Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Gondolatok és történések járvány idején, reméljük már félúton.

2020. március 26. - lódoktor angliában

Ahogy az idő telik, egyre bővül az információ, kezdjük kapiskálni az új vírus tulajdonságait, a járványmenet jellegzetességeit. Mindez persze korlátokkal, mert azt senki nem tudja és képtelenség is mérni, hogy valójában hányan találkoztak a vírussal és estek át a fertőzésen időszakos vagy hosszabb időre szóló védettséget szerezve. Amit tudunk, hogy a súlyos tüneteket mutatók hányan vannak és mennyi a sajnálatos de várható veszteség, persze ez is országonként változóan.

A járvány ott tarol kegyetlenül ahol szűk területen sok a veszélyeztetett idős, beteg ember, a populáció fegyelmezetlen, az ellátás már rég nem bírja kapacitással, ezért sajnálatos módon hadiüzemre váltott és csak a menthetőket próbálja menteni.

A világ azon országaiban, ahol a kormányokban bíznak a helyi állampolgárok és a kormány is megbízik az emberek józan belátásában jobb a helyzet és vannak köztes helyzetek. Ahol figyelmen kívül hagyják a szakma, az egészségügy képviselőinek véleményét és kézi politikai vezérléssel próbálnak kezelni egy vírusjárványt ott fokozódik a járvány- és politikai veszélyhelyzet is.

Senki nem tudja a biztosat a sok ismeretlen tényező miatt és több módja is van a levezénylésnek. Utólag leszünk majd okosak, mikor visszamenőleg lehet átgondolni a történteket.

Hogyan reagálunk mi ?

Ki ki tudása, vérmérséklete, vallásos vagy politikai beállítottsága szerint, ami persze érthető, hisz ilyen a faj, de sokszor fölösleges, értelmetlen személyeskedésig fajuló viták generálódnak, ami nem visz előre. Vannak tiszteletre méltó kezdeményezések, naív kedves felajánlások és előjött, mint ilyen esetekben mindig az ember embernek farkasa fejezet is. Álhírek, nem létező vakcinával üzérkedés, maszkmánia és így tovább.

A legtöbbet a józan ész és a felelős magatartás segíthet(ne) ebben a helyzetben.

Hogy élem meg/át mindezt személyesen ?

A hivatásomnak megfelelően ott vagyok a klienseimnek minden nap a szükséges óvintézkedések betartásával természetesen, ami a járványmenet aktuális állapotához igazodik.

Szerencsémre olyan országban dolgozom, ahol a szakmai testület gyorsan és értelmesen követi az eseményeket és naprakész praktikus segítséget, protokollokat ad nekünk, akik a frontvonalon a fertőzésnek kitéve végezzük a gyógyító/megelőző munkánkat.

A cégem vezetői eleinte érthető módon kicsit lazábban értelmezték a szabályokat és a sürgősség fogalmát, majd a helyzet komolyabbra fordultával eljutottunk odáig, hogy minden halasztható beavatkozást elnapoltunk, a megrendelt gyógyszereket kipostázzuk. A személyes érintkezéseket redukáljuk a legszükségesebbekre kímélve a kollégák és a populáció egészségét. Sokszor telefonos konzultációra váltjuk a vizitet és ilyen formában próbálunk segíteni. A kliensek fegyelmezetten tudomásul veszik, megköszönik a munkánkat és megértik a hozott intézkedések fontosságát.

Korábban is asszisztáltam már ellést telefonos tanácsadással és ez tegnap is remekül működött.

Aki mérget eszik az persze most is azonnali ellátásra szorul, hát hányt is betyárosan kis yorkshire terrier betegem tegnap miután átment szomszédolni és jóízűen evett a patkányméregből, amit az állatot nem tartó szomszéd használt. Szerencsére gyorsan észrevették, realizálták a veszélyt és 40 percen belül már kiürítettük a gyomrot.

Nem halasztható súlyos veseelégtelenség végstádiumában szenvedő beteg kíméletes elaltatása sem és ebben az esetben, mikor az állatot elkíséri a szerető család hogyan döntsek a három közül ki jöhet be az állattal és búcsúzhat el ?! Mérlegelni, dönteni kell. Mi a szakmailag, emberileg helyes döntés ? Mi ír fölül mit ?!

Nem tudjuk  még mi lesz utána, mennyi kárt okoz ez az időszak, hogyan tudjuk pótolni a veszteségeket.

Az elhunytakat szomorú szívvel meggyászoljuk. A munkájukat elveszítőkről gondoskodnak a kormányok vagy nem. A vállalkozások nem kis százaléka feléli tartalékait, készleteit. Tudnak e újrakezdeni ?

Az egyes országokban milyen gazdasági, politikai változásokat hoz(hat) majd az ahogy a társadalom megítéli az aktuális kormányok járvány alatti viselkedését !

Kap e nagyobb megbecsülést ezek után az humán egészségügy, akik előtt mélyen meghajtom magam, mert sok helyen nem kellően felszerelve, magukra hagyva küzdenek az életekért.

Ez a mai modern világ ezer sebből vérzik, elüzletiesedett, szolidaritáshiányos, agresszív, arrogáns, magamutogató, hataloméhes és számos egyéb negatívum. Ugyanakkor reményt keltően látszanak pozitív, szép, felemelő, tiszteletre méltó példák is. Quo vadis ?

Visszamenőleg, valószínűleg már megnyugodva átértékeli az emberiség ennek a vírusjárványnak a súlyosságát, szerepét és levonjuk a tanulságait ?!

A remény hal meg utoljára, de csak ha lesz helye az intenzív osztályon és lesz aki ellássa.

Coronavírus, boszorkányüldözés és az emberi faj sebezhetősége

Lassan vége a télnek, a populáció immunrendszere a szokásos módon sérülékenyebb és mint minden évben elindulnak vírusfertőzések, járványok. Vannak a már ismert, minden év elején tömeges megbetegedést okozó, főleg influenzavírusok, tervezhetően, bár nem teljesen kiszámíthatóan, mert könnyen, gyorsan változnak és bizony tudnak meglepetést okozni, ismeret, vakcina ide vagy oda.

Aztán hirtelen megjelennek a számunkra újak, amelyek már régóta ott éltek valamilyen állatfajban, de eddig nem okoztak emberi megbetegedést. A jelenlegi hatalmas világhisztériát okozó coronavírus törzs az aktuális mumus. Amit eddig tudunk a viselkedéséről az szakemberként nyugalomra int. Nem terjed túl gyorsan a mai lehetőségekhez képest, leginkább csak az idősebb, nem egészséges vagy immunkompromitált egyedekben okoz súlyos, akár halálos betegséget.

Mi lehetne a normális járványtani szempontból legjobb megoldás ? A populáció minél hamarabb aktívan immunizálódjon, essen át a fertőzésen, a fokozott veszélynek kitett emberek izolálása, védelme a másik alapvető feladat, miközben persze az izolált vírusból kezdődjön a vakcina gyártása, a még nem érintettek megvédésére, vagy a jövőbeli fertőződések megakadályozására. Mit tesznek e helyett populista beállítottságú kormányok s a veszélyes nagy hatalmú média ?

Kezdjük a médiával. Okoskodó, félinformációkból szenzációt keltő zsurnaliszták világméretű pánikot, hisztériát generálnak és azt percről, percre fenn is tartják, sőt erősítik.

Mit csinálnak a hatalmon lévők ? Helye válogatja. Több helyen azt látjuk, hogy sajnos nem a józan logika és járványügyi szempontok vezérlik az intézkedéseket. Hibás intézkedésekkel csak tovább fokozzák a kialakult helyzet okozta veszélyt, károkat. Sok helyen az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai, kapacitáshiánya miatt látszatintézkedések rontják a helyzetet. Karantént alakítanak ki ostobán, megkésve.

Normális helyeken, aki úgy érzi baj van, az telefonál, kimegy hozzá a járványügyi szakember, elvégez egy megfelelő tesztet és javasolja, hogy maradjon otthon, míg átvészel és már nem fertőz másokat, és csak akkor viszik kórházba, ha az valóban indokolt. Ez bölcs.

Máshol a lázas ember menjen be az ellátó helyre, ahol más, hasonló klinikai tüneteket mutatókkal 2 hétre úgymond karanténba zárják, csakhogy a sok páciens közül nem mindenkinek ugyanaz a vírus okoz tüneteket, így összezárva viszont átfertőződhetnek és egy kevert fertőzés már súlyosabb lezajlású betegséggel járhat.

Mi lehetne a helyes kommunikáció ? Elsősorban valóban szakemberekre kéne bízni és átgondolt stratégiára alapozva tájékoztatni, ami a mai média vezérelt világban sajnos kivihetetlen, mert az emberek előbb hisznek a bulvármédia baromságainak, mint a szakembereknek, akik esetleg száraz, unalmas szpíkerek.

No és Ecce homo. Milyenek az emberek ? A populáció jó része pánikra, hisztériára hajlamos, ezért elkezd patológiásan viselkedni. Feltölti a tartalékait, mintha háború közeledne, halmokban a liszt, cukor, klotyópapír a polcokon, a boltok meg kiürülnek. Nem lehet már kézfertőtlenítőt, arcmaszkot etc, etc kapni, mert sokan indokolatlanul és nagy mennyiségben vásárolták fel. Amúgy az átlagos maszkokon a vírusok köszönik lazán áthaladnak, megelőzésre nem sokat érnek. Ha beteg ember veszi fel és a kiköhögött, feltüsszögött váladék nagy része vírusokkal rakottan a maszkban landol, annak van értelme.

Sok ember a negatív tulajdonságai miatt egy esetleges fertőzött, köhögő embertársában veszélyes ellenséget lát és jó esetben csak morogva elkerüli, rosszabb esetben tettleg bántalmazza, főleg, ha etnikailag eltér az átlagtól. Populista politikusok pedig még rá is játszanak erre a beteges szemléletre és bűnösnek kiáltják ki a nem azonos populációból származókat. Agyrém

Én is kaptam a cégemtől a helyzetre való tekintettel segítő tájékoztatást. Közlik a több, mint 300 rendelőt üzemeltető cég vezetői, hogy a folyamatos betegellátás biztosítása miatt, ha valaki a tájékoztatásnak megfelelően úgy dönt, hogy önként otthon marad, mintegy saját karanténban, annak a munkáját a talpon maradottaknak kell túlmunkában elvégezni. Az otthon töltött időt majd később le kell dolgoznia. Kivétel, ha valaki orvos által igazoltan beteg és betegellátásra válik jogosulttá.

Mit lép erre vajon az átlagember ? Országa válogatja. Lesz ahol betegen, félholtan is bemegy dolgozni, mert a táppénz kevés, vagy képtelenség ledolgozni a kiesett időt, a szabadságát meg nem hajlandó erre áldozni. Mások kijátsszák a kártyát és orvoshoz fordulnak nem feltétlen indokoltan és betegállományba mennek. Igen ám, de ha elmegy az orvoshoz, ott a váróban biztos fog ténylegesen betegekkel érintkezni és .....

A helyzet pozitív oldala az, hogy azokban a populációkban ahol eddig a higiénia nem volt túl magas szinten, talán többet fognak kezet mosni az emberek, megtanulnak zsebkendőt használni, nem csak köhögik, tüszszögik tele a légteret, mint korábban.

Viselkedésformák változhatnak meg, elkezdenek tartózkodni a korábban szokásos ölelkezéstől, kézfogástól, puszizkodástól és elkezdenek félni, tartani egymástól. Reméljük ez csak átmeneti lesz.

A jelen helyzet szomorú konklúziója az, hogy a modern világ sok új veszélyt produkál, és tényleges veszélyes szituációkat felnagyítva világméretű aggodalmat, akár hisztériát generál, amire az emberi populáció nem kis százaléka sajnos erős hajlammal bír. A médiának ebben hatalmas szerepe és felelőssége van, mert a szenzációhajhász médiaszereplők rengeteg ember életét nehezítik meg vagy teszik tönkre.

Írom mindezt a heti pihenőnapomon szipogva, rengeteg papírzsebkendőt elhasználva, sűrű kézmosások mellett, teámat szürcsölgetve, égő, majd kigyulladó hörgőfával a mellkasomban a bennem grasszáló ki tudja milyen légúti vírus házigazdájaként.

 

2020 Január elseje és Barna Radagast reinkarnáció ?

Az elmúlt év már majdnem kifutott alólunk, mikor 30-án Rory a kerületi menedzser csizmás kandúr arccal (bár kalapja nem volt, amit pödörgessen) elém állt és kérdezte megtenném- e azt a hatalmas szívességet, hogy vállalom Faygate-ben a Január elsejei Bank Holiday nappali műszakot?

Egyéb dolgom nem lett volna, család otthon, dolgozom 31-én is, hát miért is ne, no persze az összeg sem volt barátságtalan, amit felkínált. Nagyon félrehúz a szemem egy ideje egy teleobjektív felé, az ára egy része ölembe pottyanóban.

A nap ugyanúgy kezdődött, mint általában, igaz csak 9 és nem 8,30 a kezdés, bár ezért este hétig tart a műszak. Kedves szardíniai olasz kolléganőmmel és bukaresti román locum kollégámmal és a rég ismert profi nővérekkel indult a műszak.

A kórház közepesen telt. Bruno a mindig mosolygó portugál fiú adta át az éjszakáról bent maradt betegeket. Kedves, törekvő, tanulni vágyó kolléga sajnos hamarosan elhagy bennünket, mert remek internship várja Derby-ben, ahol európai sebész szakvizsgára aspirál. Fiatal, lelkes, okos, nagyon szurkolok Neki.

Szóval a betegek. Oreo, a mellhártyagyulladásos macska, akivel már karácsony másnapján is találkoztam, egyre rosszabb bőrben van. Bella a husky lány meglepetésemre nézett rám a ketrecből. Két napja láttam, mikor vérvételre és vékonytű aspirációs mintavételre volt vendégünk Three Bridges-ben.

Ágyéktáji fájdalom miatt került be az előző este. Közepes erősségű fájdalomcsillapítót kapott a behozatal előtt, gyakorlatilag, tünet- és panaszmentes, örömmel, hatalmas lendülettel feszül a póráznak, mikor kiviszik pisilni. Megbeszéljük hogy gyorsan hazaadjuk egy hétre való fájdalomcsillapítóval, úgyis beszélünk gazdájával hamarosan, mert bármelyik nap visszajöhet a cytológiai lelete.

Szomszédjában levegőt kapkodó társa autóval találkozott és traumás tüdősérülés szövődményeként légmell alakult ki.

Bruno már beérkezéskor leszívott a levegőből, nyugtatóval nem rossz az állapota.

Az egzotikus részlegben papagájok hangoskodnak, sün fekszik bágyadtan kis kuckójában.

Az előjegyzésben kettőig már tele vagyunk bejelentkezett betegekkel. Megérkezik az első és mi felváltva látjuk el Őket. A beérkezettek és a mi szerencsénkre nincs életveszélyben lévő kliens, inkább csak biztonságból hozták be a nem olcsó sürgősségi ellátásra.

Fiatal terrier már járt kollégánál, a jobb parotis tájék durván megduzzadt, első alkalommal allergiára gondolva szteroiddal látták el, de nem igazán javult, sőt a duzzanat mérete nőtt és nehezen eszik. Alapos fizikális vizsgálatkor lázasnak bizonyul és a helyeződés alapján nyálmirigy- kevésbé valószínűleg nyirokcsomó gyulladásra gyanakszom. A megkezdett terápiát kiegészítem az ezen a tájékon és szövetekben hatékony antibiotikummal és visszarendelem az eredendő kollégához kontrollra.

Beteg követ beteget, surran a fonendoszkóp, csusszan a lázmérő, megbeszéljük a tüneteket, valószínű diagnózist állapítok meg és kezelést javasolok. Ebédidőig nincs kórházi felvétel.

A délután laza, 4 után jön a napom fénypontja. Idősebb és fiatalabb ladik Cavalier King Charles kan kutyussal. A korosabb hölgy alaposan felöltözött, nyakában sál, fején sapka. Ránézve Radagast képe ugrik be, bár nincs semmi nyoma a sapi alatt fészkelő madaraknak.

A kismanó, mármint a kutya mozgása furcsa, bizonytalan, billegő, a bal mellső lábát nem tudja használni. Gazdi agyvérzésre gyanakszik. Alapos vizsgálat, neurológiai irányba is kiteljesítve. A bal mellső lábon nem korrigál, a hátsón kicsit renyhe a propriocepcio, a jobb oldal rendben. A szemfenekek rendben, az erek normális méretűek, az agyi reflexek rendben. Elmondom a kedves hölgynek, hogy mire gyanakszom. A fajtára jellemző genetikai hátterű, a koponya rendellenes formája miatt kialakult kisagyvelő elmozdulás és valószínűleg a gerincvelő közepén futó csatorna rendellenessége van a háttérben. A biztos diagnózist CT felvétel adná. A hölgy ezt nem szeretné a költségek miatt és amúgy is 77 vagyok mondja.

Kedvesen rámosolygok és közlöm, hogy ezt csak Ő tudja, érzi. Én nem ezt látom és amúgy pedig csak nagy az élettapasztalata. Bűbájosan rám mosolyog. Javasolom hogy gyógyszeresen próbáljunk jó életminőséget elérni. Nagyon köszöni és megjegyzik, hogy soha nem volt még ilyen alaposan kivizsgálva a kis beteg és ennyi infót sem kaptak eddig. A megfelelő demonstráció érdekében pillanatok alatt találtam remek képeket online.

Elköszönünk, Ők kimennek a recepcióhoz az anyagiakat rendezni. Én más ügy miatt elmegyek mellettük. A kedves, sapkás, mosolygós arc még egyszer rám fókuszál, hihetetlen kedves, meleg mosollyal köszön el még egyszer.

Szívet melengető pillanatok ezek.

Lassan peregnek a homokszemek és már alig maradt fölül, mikor Bella gazdasszonya  megérkezik a felnőttkorú fiával. Megbeszéljük a helyzetet és Bella örömmel, csóválva robog át a folyosón, hogy újra a családdal legyen.

A tüdősérült beteg szépen veszi a levegőt, javasolom, hogy várjunk még a leszívással és az esetleges mellkasi drén behelyezéssel, mert nem tűnik túlnyomásos formának és a nyugalom és az idő elvégzi a gyógyító munka nagy részét. Kontroll röntgen igazolja az álláspontomat, mindenki megnyugszik.

Befutott Julia az éjszakai állatorvos kolléga is. A nagyapja Pécsről származik, mint jómagam is, de Ő fiatalon Olaszországban kezdett új életet és az unoka már csak a sziát tudja a nagyapa nyelvéből.

Az év első napja szinte olyan volt, mint az előző utolsója. Munkával, jóérzéssel, szakmai élményekkel amit követ még további 364 a következő újévig.

Happy New Year !

Éttermi kalandjaink.

Ezen a hétvégén lánykám volt a vendégem, akivel jártuk a környéket, beteljesítve régi vágyakat, álmokat. Csütörtökön némileg  borongós időben élveztük Stonehenge kultikus atmoszféráját. Kicsit árnyalta a képet, hogy a busz elhagyása után a kövek felé sétálva, fotózgatva varjúcsapat húzott el fölöttünk Hitchcock képeit idézve, mikor kemény csattanást éreztem a fejem tetején. Nagy szerencsémre ír sapkámon landolt az áldás, ami tán szerencsét hozó..

Utunkat Old Sarum vára felé folytattuk, ahol az eredeti Salisburi-i katedrális alapjai még megvannak, és amit később az egykori várból a városba telepítettek, hogy szabadon és könnyen bejuthasson az Isten házába a pórnép is. Jó pár percet töltöttünk a Magna Charta egy csodamód jó állapotban megmaradt példánya előtt. Kedves hölgy mondott érdekes részleteket és minden kérdésünkre készségesen válaszolt.

Kicsit még sétálgattunk a karácsonyra felkészült városban, majd a már kedvenccé avanzsált francia étterembe tértünk éhes pocakkal. Szerencsénkre volt üres asztal. Éppen megrendeltük az ínyenc Burgundi marhát, mikor a szomszéd asztalhoz telepedett egy csúnyán ragyás arcú, meglehetősen alkoholszagú, mackónadrágos fiatalember és elkezdett hozzánk beszélni. Udvariasan hallgattam pár szavát majd egymás felé fordultunk és folytattuk félbeszakított beszélgetésünket lánykámmal, ám a két gin-tonikot kikérő ifjú, újfent elkezdett társalogni bár finoman jeleztük, nem örülünk a barátságának. Mit sem zavarva csak magyarázott köteg papírpénzt mutatva, majd ujjáról gyűrűjét lehúzva lányom elé pottyintotta, mondván tudjuk-e mi a gyűrű üzenete. Hát ha más nem, akkor Ő a gyűrű ura.

A pincérfiú meglehetősen gyámoltalanul próbálta jelezni, hogy nem örülnek a vendégnek, nem sok sikerrel. Alkalmi társaságunk kihörpintette italát, majd ahogy jött, úgy ment, bár még egy idősebb úrra is ráerőltette magát. Távozása után a pincér zavartan kért elnézést. Az étel isteni volt, a kis incidens inkább mókás, mint bosszantó volt.

A mai nap a szabadban zajlott. Legkedvesebb helyeim egyikét, Birling Gap-et vizitáltuk, ragyogó felhős/ napsütéses kezdéssel, dagállyal vegyítve. A fehér sziklák alatt nagyot sétáltunk, figyelve a vízszint emelkedését, nehogy ott rekedjünk a falhoz szorítva. Még tetőzés előtt felértünk a magasba, mire elkezdett szemerkélni. Átgurultunk kicsit arrébb a tengerben álló világítótorony fölé. A nap átsütött a felhők közt aranytócsákat rajzolva az óceánra. Kabátjaink már meglehetősen vizesek lettek, ezért a hely kiváló éttermét céloztuk kis melegedés és remek étek reményében. Kívülről állványok borították a homlokzatot és hiába mentünk a bejárathoz, az bizony zárva volt.

Korgó gyomor, nedves kabát, no de sebaj, modern idők kényelmes embereként autóba ültünk és irány Rottingdean, a kis varázslatos tengerparti település felé. Gondoltam a White Horse majd meleget és étket kínál. Lánykám a helyi specialitás Fish and Chipset szerette volna megkóstolni, ami mint utánanéztünk a Spanyolországból és Portugáliából migrált zsidók által készített étel utóda. A parkolóban megállva a Queen Viktoria kedves öreg épületben szimpatikusabbnak tűnt, hát bementünk. Volt üres asztal és ugyan a kandallóban ropogott a tűz, meglehetősen hűvös volt. Az étlapon néhány sült, de hal az bizony semmi. Még le sem ültünk, már fel is kerekedtünk az alig 100 méterre lévő White Horse-ba.

Tengerre néző asztalt kaphattunk, rendeltünk. Italunk hamar az asztalon volt és miközben beszélgettünk, múltak a percek, majd fél óra is. Intettem a pincérnek az asztalra mutatva, hogy mi történik, éhesek vagyunk. Pár perc múlva az asztalra hajolva közölte, hogy bizony elfelejtette leadni a konyhán rendelésünket. Nem kicsit felháborodva, mert a repülőgép indulása behatárolta időnket, kértem az elfogyasztott italok számláját és visszamondtam a rendelést. Az italokat nem kellett kifizetnünk a kellemetlenség miatt.

Így hát éhesen, kiábrándultan, mérgesen távoztunk. Kifelé egy másik pincér kívánt viszontlátást, ami persze ezek után sosem fog bekövetkezni.  Nem túl nagy forgalom mellett gyorsan hazaértünk és 5 perc alatt kész voltam a sajttal töltött tortellinivel és szervíroztam is.

Egy éve...

Éppen egy éve, vasárnap landolt a gépem Lutonban, majd némi, magam okozta  tervezési hiba miatt megnyúlt utazás után értem Watford-beli szállodámba, amit leendő cégem foglalt nekem. A szoba kellemes volt, mivel időm volt elég, előre szerveztem egy kellemes találkozót előző angol munkahelyemen praxis menedzserként munkámat segítő, kedves szegedi származású kolléganőmmel és remek, jó eszű nagyfiával.

Jól telt a közös este vacsorával egy kellemes, hangulatos helyen. A pihentető alvást követően átcuccoltam a cég központjába, ahol egy napos eligazításon vettünk részt többen Európa számos országából érkezvén. Ketten voltunk érettebb korúak, a többség ragyogó szemű, friss diplomás kolléga volt. Dióhéjban bemutatták nekünk a céget, méreteinknek megfelelő munkaruhákat rendeltek nekünk, majd a nap végén ki-ki elindult leendő munkahelyére, illetve a cég által korábban lefoglalt szálláshelyekre. Mindenki megkapta a céges autóját, az én kivételemmel, mert némi félreértés miatt azt gondolták saját kocsimat fogom használni, amelyik békésen parkolt Újpesten. A problémák azért vannak, hogy megoldást találjanak és bizony 10 perc múlva kezemben volt a kocsikulcs. Becuccoltam a Skodába és bízván a Google szolgáltatásában bekapcsoltam a GPS-t. Néhány helyben járt kör után, már jól kismertem magam a szűk környéken, de nem jutottam előbbre. Restart után végre lassacskán kifelé haladtam London északi részéről az autópálya felé. Lassan sötétedett, ültem a jobb oldalon, ami már nem volt újdonság, de mentem a sötétben, a fogalmam sincs melyik úton dél felé Sussexbe. Lakást Horshamben béreltek nekem és a kulcsot a leendő ellátási kerületem központi kórházának recepcióján hagyták.

Cirka félúton járhattam, mikor telefonom töltöttsége kezdett kritikus állományba süllyedni. Hurrá. Errefelé nincs minden fa tövében benzinkút, de szerencsémre időben értem az első kiálló helyre, ahol találtam szivargyújtóról működő töltőt. Megkönnyebbült, mély légvétel után, már töltődő telefonnal ismét bele az ismeretlen világba a fokozódó koromsötétben.

Megleltem a Faygate-i kórházat, ahol pár hónapja próbanapomon eltöltöttem pár órát. Az esti recepciós kedves mosollyal, segítőkészen fogadott, átadta a kulcsot és minden jót kívánt. Motor újra indított és mentem tova a nem túl messzi lakásba. Kellemes meglepetést okozott a helyes kis lakás a város egyik kertvárosi övezetében . Hazaértem vagy legalábbis új otthonomba, messze a családtól. Másnap megkezdtem a korábban aláírt szerződésem szerinti rezidens időszakomat. Zavarhatta volna az egomat, hogy nem kis tudással, tapasztalattal mások árnyékában kezdek el dolgozni, de cseppet sem zavart.

Tüneményes, portugál és ír kolléganőim által vezetett praxisban ismerkedtem a helyi szokásokkal, számítógépes nyilvántartó programmal etc,  etc.

Csodás ősz volt, élveztem minden napomat a munkahelyeken és hétvégente a környéket járva vagy éppen Londont látogatva. A három hónaposra tervezett időszak közepén ajánlották nekem a jelenlegi helyemet a Three Bridges branch vezetését. December elsején már kezdhettem volna, mert az ottani spanyol kolléganő felmondási idejét töltötte már, de még 10 napot kértem, hogy teljesen képben legyek. December 10-én aztán átvettem a gyeplőt és kezdtem felépíteni a saját képemre formált ellátást. Remek csapatot örököltem. A vezető nővérem lelkiismeretes, nagy munkabírású, kedves lány. A csapat többi tagja is tudja mi a dolga, mindent a megbeszéltek szerint, rendben, időre megcsinálnak.

A kliensek nagy részével már volt lehetőségem személyesen találkozni konzultációink során. Egyre jobb, családiasabb a kapcsolatunk. A távolságtartó britek bizony eleinte meglepődnek az én közvetlen, egyenes stílusom miatt, de felveszik a fonalat és bizony a kézfogással való köszöntés már rutin.

Minden itteni állatorvos retteg a panaszlevelektől. Az elmúlt időszakban egy esetünk volt egy túlérzékeny gazda és nem megfelelő kommunikáció miatt. Egy levéllel sikerült megfelelően kezelni és azóta is találkoztunk, a normális emberi kapcsolatoknak megfelelő formában.

A rendelő honlapján már a közös munkánkat értékelő kommentek olvashatók és örömünkre az értékelésünk 4,6 a lehetséges 5-ből. Jó érzés, jó visszanézni az elmúlt egy évre, amit a Medivet-nél töltöttem. Megbecsült, elismert apró alkatrésze lettem egy nagy rendszernek, amiben persze vannak hibák, mint mindenhol, de minden korrekt módon intézhető.

Jó érzésekkel és teljes nyugalommal ugrottam bele újra az ismeretlenbe és nagy örömömre szolgál, hogy így értékelhetem az elmúlt évet. Az csak hab a tortán, hogy végig barangoltam Sussex jó részét, megvannak a kedvenc tengerparti helyeim, gyakorta megyek Londonba hétvégente múzeumokat látogatni vagy csak élvezni a város szépségeit, forgatagát. Rendszeresen kattog a fényképezőgép és több ezer képet alakítgathatok, szépítgethetek mások örömére is.

Itt vagyok helyt, ez az én világom. Ilyen körülmények közt vágytam élni, dolgozni. Lassan a család is egyesül e helyt. 

Az élet bölcsője, hullámai moraja és a béke

Szokásos heti pihenőnap első perceiben vettem észre, hogy a reggel kezdő asszisztensem írt aggódva, hogy az előző esti záró nem adta le a rendelő kulcsát a központi kórházban. Félálomban írtam hogy szabadnapos vagyok. Reggel a korán kelő nap nem hagyott sokáig aludni, a telefonomra nézve láttam, hogy az üzenetem nem ment el. Sors ? Akármi ? Gyorsan megnyugtattam Stephent, ott leszek nyolcra és nyitok, hogy normálisan elkezdődhessen a nap.

Már ott várt a fiú a rendelő előtt. Az utóbbi időben a váltó személyzet miatt nem az első eset volt ezért gyorsan írtam a lokális menedzsernek, hogy nézzen utána ki a felelős és oldja meg a problémát.

Hazaúton benéztem a Faygate-i kórházba, ahol előző este akut veseproblémás macskabetegemet hagytam éjszakai ellátásra. Félek mérgezés, lehet hogy fagyálló folyadék, mert nem igazán javul a megkezdett kezelésre. Megbeszéljük a további ellátását a helyi kollégával és irány haza.

Kicsit még visszapihentem, majd felfrissülve rövidnadrág, póló és irány dél. Lasting felé indultam és élveztem a szép időt, bár kissé borongósnak indult.

Letértem a sztrádáról és szerencsémre a Shoreham-i partvonalon kötöttem ki, ahol vakon ugyan, de gyorsan megtaláltam a parkolót a partközelben. Az automata naná, hogy érmével működik. A zsebemben kártya és papírpénz. No sebaj közel egy büfé, egy 7up rendel és máris zsebemben lapulnak az érmék.

Egész napra 1,5 font. Nem megyek tönkre most sem.

Kicuccolok a kocsiból, laza pulóver jól jön, mert a víz felől középerős szél lengeti nadrágszáram. Kamera a nyakba, fotótáska az oldalamon. Élvezve a látványt, ballagok. A tengerparton a tipikus színes öltözőházacskák katonás rendben. Előttem a tenger, mögöttem az Adur folyó holtága, szemben a partján kedves kis porták.

A tocsogósban zajlik az élet. Hattyú legelget idei fiókájával, kicsit arrébb kameravégre való kiskócsag gázol a vízben, meglát, odébb rebben. Kattog a gép, kicsit később beérem a fehér szépséget és próbálok pillanatokat csenni az életéből. A tenger fodrozódik, a közepes hullámok lendületesen görgetik a parti kavicsokat. A parttól kicsit távolabb dagadó vitorlával halad egy hajó. Két oldalról ellentétesen haladó teherhajók adják a keretet a képhez.

Balra Brighton, a távolban a fehér parti sziklák párás távolba veszve.

Jobbra Worthing tengerbe nyúló mólója előtte paplanernyővel hajtott vízisível a hullámokat lovaglók élvezik napjukat. Bakancslistásnak jelölöm. Néhány windsurf is feltűnik hasítva a vizet.

A víz felé indulok, a szél kicsit kellemetlen, de egyszer élünk. Kövezés mentén jó témák a fotózáshoz. A fövenyen hirtelenében több kilónyi szépia fehérlik. A víz által koptatott kagylóhéjak kápráztatnak, elvétve beszáradt macskacápa embriók a kavicsok közt.

Kövezés szélvédett oldalán remek támasztékot kínáló meleg köveknek vetem a hátam, pipa elő, egy jó töméssel füstölgetve élvezem a háborítatlan természetet.

Előttem az élet bölcsője, szépek a zöldjei, fölötte ultramarin az ég, a felhők ragyogó fehérek.

Kellemesen langyos a kő, morajló hullámok, sós vízpára, nyugalom, béke. Ülök hosszasan, gondolataim kalandoznak, légzésem lassú, békés, nyugalmas. Ez az én templomom, a hullám morajlása a zsolozsma, szent ősi sós víz permetezi bőröm.

Egyszer azt mondta egy kedves ismerősöm, hogy egy francia halászfalu utolsó kis háza előtti székben ülve, pipával a számban, pohár jó vörös borral tud elképzelni nyugdíjasként. Lassan alakul, a nyugdíjig még van idő bőven, de a hely lassan közelít a képzelthez. 

Koranyári szép nap Brightonban és Rottingdeanban.

Dolgos napok után a mai szabadnapomon a ragyogó napsütés korán ébresztett. Terveztem már egy tengerparti kiruccanást, hát nosza, könnyű reggeli után fényképezőgép összepakolva, irány dél. A waze keresőjébe beütöttem a Brighton-i Queens parkhoz legközelebbi parkolót és már róttam is a napsütötte Sussex-i utat. Budapest- Velencei tó távolság megtétele után néhány cikk-cakk után megálltam a felajánlott parkolóban. Telefonos applikációval lehetett volna fizetni, de az öreg ördögért sem volt hajlandó elfogadni az adatokat a rendszer, hát pöffentem egyet mérgemben, újratervezés és újabb kanyarok a városban. A helyi Morrison's parkolója lett a következő állomás, ahol már fizethettem automatában. Hurrá ! Motyót a vállra és irány a Queen's park, ahol jópofa hold installáció úszik át a tó fölött, remek fotótémát kínálva. Kellemes séta után értem a parkba, ahol sok szépséget láttam, kattogott a gép, de amiért mentem már nem volt, fogyó helyett hűlt helye hold volt. Így jártam, lekéstem.

Üsse kő irány a part. Hétköznap ide vagy oda nyüzsgés a promenádon. Megéheztem, vettem egy ínycsiklandónak ígérkező fish and chips-et, lesétáltam a partközelbe, kellemes törökülésben nekikezdtem az ebédnek a parti kavicsokon. Előttem német kamaszok élvezték az életet, bár a társaknak szánt kő engem talált kis híján, de mosolygós fejcsóválást váltott csak ki belőlem.

A mólón japán vagy koreai friss házasok pózoltak a fotósnak, a parton talán kínai újdonsült házasok sárkányt eregetve várták a kattanásokat. Meglepetésemre bátrak már a tengerben élvezték a hullámok lágy ringatását.

Az étel elfogyott, elég volt, jól esett, szedelőzködtem, irány a parkoló. Áthajtottam kedvenc helyemre Rottingdean-be. A parkolóban az automata lazán leemelte számlámról a parkolási díjat, jegy meg nem jött, kifogyhatott a papír. Mérgelődjek, mire jó az ?! A másik automata apró pénzzel jóllakatva kiadta a jegyet. Ez a parkolócégek napja. A természet sürgetésére illemhelyet keresve láttam a táblát, merre is induljak. Másik táblán meglepetésként Kipling Garden felirat. Jól hangzik, ugyanaz az irány, hát cammongjunk. Costa café táblája csábította a szemem, hát arra vettem az irányt, az ajtót nem leltem, oldalajtón kopogtam. Pincér jön mosolyogva, kérdem nyitva vannak-e ? Kedvesen közli, hogy természetesen, de az ajtó elöl van. Jót somolygok magamon majd kérem a kedvenc americanomat hideg tejjel. Ablaknál kényelmes nagypapis fotel ölel magába. A kávé  nem kevés, lassan kortyolom, közben telefonomon a napi híreket böngészem. Kálmán Olga főpolgármester jelölt olvasom kellemesen meglepetve. Okos, bátor, tisztelni való nő és a szintén remek asszony, Dobrev Klára és a DK ajánlásával. Tetszik a gondolat, bár szavazni sajnos nem áll módomban, de jó az irány. A csésze kiürült, séta tovább a kert felé.

Kis táblát olvasva megtudom, hogy Kipling, Maugli szülőatyja itt élte élete egy részét. A kert elvarázsol vagy inkább elvarázsolt. Csodás napsütésben szemet gyönyörködtető színek kavalkádja. Nem is tudom hová nézzek, hát figyelmesen pásztázok mindenfelé. Pergolához érve fülemnek ismerős cincogó madárhangok nagy csapat őszapó jelenlétét jelzik. Keresgetik a falatot, tündériek. A hely, a fények, színek, hangok tündérszárnyak zizegésének, koboldok tréfálkozásának hangulatát keltik. Le leülök egy egy padra, a kamera teszi a  dolgát, csodás színek, fények, témák. Tobzódom. Hatalmas levendulaágyás mellett élvezettel, mélyre szívom az oly kedves illatot, nagyanyám kertjét idézi meg. Spirituálisan feltöltődve sétálok vissza a part felé. A kékek csodásak, dagály van, a víz magasan,a kövezésre óvatosan kisétálok a mázsányi köveken. Közel a vízhez leülök egyre, alattam mélyen a hullámzás hangja, előttem messze a fodrozódó víz, távolban hatalmas hajó indul útjára éppen. Kedvenc pipámat megtömöm illatos dohánnyal és a saját illatfelhőmbe burkoltan, békésen pöfékelve gyönyörködöm. Mellettem partfutó landol a kövön, későn veszem észre, mire lencsevégre kapnám már odébb rebben.

A tömés kiégett, tápászkodom, majd visszaúton a csúszós kövön hirtelen fenéken landolok, szerencsére csak az önérzet sérült enyhén. Óvatosabbra veszem a haladást. Kiérek az útra. Anyuka, kisleánya és kutyájuk érkeznek. A kislány kezéből az éppen megkezdett fagyi a kavicsokra csattan, a gyermek keserves sírással kezdi, ami később hisztibe csap át. Mamája próbálja okosan nyugtatni, de Ő csak dühöngve dobálja a kavicsokat saját buksijára hevesen sírva. A kutya kis séta után visszatér, odaül a lányka mellé vigaszt nyújtva. Édesanyja is átöleli, lassan, szipogva nyugszik, csendesül. Lassan sétálok vissza a kocsihoz, indítok, majd a csodás Sussex-i tájon erős dugóba hajló szembe forgalomban elérem a sztrádát, haladok Horsham felé laza forgalomban. Szép nap volt, a képek már lementve a laptopra, párat megosztottam a facebook-on, más is élvezze, ami nekem jó érzést, örömöt okozott.

Épp csak leérettségiztünk, mindössze 40 éve

A zöld ballagáson túl, hol kamaszosan ökörködve éreztük remekül magunkat, kezdtük meg az érettségi időszakot 1979-ben és szinte meg sem száradt a tinta a bizonyítványon oszt elszaladt 40 év. Szerencsés embernek érzem magam, mert tehetséges, kiváló, nyitott, tudásra szomjas csapat tagjaként tölthettem el életem legszebb, legmeghatározóbb négy évét. Akkoriban még többségben elhivatott pedagógusok irányítgatták szellemi fejlődésünk és mutattak utat, adták át tudásukat. Külön kegye az életnek, hogy csodálatos és kőkemény osztályfőnökünk, kémia és biológia tanárunk Ónodi Ildikó kezei közt növekedhettünk. Nem csak a szakmai tudásunk gyarapodott, de értő pedagógusként jellemünk fejlődésére is nagy hatással volt. A sok tehetséges nebuló a múlt szombaton már révbe ért emberként élvezte az együttlétet. Szép életpályák, csodás sorsok mellett persze kanyarokkal és buktatókkal nehezített pályákról is szó esett, de összességében mindegyikünk megtalálta a helyét az életben. Ildikó néni vezetvén a találkozót kérte mondjuk el mit álmodtunk meg magunknak és ebből mi valósult meg eddigi életünkben. Két nagy tudású egyetemi tanárt adtunk a pécsi orvosegyetemnek, kiváló, lelkiismeretes klinikus orvos, számtalan pedagógus, agrárszakember, két állatorvos, az orvosok munkáját segítő szakemberek, boldog családanyák, nagymamák figyelték egymás szavait és örültünk egymás társaságának.  Az idő alakított a vonásainkon, formánkon kicsit, de lelkünk maradt a szabad, szárnyaló diáklélek, ami sosem fog megöregedni, mert örökifjúnak született.

58 év margójára.

Most reggel 9 múlt. Az Édesanyák útján 58 éve drága, fiatal, szépséges anyám már megkönnyebbült, mert felsírt a kis lila paca, kit a köldökzsinór félholtra fojtogatott, míg végül az okos szülész fogóval elővarázsolt annyira, hogy ne kelljen hasat metszeni. A magzatmáz mókásan festhetett megszeppent lila képemen. Nyilván teli tüdőből ordítottam a világba hogy íme elhagytam békés kis meleg helyemet, hogy megmutassam ki vagyok és mire rendelt a sorsom. Huszonegy éves, szinte még gyermek anyám csodás fészekben istápolt, vigyázta minden mozdulatom, táplált tejével, étellel, szellemi malaszttal. Boldog felhőtlen gyerekkort kaptam egy meghasonlott világban, amiről én akkor és sokáig még mit sem tudtam. Természet szeretetére és tiszteletére tanított édes egy anyám és drága nagyszüleim, akiknél felejthetetlen építő, erősítő időket töltöttem. Cseperedtem, telítődtem tudással, élményekkel, barátságok szövődtek, zsenge kölyökszerelmek bimbóztak. Szerencsés csillagzat borította az eget fölöttem, mert csodálatos emberek tanítottak már az alapoktól. Én kíváncsi, szorgalmas nebulóként szívtam a tudást magamba, kipróbáltam sok mindent, ami felkeltette érdeklődésemet: Cselgáncs, öttusa, ping-pong, néptánc, fotózás. Ezernyi kihívás, milliónyi élmény. Korán megfogalmazódott bennem hogy erdész vagy állatorvos szeretnék lenni, erre készültem és készítettek segítő csodálatos emberek. Biológia tanárnőm kerületi állatorvos felesége és kedves kollégám édesanyja segített hogy a város egyik legerősebb iskolájának kiemelt osztályán folytathassam tanulmányaimat. És az a négy év a Leőweyben maga volt a varázslat. Elkötelezett, értő pedagógusok adtak akkora muníciót, ami életet alapozott, stabil hátteret teremtett. Drága, szigorú és csodálatos osztályfőnököm kémia és biológia óráin szárnyaltunk. Terepgyakorlatok, nyári osztálykirándulások megannyi csodája, élménye,  fellángolások, szerelmek, csalódások, madárlesek jó barátokkal hóban, fagyban, rekkenő hőségben. Aztán érettségi és sikeres felvételi után az egyetemi évek. Nem volt könnyű az átállás, az első félév maga a pokol, remegő lábbal a kémia szigorlaton, majd átizzadt köpeny az anatómia kollokvium alatt. Belerázódtunk, én élveztem, tettem a dolgom, hogy a lehető legjobban tudjam megállni a helyem választott hivatásom gyakorlása során. Szorgalmas és kitartó munka eredményeként diploma már a kézben, a munkahelyen ellátásra szoruló marhák, disznók, lovak adták a napi feladatot az akkori magyar valóságban egy állami gazdaságban, ahol a vezetők ostoba pártfunkcionáriusok voltak többnyire. Hamar betelt a pohár, váltottam. Sok területen kipróbáltam magam, tanultam, tanítottam, majd tanítottak, akiket tanítottam, ahogy az már lenni szokott. Éltem az életem, alkalmazkodtam a körülményekhez és örömmel, kíváncsian vártam mit hoz a változás. Sok lehetőséggel, nagy reményekkel indult és 30 év múlva csak állok döbbenten, némán, kiábrándultan. Hungária népe csak erre képes, jobbágymentalitás, sunnyogás, aljasság, a felebaráti szeretet teljes hiánya a népesség többségénél.

55 voltam, mikor megtelt a hócipő és nagy levegővel kipróbáltam magam egy normálisan működő világban. Az akkori választásom nem volt szerencsés, honfitárs rendelőjében normális világban, balkáni mentalitású főnökkel, rosszul menedzselt helyen bizony felemásra sikerült a kaland, a ló ledobott, kicsit összetörtem. Szerető családom és remek barátaim segítségével felálltam, jó helyen, remek helyen dolgozhattam, majd visszatértem a tiszta levegőjű, felvilágosult szellemiségű Albionba.

Életem egyik legjobb döntése után olyan helyet találtam, amiről talán álmodtam de sose emlékeztem rá ébredés után. Van egy csapatom/szakmai családom akik körében a napi munka örömöt és elégedettséget hoz.

Az életem legfontosabb biztos, stabil háttere pedig a csodálatos család. Immáron több mint 36 éve viharoktól tépázva, boldog pillanatokkal és mindennapi rutinnal fűszerezve éljük közös életünket kedvesemmel, aki két csodálatos lénnyel tett engem és a világot gazdagabbá. Hálás vagyok a jó sorsomnak, hogy két tehetséges, okos, gyönyörű gyermekem aranyozza az eget. Furcsa ez a szám, egy hét múlva 40 éves érettségi találkozó. Nem tudom elhinni, nem is éreztem, hogy így elszaladt az a pár évtized hiszen ugyanaz a lökött kamasz vagyok,bár a hajam már deres, a bőröm még sima, talán néha bölcsebb is vagyok, mint voltam. Summázva 18 éves vagyok 40 év élet tapasztalattal.

P.S.: Milyen szép is az én hivatásom, éppen csak levettem a kezem a klaviatúráról és jött a hívás. Készenléti ügyeletesként eltöltöttem három órát a központi kórházunkban hogy kisegítsem a konzultációkban az én kedves kollégáimat. Szülinapi buli jó társaságban. A családdal majd a jövő hét végén, mikor hazarepülök újra.

 

Gondolatok egy finom, közepesre sült steak és pohár Chianti elfogyasztása után

Szombati műszakkal nyújtott munkás hét utáni szép vasárnapon a tél végét jelezve már korábban bemosolygott a nap az ablakon. Nem is maradtam a békés melegben sokáig. A nappalim előtti fűben pufók örvös galambok keresgéltek élelmet miközben reggelimet készítettem. Éppen csak végeztem, mikor telefonom csörrent, reggeli családi beszélgetés a távolságot áthidalva kedvesemmel. 

Tegnap a munkaerőm 100 %-os kihasználással adtam. Hab volt  tortán, hogy frissen végzett magyar kolléganőt fogadtam a rendelés előtt a pályaudvaron. Korábban egyeztettünk, hogy meglátogat és velem tölti a napot árnyékként tanulva a szakma és a kommunikáció csínját-binját. Mindig is szerettem átadni a tudást, tapasztalatot, egykoron hivatásos egyetemi oktatóként, később személyesen az azonos praxisokban dolgozó fiatal, lelkes kollégáknak. Mindig jó érzéssel tölt el, ha látom a tudásvágyat csillogni a szemekben és szerencsére van muníció bőségesen. Büszkeséggel tölt el, ha egykoron a szárnyaim alatt cseperedő kezdőkből kiváló állatorvos válik a szakma bármely területén.

Szóval telt a nap, nem túl bonyolult szombati esetekkel. A tulajdonosak kedvesek, együttműködőek, a kutyák, macskák lazultan viselik a 15 perces konzultációt, szúrás ide-vagy oda. Örömmel üdvözlöm a kékesen csillogó staffordshire gazdáit az ismétlő oltás alkalmából. Vizsgálat, beszélgetés, oltás szinte észrevétlenül a kabát alatt. És a nap fénypontjaként  a férfi tulaj búcsúként gyémántnak titulál.

Szép, fényes nap. Következő kliensünk, kedves mosolygós hetvenes éveiben járó úr. Tájékoztatom Őt is, hogy ma két állatorvos van a fedélzeten. Anikót kérdi honnan való. Mondat mondatot követ és nagy örömmel nyugtázzuk, hogy a kedves úr sógor, akarom mondani osztrák. Dicséri Budapestet, szép napokat töltött ott, ajánlom a vidéket is legközelebbre termálvizeinket és minden csodát. Kedvesen búcsúzik.

Átmegyünk a harmadik rendelőbe, kis szusszanás és kávé után elláttuk a napi utolsó klienseket is. Vissza az állomásra, kolléganővel visszavárólag búcsú. Élvezem, hogy fiatal kollégák vesznek körül és segíthetem a fejlődésüket. Olasz, ukrán, román, horvát nemrég végzett fiatalok.  

A reggeli beszélgetés után bementem a városba, pár dolgot vennem kellett. Tél végi áron vehettem meg a rendelő kertjébe a madáretető tartóállványt és faggyúgolyókat.

Hazaérve szakmai vitába keveredve telt az időm. Modern világ, facebook csoport, pengeváltások,de normális keretek között egymást tisztelve.

Már hazaérve előkészítettem és feltettem a zöldbablevest, besóztam, borsoztam a gyönyörű darab marhahúst. Csodás médiumra sült, ettem jó étvággyal körítve rizzsel, savanyított patisszonnal egy pohár jó chianti öblítette az étket. A napokban fagytam le a közösségi médiában  amerikai pszichológus mondandóján a húsevéssel kapcsolatban. Kutatásai szerint ez csak szokás kérdése és hosszasan lélekre hatóan fejtegette a szegény állatok szenvedését a konyháig és hogy kivételezett állatokat, kutyát, macskát nem eszünk, (ami persze nem igaz, mert van hol igen). Szégyenlem, mert nem potyogtam a könnyeim a finom, omlós hús evése közben és gondolom a Tyrannosaurus sem lelkizett sokat annak idején, csak falt, mert éhes volt. Aztán eszembe jutott a napfényben boldogan nyújtózkodó fűszálak tömege, amelyek gusztustalan marhanyállal keveredve, éles fogakkal elmetélve, sötét csövön keresztül kerültek a szörnyű belsőbe. A kombájn rémítő hangjától sikító gabonatábla képe is bevillant és a gyümölcseiket sirató fák látványa zárta a képet. 

Csak egy jó tömésnyi pipa elfüstölése marad még az élvezetekből. 

Lassan szürkül újra, fotós honlapra jelentkezem, feltöltök párat a sajátokból, jönnek a kedvelések. Alig várom, hogy újra géppel a kezemben járjam a világot és kapjam el a szebbnél szebb pillanatokat.