A szájüreg sosem steril és a rendszeresen tisztított és fertőtlenített eszköz nem képes ilyet okozni.

Megmagyarázhatatlan a hirtelen fatális lefolyás is.

Felajánlottam A- nak hogy indítson ellenem eljárást kamaránál, hogy korrekt, független módon járjunk utána, erre is a korábbi összeesküvés elmélet volt a reakció. Mélységesen fájlaltam mindezt.

Pár nappal később A azt kezdeményezte, hogy üljünk le egy kávé mellett és beszéljük át a dolgot, kicsit már higgadtabban közölte mindezt és buddhizmushoz közel álló lelkületűként akarta kezelni ezt a helyzetet.

A beszélgetés nem párbeszéd volt, hanem hosszú monológ, nekem esélyem sem volt megszólalni, bárhogy is próbáltam. A békülékenynek sejtett beszélgetés során bizony előkerült az hogy szakmailag ha akar megsemmisít és a rendelőt is tönkre teszi a médiával való közismerten közeli kapcsolatai segítségével. Újra felajánlottam a vizsgálatot, nem vezetett sikerre. Az egómat a föld középpontja felé célozva hallgattam mondatait.

Nem akartam egy ilyen helyzetben a rendelő presztízsét, jövőjét veszélyeztetni, hiszen az objektivitástól nagyon távol álltunk.

Életem legmegsemmisítőbb helyzetét éltem át. Én is gyászoltam a kedves ártatlan jószágokat és a kapcsolatunk ilyetén rosszra fordulását. A mai napig sem tiszta  kép, miért, mi okozta, hogy lehetett mindez ?! Nem volt lehetőség tisztázni a kérdést.

Eltelt tíz év, nincs már személyes kapcsolatunk. Én továbbra is távoli tisztelője vagyok a kiváló művésznek, érzékeny embernek, a két gyönyörű állat képe pedig a retinámba égett mindörökkön örökké.

Főhajtás az EMBER, az EMBERSÉG előtt, Captain Sir Tom emlékére

Szomorú hírrel kellett szembesülnünk az elmúlt napokban.

Meghalt Captain Sir Tom Moore. 100 éves volt. A második világháborút túlélt katona, aki élte az életét ismeretlenül szerető családja körében Bedfordshire egy apró falujában egészen a tavalyi évig.

A COVID járvány kitörése után nem sokkal, mikor az angol egészségügyi szolgáltató az NHS, az egyre nagyobb számban ellátásra szorulók miatt kritikus helyzet felé közeledett egyszer csak megjelent egy hír a BBC híradójában. Az akkor 99 éves Tom kapitány elhatározta, hogy gyűjtésbe kezd az NHS javára. Azt gondolta 1000 font a cél és a saját kertjében a járókeretével megtesz 100 hosszat a közelgő szép születésnap számának megfelelően. Elkezdett pörögni a számláló, Ő rótta a hosszakat, állandó kedves mosolygó arccal, lassacskán, de határozottan. Naponta jöttek a hírek.

Ő sétált, a számok egyre nőttek. Elérkezett a 100. hossz napja, mikor az egykori csapatteste az 1. Yorki batallion katonái sorfala között ért célba. Hatalmas fizikai teljesítmény ettől a  pozitív sugárzású, törékeny évszázados férfitól.

Az összegyűlt összeg akkorra már meghaladta a 30 millió fontot. Tom kapitány belopta magát minden jóérzésű ember lelkébe, teljesítményét Erzsébet királynő lovaggá ütéssel méltányolta. A szülinapi kártyák özönlöttek a világ minden tájáról és vérül egy csarnokot töltöttek meg.

A kedves, pozitív ember ikonná vált, példáját mások is elkezdték követni, énekesek, sportolók, NHS dolgozók éltették, köszönték amit tett. Sokkal többet is tett a pénzgyűjtésnél. Erőt, hitet adott, erősítette egy nemzet összetartozását. Azt gondolom Ő az év, ha nem az évszázad embere. Hosszú, viszontagságtól sem mentes élete végén olyat tett amiért a keresztény egyház szentté avathatná.

Eszembe jutott ugyanakkor, ha mindez otthon Magyarországon történt volna. Milyen reakciókat váltott volna, váltana ki a mentálisan borzasztó állapotban lévő magyar populációban. A sok negatívumot le sem írom, elég ha alkalmanként egy egy téma kapcsán ritkán kommenteket olvasok. Ritkán, mert az emberi üresség, butaság, rosszindulat, őrület nyilvánul meg sok sok kommentben.

Mielőtt Angliába jöttem dolgozni és élni, én is messziről, a sztereotípiáknak megfelelően gondoltam az országra és az angol népre. Az angol tudós negatív értelmezésétől kezdve a Gyalog Galoppon szocializálódva a francia várvédő mondatairól nem is beszélve (hülye angolok, angol hülyék) és így tovább.

Most hogy itt, köztük élek, az angol állattulajdonosok kedvenceit kezelem, naponta nézem, hallgatom a BBC híreit kezdeti szégyen után mára már tisztelem mindazt ami itt körülvesz. Nincs kolbászból a kerítés. A korona, a vörös kabátosok rengetek bűnt, szennyes dolgot követtek el a történelem során mire elérték azt a hatalmat, befolyást amit most forgácsol szét a kormány a Brexittel.

Az angol emberek többsége ugyanakkor meglepően nyitott, segítőkész, támogató. Tradicionálisan támogatnak jó dolgokat, legyen az természetvédelem, daganatos beteg, éhező gyermek és sorolhatnám. Amikor baj van akkor hihetetlen gyorsan összezár a társadalom, mint egy jól trenírozott  római kohorsz a teknős alakzatban.

Lenyűgöző és követendő. Nem azt keresik hogyan lehet rosszabbá tenni a dolgokat, hanem váll a vállnak megpróbálnak úrrá lenni a helyzeten. Nem a széthúzás a felelet a problémákra.

Persze itt sem a társadalom 100 %-a gondolkodik és viselkedik így, de örömtelien a döntő többség.

Egy csodálatos, kedves, sugárzó, törékeny 100 éves bácsi példát adott a világnak emberségből, segítőkészségből. Része lett és lesz mindörökké a brit legendáriumnak.

 

2020, visszatekintés

Január vége, Károly nap, bár én novemberben tartom, szabadnap.

Villanyszerelőre vártam 9 és 12 között, persze nem jött, nem is szólt, remélem nincs baj, csak ...

Kényelmesen felkeltem, reggeli után Csányi Vilmostól olvastam, kedvelem a stílusát, gondolat testvéremnek érzem. Valaha Konrád Lorenz nyomán én is etológus szerettem volna lenni, de az idő tájt az álom maradt, lettem hát lódoktor és naponta figyelhetem meg a pácienseim viselkedését nem igazán természetes körülmények között. A háttérben klasszikus zene szól, az ablakon beragyog a tél végi nap.

Pár napja érkezett meg az új pipadohányom, a napsütés kicsalogat. Előveszem a télire elpakolt kerti székem. Rövid nadrág, egy szál póló, napozás. Az ajtón kilépve pici lila foltként köszönti a közelgő tavaszt egy krókusz. Legkedvesebb virágaim egyike, tán ősszel el kéne dugnom néhány hagymát, hogy egy év múlva mezővé érjen.

Vörösbegy trilláz, pipadohányom illata bódít, élvezem a langyos napsugarak simogatását, enyhe szellő lengedez.

Múlt vasárnap még sűrű hóesésben vezettem Luton felé, kedvesemet a reptérre fuvarozva, Karácsony előtt érkezett és a lezárások miatt itt rekedt velem, amit egyikünk sem bánt, de munkája visszaszólította.

A múlt héten értékeltük az évet területi menedzseremmel. Fura egy felemás évet zártunk a márciustól eldurvult járványhelyzet miatt. Szigorú óvintézkedések mellett folytattuk a mindennapi betegellátást védve a kliensek és a magunk egészségét. Átmeneti torpanás után, mikor csak sürgősségi eseteket láthattunk el, lassan meglendült a forgalom és hihetetlen folyamatos telefoglalt napokkal dolgoztunk. A nem mindennapi körülmények között sikerült a praxis bevételét növelni mindenki megelégedésére. A páciensek folyamatos, magas szintű ellátást kaphattak, nekem meg emelkedést hozott a jó év személyesen is. Az alapbérem emelése mellett a profitból jutalékot is ajánl a cég. Meglátjuk mit hoz az idei év. Ajánlatot kaptam, hogy legyek társtulajdonos a praxisban. Sikeres szakmai év némi szakmai nehézséggel is fűszerezve, de döntő többségében elégedett stabil klienskörrel,ami a praxis szépen emelkedő pozitív értékelésében is jól megmutatkozik. Megéri a befektetett tisztességes munka és a jó kommunikáció. Mindig is szerettem a hivatásom, de az utóbbi években szintet lépett az érzés, hiszen a hosszú évtizedek alatt megszerzett tudás és tapasztalat kényelmes, élvezetes munkát tett lehetővé. Sosem fogom megbánni hogy e mellett a hivatás mellett döntöttem.

A szakmai oldal mellett nem feledkezhetünk meg a világban zajló felfoghatatlan, embert próbáló helyzetről. A coronavírus váratlanul, felkészületlenül érte a humán populációt és rengeteg hibával, sok rossz döntéssel indult a helyzet kezelése és hol van még a csillapodás ?!

Sok, itt Albionban 100 000 család gyászolja az elhunytakat, a betegségen átesettek lassan rehabilitálódnak, az időközben fejlesztett vakcinák lassan lehetővé teszik a megfelelő kordában tartást.

A sok kommunikációs hiba, a média és eszement emberek ostobasága csökkentette a vakcinázással kapcsolatos bizalmat. Az egyes országok, régiók nem egyszerre,egyenlő mértékben tudnak haladni a védekezéssel, szakad szét a világ, nő a feszültség a gazdasági negatív hatások és a bezártság okozta mentális krízis miatt is. Repedezni látszik a biztonságról hitt védőburok, ki tudja mire vezet ez még.

Az utazási korlátozások miatt nem tudjuk olyan gyakran látogatni egymást, ahogy az korábban megszokott, természetes volt. Szerencsére a modern technika részben áthidalja ezt a szakadékot, de az ölelés, összebújás nem pótolható. Modern kori Dekameron lapjait írjuk a föld minden szegletében.

Sok minden történt, sok rossz, sok jó, sok közömbös. A napok rohannak egymás után, a világ egy fordulóponton billeg reméljük a józan ész, a józan belátás és a szebb közös jövő felé billen.

Személyesen az elmúlt év és az eddigi életem során megtapasztaltak, átéltek alapján elégedett, boldog, bizakodó vagyok, hiszen szerető családom, csodálatos, értékes gyermekeim és a magam teljesítménye biztos alapot teremt ehhez.

Minden rosszból ki lehet és ki kell hozni a pozitívat és haladni előre bizakodóan, lendületesen.

süti beállítások módosítása