Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Óév búcsúztató, vidám sirató vagy csak számvetés 2020

2020. december 31. - lódoktor angliában

Ez az év is úgy indult, mint a többi. Lefeküdtem 31-én éjjel vagy már az új év hajnalán és 2020-re ébredtem. Horsham-ben nyújtózkodtam az átaludt éjszakát követően és beindult a rutin. Reggeli toilette, frissen a rendelőbe a hét négy napján, csütörtökön szabadnap, minden harmadik szombaton egész napos műszak, alkalmanként heti behívós szolgálat, párszor munka pihenőnapon (naná, hogy hármas ünnep egy napján).

Szeretem, élvezem a munkám, hivatásom, minden kliens, minden állat más, napi új kihívások,sok rutin. Teltek az új év napjai, jöttek, mentek a kuncsaftok, majd január derekán ültem le a területi menedzserrel értékelendő az első itt töltött évemet (december 10-én múlt egy éve, hogy átvettem a helyet az elődömtől).

E sorok írása közben megszólalt a mobilom, a gondolatsor megakad,billentyűzet elhalkul, behívtak a központi kórházba kisegíteni, mivel készenléti behívó ügyeletes vagyok.

Három és fél óra múltán, pár beteg ellátása követően újra itt, hát folytatom.

Fejemre olvasta, hogy nincs meg a kellő profit és javasolta, hogy beszéljük ezt meg a korábbi menedzserrel, hogy javíthassunk a helyzeten. Elmondtam, hogy mi az én véleményem erről (a cég korábbi tulajdonosa sok száz kliensnek adott egy egyszeri nevetséges összegért életre szóló oltási lehetőséget, s ezeket a klienseket ez alapján el kell látnunk fizetés nélkül...). Következő héten hívott Matthew és elkezdett egyenként eseteket átbeszélni anélkül, hogy az egyedi körülményeket ismerné. Rendesen felbosszantott, mert azon kívül, hogy kritizált, semmi érdemi gondolata nem volt. Nem akarta felfogni, hogy minden ilyen vezetőváltás után természetes hogy egy átmeneti ideig - míg a kliensek elfogadják az új ellátó személyzetet - visszaesik a forgalom és a bevétel.

Ezen is túlestem, tettük a dolgunkat, aztán nyakunkba szakadt  COVID szituáció. A kezdeti bizonytalankodások után a cégem a kormány és a kamara útmutatásait követve úgy döntött, hogy csökkentett létszámmal folytatjuk a munkát, a kliensek nem jöhetnek be a rendelőbe, a megfelelő védekező eszköz a maszk volt kezdetben. Szigorúan csak sürgősségi eseteket láthattunk el, a rutin beavatkozásokat ( ismétlő oltások, ivartalanítások, fogászati beavatkozások....)  törölni kellett vagy bizonytalan időre eltolni.

Megdöbbenő volt reggelente üres utakon járni a megszokott zsúfoltság helyett.

Visszaesett a forgalom és nem keveset mosolyogtunk, hiszen sok benőtt karom miatt hoztak kutyát, macskát sürgősséggel. Legtöbbjük valóban szörnyű állapotban érkezett. Az idő múlásával enyhült a szigor és egyre több beteg kaphatott időpontot konzultációra, majd májustól újra elkezdtünk operálni. A környező konkurens praxisok közül sokan bezártak, ezért egyre több beteget kellett ellátnunk, amit örömmel teljesítettünk.

Egyedül dolgoztam kedves nővér és segédnővér kollégáimmal.

Csökkent az országban az esetszám  és lassan de nem teljesen elkezdtünk visszamenni a közel normális üzemhez. Minden napunk telefoglalt lett beteggel, sokszor a szokásos konzultációs időn túl is elláttuk a rászorulókat.

Hirtelen és stabilan megnőtt a forgalom és a bevétel a nem hétköznapi körülmények között. Aztán jött a második hullám és decemberben visszatérés a szigorúbb világba.

Év közben örömömre és bánatomra kiderült, hogy mindkét "lányom" új életet hordoz a szíve alatt, ezért rájuk veszélyt jelentő beavatkozásokat nem végezhettek és nekem fel kell készülnöm az átmeneti hiányukra. Időközben a magyar segédnővérem már itt is hagyott minket, mert veszélyeztetett terhesként hazautaztak az utolsó trimeszterre, hogy otthon hozhassa világra kicsinyét.

A kerületünkben több praxisban is átmeneti ijedtséget okozott COVID-ra  pozitív kollégákról szóló hír. Tegnap, december 30-án derült ki, hogy karácsonykor spanyol és portugál kollégák együtt vacsoráztak és közülük egy leányka pozitív tesztet produkált. Ezt követően az összes érintkező önizolálásba kezdett, részben térdre kényszerítve néhány praxist. Sajátom ma ki sem nyitott, mert én szabadnapos vagyok, ifjú kollégám meg kiesett. A megérdemelt pihi, - mint korábban már kiderült - csak kora délutánig tartott, mert behívtak, de hát ez a hivatás már csak ilyen.

A bevételünk hála a rengeteg munkának megnyugtatóan jó, jóval meghaladja a tavalyi évit és a megtermelt profit is kellően magas. Szakmai oldalról nézve nehéz, veszélyes körülmények között szerencsére egészségesen végigcsináltuk ezt az évet a kliensek és a menedzsment megelégedésére. A rendelőnk értékelése megnyugvással tölt el hiszen az 5-ös skálán 4,6-4,9 weboldaltól függően. Ezzel nyugodtan tudunk aludni.

A nehezebb a személyes része, hiszen a nyári szabadság után megnehezedett az utazás és a karanténok miatt nekem július után esélyem nem volt hazautazni, megkezdett fogászati kezelésemet folytatni.

Feleségem augusztusban tudott velem lenni utoljára, bár szerencsénkre most az utolsó pillanatban ki tudott utazni hozzám karácsonyra, igaz én készültem haza, de az én gépemet törölték. Együtt tudtunk lenni karácsonykor, a felnőtt korú gyerekekkel pedig a modern technikának köszönhetően online voltunk kapcsolatban. Rendhagyó és meghitt este volt sok órán át. Év közben is mikor távol voltunk egymástól esténként mindig együtt lehettünk virtuálisan.

Ma, az év utolsó napján jött az üzenet, hogy kedvesem Budapestre vissza járatát törölték és így hosszabb ideig leszünk együtt, no de hát ki bánja ?

A folyamatos munka és egyedüllét mellett szerencsémre volt lehetőségem kimozdulni a szerencsére közeli tengerpartra vagy távolabbi vidékekre és hódolhattam újraélesztett hobbimnak, a  fotózásnak. Év közben megleptem magam egy jó minőségű zoom lencsével, így a nehezen becserkészhető madarakat is nagyobb sikerrel tudtam lencsevégre kapni. És kattogott a gép, sok ezer fotó készült, amelyek közül sok nemzetközi amatőr fotós versenyben állta meg a helyét és nagy örömömre szép számmal szerepeltek fényképeim szerte a világban Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Európa számos nagyvárosában, többeket pedig fotós magazinokban láthattam viszont.

Fura, felemás év ez így a vége előtt visszaemlékezve. Sok nehézség, akadályok, távol a családtól és mégis megtalálva új helyemen azt, amire szakmai életemben mindig vágytam. minőségi munka a kliensek támogató szeretetével kísérten. Megjártam ősszel Cornwall-t is és bele is szerettem első látásra.

Képeim szerkesztése rengeteg szép órát, örömöt okozott, a kiállítottakról nem is beszélve, amelyek büszkeséggel töltenek el.

Lassan este kilencet üt az óra. Hamarosan vége ennek a 2020. esztendőnek és ugrunk bele a Brexit okozta meglehetősen bizonytalan új helyzetbe.

Hát akkor horgonyt föl, vitorlát bonts és lássuk merre vitorlázunk a változó szelekkel.

 

 

Kandidátusságom rövid története reagálva alma materem jelen minősítésére

A Facebook hírfolyamán osztotta meg kedves, egykori könyvtári kedvenc kollégám, segítőm az egyetemem a HVG-ben megjelent aktuális felsőoktatási minősítése során elfoglalt helyzetét. Az oktatói oldal nem fényes, bár a hallgatói oldali minősítés azt jelzi, hogy továbbra is tehetséges, jó képességű fiatalok jutnak be a képzésre.

Az oktatói minőség közepessége hátterében úgy vélem továbbra is koncepcionális gondok vannak, nem jók a hangsúlyok, a fiatal oktatók támogatása a jövő építése érdekében még mindig nem éri el a kívánt szintet, bár rengeteg pénz elment külsőségekre, a külföldi képzés elősegítésére, infrastrukturális oldalról, azonos oktatói létszámmal. Az oktatók túlterheltek, a saját szakmai, tudományos fejlődésükre nem jut energia és félek anyagi, technikai támogatás sem.

Mondhatnám a helyzet nem sokat változott. Az idő kerekét visszaforgatva csöppenjünk az 1980-90-es évekbe.

Fiatal, lelkes egyetemi tanársegédként remek, aktuális témákba botlottam, de a megoldandó problémák feloldásához kellett volna segítség. Ami elméleti tudást akkor meg lehetett szerezni, megszereztem a nemzetközi szakirodalomból, megvolt a munkahipotézis, csak a feltételeket kellett volna megteremteni. Akkori, általam mélyen tisztelt professzorom olyan európai társintézménybe látogatott, ahonnan kis energiával lehetett volna hozzájutni olyan, a munkához szükséges anyaghoz, ami segítségével az akkori felfutó prémes állat tenyésztés problémái egy részét meg lehetett volna oldani.

Nem így lett.

Kicsit később szakterületet váltottam és klinikus állatorvosként folytattam az egyetemi munkámat, építettem a karrieremet. Még mindig fiatal és lelkes voltam, szerettem volna tudományos minősítést szerezni, ami akkor az orosz rendszerű kandidatúra volt.

Akkoriban az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága szervezte a jelöltek életét. A bizottság vezetője és a híres hírhedt irodavezetője kezében voltak értékes emberi sorsok. A TMB ösztöndíj eredetileg 3 éves lett volna, de alig valaki tudott védeni a 3. év végére. Rövidített formában, ösztöndíj nélkül végzett kutatómunkával és megírt értekezéssel is volt lehetőség fokozatot megszerezni. Ezt az utat választottam. Megjegyzem a már minősített idősebb oktatók ellenérdekeltek voltak abban, hogy sok tehetséges fiatal jelenjen meg a piacon egészséges versenyt generálva.

Lett témavezetőm, kiötlöttük a kutatási irányt, témát konkretizáltunk és belevágtam. Vizsgáltam a lovakat, gyűlt az anyag, kitaláltam egyszerű mérési technikát ( a fejlett világban számítógépes analízissel jutottak hasonló eredményre).

Jó történeti időben lehetőségem adódott Európa legjobb egyetemén vendégkutatói munkát végeznem olyan eszközön, amiről itthon még nem is álmodhattunk akkoriban. Nemzetközi ösztöndíj segítségével (köszönet a Soros alapítvány ösztöndíjának, ahonnan 500 dollár támogatást kaptam) lovas világkongresszuson adhattam számot a munkám egy részéről.

Mindeközben elkezdtem írni az értekezésemet, sok ezer irodalmi hivatkozás feldolgozásával. Az adott szakmai terület történeti áttekintésével indult a munka. A nyers verzióban közel 100 oldalasra sikerült a fejezet, amire helyi bírálóm megjegyezte, hogy szép monográfia, de túl sok egy értekezés fejezetének. Másnapra meghúztam az anyagot 35 oldalra és átmentettem elemeket a megbeszélés fejezethez.

Haladtam szépen és a TEMPUS ösztöndíjammal éppen Utrechtben voltam kutatómunkát végezve mikor jött egy értesítés a tanszékemről, hogy a jelenlegi forma tárgyév (1995) június utolsó napjával megszűnik, ezért esélyem se lesz befejezni. Márciust írtunk akkortájt.

Nem vagyok feladós típus, ezért azt kértem, hogy mikor április derekán hazatérek adjanak lehetőséget minél több otthoni munkára, ahogy azt megkapta más hasonló helyzetben lévő kolléga is. Nem vettek ki az ügyeleti rendszerből persze, ami 7 naponta 36 órás ügyeletet jelentett úgy, hogy a követő napokon is dolgoznom kellett. Kedves, segítőkész fiatal kollégám, korábban tanítványom (mára kiváló egyetemi oktató, klinikus, kutató) volt olyan kedves hogy átvette az ügyeleteimet, hogy haladhassak a vágtatempóban írt dolgozattal. Májusban meg is lehetett tartani a házi védést. Menet közben témavezetőm erősködött, hogy terjesszük ki a témát más részletekre is, amit határozottan megtagadtam, mert nem láttam szakmai értelmét.

Summa summarum megvolt a házi védés, kijavítottam amit kellett és határidőre beadtam a dolgozatot. A határidő lejárta után kicsivel hozták nyilvánosságra, hogy meghosszabbítják a TMB működését év végéig.

Kiadták a munkát opponenseimnek, akik közül mélyen tisztelt és nagyra becsült idősebb professzor tanárom határidőre korrekt véleményt írt. Másik, fiatal, nagy tudású, kiváló egyetemi oktató kollégám, szinte barátom ráült a dolgozatra ma sem értem miért, hogyan. Telt az idő, a 45 napos határidő rég eltelt. Próbáltam sürgetni a TMB osztályon, személyesen az opponensnél, ahol mindig azt a kedves mosolygós választ kaptam, hogy pár héten belül meglesz. Elérkezett az év vége és én sok ok miatt úgy döntöttem otthagyom az egyetemi katedrát, az oktatói státuszt és a magánszférában kezdem újra az életem. Elkezdtem dolgozni és kevésbé lett fontos a folyamatban lévő kandidatúra nyomon követése. Az 1995 júniusában beadott dolgozatomat végül az opponens meg nem indokolható késlekedése után 2000-ben védtem meg sikeresen és lettem az állatorvos tudomány kandidátusa.

Már rég nem voltam része a szakmai tudományos közegnek, mindössze magamnak mutattam meg hogy mire is lehetnék képes. Sosem bántam meg a döntésemet, hogy a magánszférára váltottam, bár az oktatás még ma is hiányzik. Saját esetem is mutatja, hogy milyen rögös volt az út régen és a téma felvetése kapcsán azt kell gondoljam ma sem egyszerűbb a helyzet.

Utol kellene érni a világ vezető egyetemeit a nemzetközi közegben jegyzett, a nemzetközi minősítési rendszerben fokozatot szerzett oktatói létszám növelésével, de ehhez megfelelő hosszú távú koncepció és hathatós támogatás kellene.

Sok víz lefolyt a Duna medrében, vannak előrelépések főleg infrastrukturális oldalról, ami örvendetes, kibővült az idegen nyelvi képzés. Mára közel háromszor annyi hallgatót képez azonos számú oktató. Nekik az ebből származó extra jövedelem alapvetően fontos, és megtartó erő, de nem jut energia a tudományos, szakmai előrehaladásra. Emelkedett oktatott létszámmal így az oktatás színvonala csökken és nő a rés.

Szép a dicső oktatási múlt, jó emlegetni a múlt század elejének nagy neveit a világ számos nyelvére lefordított, sok kiadást megért könyveiket, de most a jelenben, a jövőre kellene koncentrálni, a mutató ott vibrál a 12 előtt, ami sajnos a 24. óra.

 

Frontvonalban a COVID járvány idején, túl a 8. hónapon

Repül az idő, az előbb ég március idusa, most meg már karácsonyváró hangulat részben lezárt világban, romló gazdasági mutatókkal és egyre rosszabb mentális állapotú földlakókkal.

Hivatásomnál fogva semmi érdemi változás nem történt, hiszen naponta 9 és 18.00 között a rendelőben töltöm, élem az életem segítséget nyújtva, megelőzve, kezelve.

A körülmények persze változtak a járványhoz igazodva. Védjük a klienseinket és védjük saját magunkat is természetesen, hiszen minden ember egyedi, megismételhetetlen, így-úgy értékes. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy toleráns, nagy többségében szabálytisztelő és követő populáció képezi a pacientúrát. Vannak persze egyedi kivételek, mert nem minden gazdán van ott a maszk, mikor kiszáll a rendelő parkolójában az autójából, ahol én fogadom, biztonságos távolságot tartva. Persze, mikor a rakoncátlan kutyát fel kell emeljem, hogy hónom alatt a rendelőbe vigyem vagy a macskahordó boxot átveszem nem lehet tartani a 1,5-2 métert.

Talpon vagyunk, egészségesen, eddig minden gond és panasz nélkül. Két, lányom korú kolléganőm is új cseperedő életet hord a pocakban, ezért a mozgásterünk emiatt is korlátozott, hiszen Ők nem mehetnek altatógáz vagy a röntgen közelébe, de megoldjuk, mint mindent ami akadályként felmerül.

Természetesen maszkban beengedem a gyógyíthatatlan, végleges elaltatásra behozott kedvencek hozzátartozóit, hogy együtt lehessenek az utolsó percekben, méltóan a hosszú, közös szép évekhez, amit együtt töltöttek a négylábú családtaggal.

Az óvatosság és az előírások néha mosolyra fakasztanak, mert műanyagkötényben, gumikesztyűben kellene lennem egész nap. Helyette mosom a kezem, mint azelőtt is mindig minden kliensem után, nem most kellett megtanulnom ennek a fontosságát. Kiváló tanáraimtól tanultam a virológiát, járványtant ezért nem esem kétségbe, nem értékelem túl a helyzetet, csak a helyén kezelem.

Mindeközben az egyes országok, kormányok, magánemberek hajmeresztő módon viselkednek ebben az embert próbáló időben. Nem igazán átgondolt, sokszor kapkodó, máskor megkésett intézkedések, felemás tájékoztatás, negatív hírek dömpingje. Egyre több ember veszíti el a munkáját, csökken vagy eltűnik a jövedelme, csökken a lelki és testi ellenálló képessége. Felfegyverzett katonák őrzik az üres utcákat sötétedés után (ami rendben is lenne, ha nem páncélozott járművek és elrettentő gépfegyverek lennének a kellékek, elég lenne egy oldalpisztoly és normális, határozott fellépés azokkal szemben akik figyelmen kívül hagyják a meghozott járványvédelmi intézkedéseket).

Érettebb társadalmakban ajánlásokat fogalmaznak meg és tájékoztatják, kérik a polgárokat a szabályok megtartására a járvány kézben tarthatósága miatt és csak tényleg extrém esetekben büntetnek, mert a meggyőzés hatékony.

Az egykori szocialista tömb országaiban meg jogszabályok, parancsuralomra való törekvés, a szakemberek figyelmen kívül hagyása jellemzi a történéseket.

Ostoba, veszélyes intézkedések a boltok nyitvatartási idejének csökkentésével, hiszen  az egy időben vásárlók száma emelkedik nagyobb esélyt adva a vírus terjedésének, úgy, hogy az üzletekbe beengedett létszámot nem ellenőrzik, szabályozzák. A karácsonyi ünnepek előtt meg különösen ostoba és veszélyes intézkedés.

Az átlagembertől elvárják a szabályok megtartását, miközben a választott vezetők védőfelszerelés nélkül mutatkoznak nap mint nap a nyilvános szereplések során, megfeledkezve a személyes felelősség és példamutatás fontosságáról.

Szomorú ami a földgolyón történik. Járványok voltak és lesznek is, mert ez az ökoszisztéma ilyen, de ekkora felkészületlenséget, kezelési hibákat nem gondoltunk volna és lám !

A védekezés ott működik jobban, ahol a megfelelően képzett, gyakorlattal bíró szakemberek szava döntő.

Ahol a regnáló politikai elit merő haszonszerzésből show-t csinál és önfényezi magát, hát az katasztrofális.

Itt a szigeten a BBC rengeteg oldalról, szélesen palettán korrekten tájékoztat, véleményeket ütköztet, megszólít vezető politikusokat és járványvédelmi szakembereket, átlagembereket, hogy a paletta minden árnyalata látható, érzékelhető legyen.

Nagy hagyománya van a mások vagy a természet megsegítésének, csodálatos dolgok történnek.

A tavaszi időszakban Captain Tom, - akit a királynő  azóta már lovaggá ütött - a 100. születésnapja előtt elhatározta, hogy a járókeretével 100 kört megy a saját kertjében és ezzel adakozásra kéri a honfitársait. Gondolta 1-2 ezer fontot tud összegyűjteni az egészségügy támogatására. Több, mint 30 millió lett a végeredmény. Példáját mások is követték más formában és ez sokat jelentett, jelent.

Karácsony felé közeledve óriási kampány a "gyermekek szükségben", ami a rászoruló, esélytelen gyermekek segítségére indult és gyűlnek a fontok napról-napra.

Pozitív, szívet melengető itt, a sok hazai, beszűkült gondolkodású ember szerint toxikus, hanyatló nyugaton. Gyönyörű példák emberségből, szolidaritásból, együttműködésből. Lehet jobban vagy még jobban csinálni.

Megérdemelt hét végi pihenés, késő őszi szeles, esős, itthon marasztaló idő ( így könnyebb a lakhely elhagyási szabályokat tartani).

A napok, hetek telnek, a páciensek jönnek, mennek, a betegek megkapják a megfelelő ellátást, mi álljuk a sarat, a járvány pedig lassan lecsendesedik, kezelhetővé szelídül és borzonkodva gondolunk vissza erre a furcsa 2020-as esztendőre. Tanulunk belőle ?!

 

A COVID járvány margójára az idő múlásával.

A járványmenet kezdetén kifejtettem már a véleményemet, de az idő múlásával és az ismeretek bővülésével az nem sokat változott.

Tények:

1. Létezik az új vírus

de ma sem tudjuk biztosan hogy természetes módon alakult ki, avagy szándékos emberi tevékenység produktuma. Hiszek a szakembereknek,tehát a válasz az, hogy naturális és vagy korábban is létezett és csak most talált gazdafajra vagy hirtelen mutálódott és a homo sapiensre specializálódott

2. Megbetegedést okoz különböző súlyossággal életkor és immunstátusz függvényében

ez így igaz és növekszik a tapasztalat az idő múlásával és a szomorú események miatt

3. Magas százalékban okoz halált az idősebb, legyengült szervezetű populációban

igaz, de sokszor részletes patológiai vizsgálat hiányában sorolják a több szervi problémával is küzdött, koronavírus pozitív embereket is a vírus áldozatának, ami nem feltétlenül korrekt szakmailag

Mindezen ismeretek mellett a világ újra megtanult kezet mosni, higiénikusan élni, távolságot tartani és jól, rosszul védekezni.

A média továbbra is kontroll nélkül árasztja a híreket, sokszor pánikkeltően, hiszen akkor nő az olvasottság.

A kormányok országonként, földrészenként másként kezelik a helyzetet, a WHO nincs a helyzet magaslatán,sokszor késésben van.

A gazdaság térdre kényszerült a meghozott jogos/túlzott intézkedések miatt. Egyes államok próbálják megtartani a munkaerőt nem kis anyagi áldozatot hozva, más rezsimek magukra hagyják a munkavállalókat,vállalkozókat és csak a szűk, oligarcha kör jár jól.

Mindeközben dübörög a védekezéshez, kezeléshez szükséges eszközök biznisze, aztán kiderül, hogy a maszkok selejtesek, a megvásárolt eszközök, tesztek nem alkalmasok az adott cél megvalósításához. Kormányok handabandáznak és sokszoros áron vásároltak/nak eszközöket a csókosok hizlalásával.

Az idő telik, lassan újra nyitnak az üzletek, iskolák, közösségi terek, de hirtelen megszalad a fertőzöttek száma. Azt kevesen nézik, hogy az elvégzett vizsgálatok arányában, vagy csak az egyre több elvégzett teszt miatt magasabb a fertőzöttek száma. A halálozások száma örvendetesen csökken, más korcsoport mutat magasabb pozitivitást. Újabb hullámmal fenyegetnek a kormányok, a média, ugyanakkor a gazdaság világszinten összeroppanáshoz közeli állapotban.

A tények szerint van egy új vírus, amelyik elterjedt viszonylag gyorsan az egész bolygón, sokan megfertőződnek, halálos áldozatok is vannak, a védekezés és a szigorítások miatt sok gazdaság és a világgazdaság egésze is restrikcióban.

A számokat nézve felmerül a kérdés a kétkedő emberben, hogy ki, mi, miért, hogyan ?

Amennyiben - és reméljük - ez egy természetesen kifejlődött új vírus, akkor hogyan lehet az, hogy ennyire túlreagáltuk ezt a történetet ? Nagyobb volt az ijedelem, mint a tényleges veszély ? A média élve hihetetlen popularitásával és hatalmával megkongatta a vészharangokat majd önmagától megrészegülve egyre jobban fokozza a pánikot ?

Az egyes kormányok az ismeretlentől való félelmükben, tanácsadóikra hallgatva, vagy attól függetlenül hoztak korlátozó intézkedéseket és kezelik a helyzetet jól/rosszul ?!

Az átlagemberek nagy hányada eközben elkezdett rettegni és mindent túlreagál vagy rosszabb esetben az egymásnak sokszor ellentmondó intézkedések és adatok miatt szkeptikussá, vírus- és védekezés tagadóvá vált. 

Egyik sem jó, hiszen továbbra is védenünk kell a veszélyeztetetteket és csökkenteni a lehetőséget arra, hogy találkozzanak a vírussal, ugyanakkor megelőzésre még nem áll rendelkezésre vakcina, bár több helyen is elkezdték a fejlesztést, de a biztonságos oltóanyag piacra kerüléséhez nem kevés idő kell, ha meg nem kellően ellenőrzött és biztonságos anyag jutna a szabad forgalomba, hatalmas kockázattal járna és újabb fölösleges szenvedést okozhatna.

Sok a nyitott kérdés, sok a rossz reakció és kezelési mód, sok helyütt a politika gazember módon telepedett rá erre a helyzetre és korlátozza a saját lakosságát vagy adott esetben az országba bejutni szándékozókat.

Mikor száll fel a fehér füst ? Mikor kerül minden a helyére ? A kérdések költőinek tűnnek, addig is marad a remény, hogy diadalmaskodik a józan ész, a szaktudás és a kollektív bölcsesség.

 

 

Sylvester June/ egy versenyló halála

A név belevésődött a memóriámba. Sok évtizede húsvét előttről szól a történet. Az Állatorvostudományi egyetem Belklinikájának adjunktusaként a nagyállat klinikára beosztott klinikusként sok lótulajdonossal volt kapcsolatom.

A rendszerváltás utáni időkben élve sokan megtalálták szerencséjüket, sokan nem.

R. úr kéményseprő cége uralta a főváros füstölgőinek többségét, remek megélhetést biztosítva neki és családjának. Beleszeretett a lósportba, különösen az ügetőlovakba, hát pénze elég lévén kiutazott Svédországba és megvett pár favoritnak ígérkező lovat és tréningezni kezdte Őket. Közülük Sylvester June kiemelkedő tehetség volt, mert ahányszor rajthoz állt,mindig pénzt hozott a konyhára győzelmeivel.

R. úr megtisztelt bizalmával, mert kezeltem lovait az egyetemen, majd a versenyistállóban is és gondjaimra bízta a favoritot, amíg Ő a fiát látogatja Húsvétkor - csak ha bármi előfordulna.

Nagypénteken hívtak bennünket hogy a paripa nincs jól, elkezdték a kezelését és a további ellátását ránk bíznák. A kezdeti bélgyulladásos tüneteket kezdte el kezelni a versenyistálló felcsere. Sajnos az általa választott antibiotikum lovakban és nyulakban a vastagbélben helyrehozhatatlan károkat képes okozni.

A gyönyörű, nemes jószág bekerült a kórházba, annak is a tetanuszos elkülönítő részlegébe, ami csöndes,elsötétíthető, jól almolható, hogy puha fekhely legyen.

Nem nézett ki jól, a vízvesztés miatt kissé összeesett, szemei kicsit mélyebbről néztek rám szomorúan. Vénakanült applikáltam mindkét oldali torkolati vénájába és elkezdtük zúdítani az infúziót a folyadék pótlására. Sokszor ürített hasmenéses bélsarat, bélfájdalmai voltak. Nemes teste reszketett, lábai meg megrogytak, de a box falának támaszkodva tartotta magát, nem akart lefeküdni. Teltek az órák, nem tudtam otthagyni, csak késő este kerültem haza és ugyan nem voltak beosztott ügyeletes a másnap reggel ott talált engem is a betegem mellett.

Érdemi változás sajnos nem mutatkozott, a tüneti kezelés folytatódott, a vastagbél flórájának felborulása nehezítette a helyzetünket. Szép fejét a vállamra tette miközben vizsgáltam, éreztem izmai finom rezdüléseit, szenvedett, szemei megtörtebbé váltak, de küzdött, nem adta föl. Lábai többször megrogytak alatta, keserves kapaszkodásakor egyik patkóját elvesztette (örök emlékként őrzöm csodálva a kitartást).

Attól félve, hogy összecsuklása esetén nem tudjuk felállítani úgy határoztunk, hogy a boxból kihozzuk és a hallgatók oktatására használt kalodába állítjuk, ami megtámasztja. Fején, lábain a megbicsaklásokkor a boxfalhoz való dörzsölődés miatt már horzsolt, duzzadt területek kezdték borítani.

Az intenzív kezelés ellenére állapota lassan, de folyamatosan romlott, próbált emelt fejjel, minden erejével állva maradni, hiszen győztes, büszke állat volt. Az arca a horzsolások miatt harcmezőt járt sérülthöz hasonlított már, szemeiben még mindig a küzdő kifejezése, de már megtörtebben.

Hetvenkét órás kitartó küzdelem után szervezete feladta, térdei megrogytak, egykor ügetésben győzedelmeskedő  izmai nem szolgálták már, a sokkos állapot egyre romlott, majd egy végső szomorú tekintettel kísérten lelke elügetett egy győztes pálya irányába ránk hagyva meggyötört testét és azt a felemás szörnyű és valahol a küzdése miatt csodás emléket. Az új pályán biztosan sorra aratja a győzelmeit, hiszen arra született.

Még most is könnyeken csal a szemembe, ahogy e sorokat írom és a monitort alig látom.

Tiszteletem és örök szeretetem a győzedelmes, büszke állatnak.

Egy igazán sz...ros péntek végére.

Ez a nap is úgy indult, mint minden másik. A nap már felébresztett az ébresztő előtt vagy egy órával, osztán megcsörrent, felkeltem, tusolás, borotválkozás, könnyű reggeli, készülődés és indulás a rendelőbe.

A COVID helyzet miatt rutin ellátás elvileg alig van, csak sürgősség, ami persze teljességgel tarthatatlan, hiszen a tulajdonosok minden ijesztő és én inkább behívom konzultációra, nehogy elbagatellizálva nagyobb legyen a baj.

Mára egy a bal hátsó lábára régóta sántító, gyógyszerre nem igazán reagáló 10 éves kicsit demens staffi röntgenre érkezik. A beérkezett kutya az előkészített férőhelyre kerül én folytatom a konzultációkat, majd erős, fojtó szag csapja meg az orrom és nem reagálnak a nővérek a hívásra. Hamar kiderül az ok. Rosie telerottyintotta a férőhelyét, szinte nyakig szaros. A lányok éppen próbálnak szalonképes kutyát csinálni belőle, minden úszik a végtermékben.

No persze most nincs lottószelvény a közelben.

Beérkezik a bélsárpangás (egy hete nem volt produkció) miatt behívott macskakliens is. A vastagbele a belek mozgatását szabályozó idegközpontok abnormális működése miatt tele a megrekedt tartalommal. Gazdi a megbeszéltek ellenére nem szólt, mikor kifogyott a gyógyszerekből, várt. Frissen végzett kolléganőm kezdte volna a vénakanült a vénába juttatni, míg én még konzultáltam, de rutintalansága és a többszöri próbálkozás miatt a macskát sikerült megközelíthetetlenné bőszíteni. Hurrá.

A délelőtti konzik után Rosie vérét gyorsan levettük, házi laborban hamar kész az eredmény. Minden paramétere rendben, így indulhat a bódítás. Könnyen, gyorsan ellazul, kanül kerül a lábába, kicsit mélyítünk a bódulaton és kattog a röntgen. Bal csípője és a térde is arthrotikus, térdszalag stabil, de csak recseg a térde (porcsérülés ?).

Megkapja az ébresztő injekciót. Lassabban ébred az átlagnál és nagyon elhagyja magát. Csak áll a sarokban bambán, vagy a rácsnak támasztott orral. Gyorsan letakartatom a rácsot törölközővel, hogy sötétben, nyugodtan ébredjen.

Elkezdjük a cica kezelését is. Bódító beadását az öreg rögzítési technikám segítségével zokszó nélkül viseli.

A szedált állt vénájába gond nélkül suhan a kanül, kis mélyítés, majd maszkon oxigén indul.

A szükséges eszközök előkészítve. langyos víz, paraffin, katéter, 50 ml-es fecskendők, magfogó híján hosszú érfogó. Maszk, műanyag kötény és a combjaim közé a vödör.

A katétert lassan, óvatosan a végbélbe vezetem miután egy adag folyadékkal előkészítettem a terepet. No persze ilyenkor derül ki, hogy a katéter csatlakozása nem passzol az ötvenes fecsihez. No para, kérek egy 20 ml térfogatút.

Lassú óvatos befecskendezés, fogóval enyhe tágítás, hogy legyen helye a levált darabkáknak a külvilágra érkezni. Ujjaimmal óvatosan masszírozgatom a közel 30 cm hosszú 3 cm vastag összeállt tartalmat. Beöntés, kisurranás, beöntés, kisurranás, a vödör időnként megbillen, csúszik a kötényen a paraffinnak köszönhetően.

A procedúra félidejében a földre csusszan, oldalra dől és tengert, barna tengert képez, szagosat. Gyorsan törlőkendők fedik a földön landolt anyagot.

A művelet finoman addig folytatódik, míg kis, már üríthető méretű darabkákra sikerült szétszednem a nagy hurkát a hasfalon keresztül masszírozva a belet.

A szegény jószág hátsó fele merő iszap, hát a katéter végbélből való kihúzása után irány a tisztasági fürdő, míg újra szalonképessé válik. Nem ébresztjük, hanem félbódult állapotban megy a pumpa segítségével az infúzió még pár órán át.

Rosie még mindig kótyagos, kiviszem a hátsó udvarba sétálni. Mint a delíriumos állapotú részeg, csak áll bambán, a lépcsőket nem igazán érzékeli, lassan jön ki a bódulatból és akkor még nem tudjuk mi a baj a koponyáján belül. Az egy másik kihívás.

A szag lassan enyhül, a padlók tiszták, az étvágyunk némiképp csökkent ebéd előtt.

Micsoda egy sza...s nap volt ez a mai.

Mert szép élet az állatorvos élet. Kicsit véres, kicsit pisis, kicsit kakás, sokszor szagos, de eszembe sem jutna másra cserélni.

 

Egy híján hatvan

Reggeli békés szendergésemből mobilom hangja vert föl. Drága elsőszülött fiam köszöntött elsőként az 59+ éve éppen csak felszáradt újszülöttből felcseperedettet és megérettet (vagy időnként mégsem ?!).

Jól indult a nap imigyen, pláne hogy nem sokra rá életem egykori szerelme, három és fél évtizede társam, barátom is majd kapcsolatunk gyönyörű második gyümölcse, lánykánk is csörgetett.

Könnyű reggeli után kicsit visszaszenderedtem, majd kitisztult fejjel konstatálva, hogy a nap ragyog, szél alig hát irány dél, a tengerpart. Összecuccoltam izibe, kis gyümölcs, ásványvíz, napolaj, a kocsiban az eddig ki sem bontott napozószék menetfelszereléssel irány a Littlehampton melletti kedvenc partszakaszomra a dűnék közé.

Bakugrásnyi 35 kilométeres távolság, forgalom alig. A meglepetés - no persze nem is annyira az - a parton ért, hiszen a parkoló dugig.

Szokásos mottóm most is bejött, hogy mindig van egy hely. A parthoz közel, mire odaevickéltem valaki éppen távozott. Az automatánál rendeztem a parkolási díjat és irány a part. A víz gyönyörű azúrkék,hullámzás alig, a parton rengeteg napfényre kiéhezett a lockdown miatt kiszabadult, egymástól korrekten távolságot tartó tarkította a kavicsos fövenyen a látványt. A dűnék közt vezető ösvényt használva értem a víztől kicsit távolabbi kellemes homokos, buckás, hangafüves területre, ahol remek helyre leltem. Szék kinyit, fürdőgatyára meztelenedve már fújtam is a naptejet magamra és sapival a fejemen a tengerre kilátással elhelyezkedtem. Égett a napmelegtől a hangafüvek alja, tikkadtan élvezkedtem rajta.

Távoli enyhe hullám morajlás, jetsky kellemtelen hangja vegyült a kisgyermekes családok keltette hangokkal.

Csukott szem, élvezet, meditatív hangulat.

Kezemre orrmányos bogár landolt, kényelmesen végigkorzózott a mutatóujjamon és megállapodott a körmömön. Társaságban mégis csak más ugye.

Délidőben értem, hát vigyázva a lengedező szélben csalóka erős napsugárzással csak közel két órát engedtem magamnak.

Időm leteltével ruha vissza, szék a zsákba, cucc a vállra, séta vissza. Kedves házaspár ment előttem hároméves forma bűbájos kislányukkal, aki az ösvény közepén lecövekelt. Apa kedvesen félrevonta, utat nyitva nekem, kedvesen egymásra mosolyogtunk, szép napot kívánva egymásnak, én köszönve a gesztust.

Lassan csorogtam kifelé, mert az egy kocsi szélességű kikötői úton érkeztek még szép számmal. Ablak lehúzva, kellemes menetszél lengeti a mára már jócskán megnőtt ősz fürtöket, haladtam Horsham felé, a rádióból élvezetes úti zene kényeztetett. Az út szinte üres még a London felé vezető úton, lekanyarodtam Horsham felé és hipp-hopp haza is értem. Reggel óta érkeztek a jókívánságok szívet melengetően, válaszoltam is rendre minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik megemlékeztek rólam.

Frissítő zuhanyozás után nekiláttam az ünnepi menünek. Krumpli hámoz, negyedbe szeletel, marhaszelet besóz, borsoz, kicsit pihen. Közben a forgólevegős sütőben sül a steak krumpli. Olaj már kezd mocorogni a sütőben, husi oldalanként 2,5 percig serceg, füstöl, kéreg alatt csapdában marad a csodás íz.

Menet közben egy kellemes hőjű Peroni söröcske béleli a gyomrot.

Most sem kellet szégyenkeznem a medium steakem miatt, finom lett, jól esett.

Sörre bor mindenkor, hát csobog a gyönyörű mélybordó Ausztrál Shiraz a pohárba. Illatos, zamatos, jó testű.

Egészségemre !

Még a sheef műszak előtt megkerestem a Sebő együttes zenéit és kényeztettem magam a gyermek- és kamaszkoromban megszeretett dallamokkal, amikor még a magyarságot az újra meglelt, felélesztett zenékben, táncokban éltük meg politikai hamisság, zagyvaságok nélkül. Közben jöttek az üzenetek, jót cseteltem kedves régi ismerőssel a világ dolgairól. Kicsit később váltottam Vujicsics zenére. Boldog felcseperedésem kora, mikor Pécsett a szomszédos akkor Jugoszláv rádióadók és a helyi adó is rengeteg csodás délszláv zenét játszott. Elvarázsoló, megnyugtató, felszabadító no és nem utolsó sorban visszafiatalít, bár egyelőre nincs rá szükségem, de lelkileg mégis. A család hiányát a távolság és az utazási nehézségek miatt naponta érzem, így most a zene a társaság aztán majd este a modern technika körém varázsolja a többieket, hogy virtuálisan egy helyen lehessünk.

Jövőre ugyanekkor, no de akkor már belépve a hatvanasok klubjába.

 

Régi történetek 1. Karácsony előtti lóözön

December 18-át írtunk az Úr, hát már nem tudom pontosan melyik évében. Nagy volt a sürgés forgás a tanszéken, hiszen ez volt a belgyógyászati tanszék céges bulijának napja. Sistergett, sült a hurka és kolbász, terítők lebbentek az asztalokra, miközben természetesen zajlott a napi rutin klinikai munka.

Az idő tájt a tanszék még mindent ellátó volt, a haszonállatokat, lovakat, házi kedvenceket egyaránt vizsgáltuk,gyógykezeltük.

Mondom ki ki végezte, ami feladata volt, mikor bejött egy telefonhívás Pilisről. Egy ottani telephelyű hintóztatással foglalkozó tulajdonos jelezte, hogy nagy a baj, mert lovai kólikáznak, volt már elhullás és indítja a lovakat ahogyan és amilyen gyorsan csak tudja.

A nagyállatkórházi egységben akkoriban A. Tamás volt a vezető, aki mellett S Ági és jómagam végeztük a klinikai munkát. Jó óra múlva érkezett az első szállító jármű rajta három meglehetősen rossz állapotban lévő lóval. Gyors klinikai vizsgálat, hogy osztályozni lehessen súlyosság és ellátási igény szerint.

Nem sok kérdés maradt, hiszen a lovak izzadtak, hasuk kitelt, nyugtalanul tipegtek, a hasfal fölött halálos csend, semmi nyoma a bélmozgásnak. A kezdeti vizsgálatokkal párhuzamosan a kórelőzmény felvétele is zajlott, amely során kiderült, hogy a lovak gazdája takarékosságból a helyi termelőszövetkezet padlásán tárolt szemes kukoricát vette meg és etette a négylábúakkal. Mintát is hozott, amit egy öt literes befőttes üvegbe rakva ért minket a döbbenetes valóság.

Az üvegben az alsó 1/3 -ban 3-4 mm-es fekete magvacskák uralták a képet. Nem sokat kellett gondolkodni a kórokról, hiszen a magok a csattanó maszlag jellegzetes magvai voltak. Az atropin hatására a bélmozgások gyakorlatilag leálltak, a pupillák extrém módon kitágultak voltak (régente a szépasszonyok használták, hogy szembogaruk csábosan hatalmas legyen).

Beöltözve toltuk az orr-nyelőcső szondákat, hogy a gyomorban lévő anyagot kimoshassuk és szorgoskodtunk a másik végen is. Gumicsizma a lábon, kötény a testünkön és hosszú szárú kesztyű a karokon. A beöntéshez használt fémkúpok csusszantak a végbelekbe és surrant a langyosított víz vödörszám, hogy a vastagbelek tartalma fellazuljon és mielőbb, minél több hagyja el a  beleket gejzírszerűen.

A nyaki vénákba kanülöket applikáltunk és zubogott az infúzó. Minden módon próbáltuk a mérgező anyagot eltávolítani, a vérkeringésben lévő mennyiséget hígítani. Pár lovat átvett a sebészet és műtétileg próbálták a beleket kiüríteni, átmasszírozni.

Egymás után jöttek a kocsik, csúsztak a szondák, cuppantak a beöntőkúpok, nyakik fedve a szerencsére meg-, meginduló végtermékkel. Dolgoztunk egymás mellett a farkakat félretolva, a beöntőkészüléket szorosan a végbélben tartva vagy éppen a pipával fékezett lovak orrjáratába óvatosan tolva a szondákat. Csorgott a víz a hátunkon, küzdöttünk derekasan.

A kisállatos kollégák már élvezték a frissen sült finomságok illatát, mi még egészen mást éreztünk közvetlen közelről. Egyes szállítmányokkal már a platón elfekvő, agonizáló vagy elpusztult egyedek is érkeztek, amelyeket már a patológia fogadott. Ha jól emlékszem 16 lovat indítottak útnak aznap és azok maradtak meg az intenzív ellátásnak köszönhetően, amelyek konzervatív kezelést kaptak. A műtöttek sajnos nem élték túl.

A többiek becsületére legyen mondva megvártak bennünket a tanszéki karácsonyra készített étkekkel. A kemény, embert próbáló munka és tisztálkodás után igencsak jól esett az étel, bár akkor még közel sem voltunk túl a dolgok nehezén.

A frissen a tanszékre került S Ági csodásan helytállt a bizony fizikai erőt is kívánó roham munkában, amivel próbáltuk menteni, ami menthető.

Később Ő is akárcsak jómagam a kisállatok gyógyítása iránt köteleződtünk el, de azt a napot sosem feledjük.

A COVID 19 pandémia csapdájában

Hihetetlenül elszaladt az idő, mióta az első hírek beszámoltak az új típusú coronavírus okozta Wuhani megbetegedésekről. Azóta lassan beterítette az összes kontinenst, sok áldozatot szedve. Országonként, kormányonként, tradíciónként máshogy kezdődött a próbálkozás a járvány fékezésre, lassítására, kezelésére. Nem voltunk felkészülve, szinte mindenhol fényesen igazolódott, hogy a jelenlegi kórházi kapacitások nem elegendőek. Nincs elég szakember, nincsenek meg a személyi védekezéshez szükséges eszközök.

Kevés még a tudásunk a vírus tulajdonságairól, bár napról, napra előrébb lépünk a világ kiválóan felkészült szakembereinek köszönhetően. Próbálkozások vannak a súlyos betegek kezelésére, a vírusellenes szerek bevetésére, újra sikerült felfedezni a hyperimmun szérum kezelést, de még nem tudjuk, hogy milyen mértékű védettséget és milyen hosszan eredményez a szervezet áthangolódása.

Megindultak a vakcinafejlesztések sok helyütt a világban, Oxfordban már klinikai tesztelés zajlik. Mindeközben a sajtó sokszor meggondolatlanul csak gerjeszti az aggodalmat, egyes kormányok pedig elképesztő módon viselkednek ebben az embert próbáló helyzetben. Észak Koreában hivatalosan nincs ott a vírus, bár a nagy ember kicsit eltűnt vajon miért ? Kína felől meg már miért is menne át a vírus, hiszen tiszteli a nagy vezetőt !?

A régi, alkotmányos demokráciákban a járványt a szakemberek vezénylik, a politikusok bölcsen hátrébb lépnek és csak a megfelelő politikai állásfoglalásokat mondják el.

A tisztességes, független média tájékoztat, kritizál, véleményeket ütköztet, ha kell. Széleskörűen igyekszik lelkileg is segíteni az otthonukban rekedt embereken, akik már nehezen viselik a helyzetet, de a korrekt tájékoztatás és a kormányok kérésének megfelelően igyekszenek kitartani, hogy megvédjék az ellátó rendszert a nagy túlterheltségtől és a sérülékeny időseket, betegeket a szinte biztos haláltól.

Vannak csodás gyógyulások, minden korosztályból. Sok helyütt a legszebb arcát mutatja az ember, máshol pedig csak a felelőtlenséget, oda nem figyelést, a mindenkinél okosabb vagyok mentalitást.

Sok hibát követnek el világszerte, de legtöbb helyen megteszik a megfelelő korrekciós lépéseket.

Nehéz bezártságban élni a szabadsághoz szokott világban. Könnyebb ott, ahol a településszerkezetnek köszönhetően saját kertbe ki lehet menni és friss levegőt szívni, élvezni a langyos, illetve lassan forró napsütést. A lakótelep lakásaiban rekedtek nehezebben viselik a helyzetet.

Én "frontvonalban" dolgozó állatorvosként egy napot sem kihagyva végzem a dolgom és segítek a rám szoruló négylábúaknak és gazdáiknak. Megvannak a megfelelő óvintézkedések, hogy megvédjem a kollégáimat és a klienseinket is. Jól működik. El tudunk látni minden sürgősséget, igyekszünk megakadályozni az állatok megbetegedését a vakcinázások fenntartásával. Kezeljük a sebeket, kiderítjük a panaszok mögött zajló problémákat, oltjuk a védtelen kölyköket, hisz ez a dolgunk.

Mindeközben nem láthatom a családomat, hiszen 1200 km választ el Tőlük, de mindegyikünk biztonsága érdekében nem mozdulunk, bár gyakorlatilag kivihetetlen, mert vagy nem repülnek a gépek, vagy ha mégis, otthon is 2 hét karantén, majd visszatérve újabb két hét ön izolálás lenne a betartandó.

Olyan ez, mint a lövészárok élet az első világháborúban.Egyszer csak elhallgatnak a fegyverek, akarom mondani korlátok közé szorítható a járvány. Lassan próbálunk majd visszatérni a majdnem normális kerékvágásba, ami mindenkire óriási felelősséget nyom, hisz nincs tapasztalat, hogyan, milyen gyorsan ?

Eközben a gazdaság teszthalott állapotban. Ott ahol a kormányok felelősen viselkednek, ott a munkahelyek fenntartásával próbálják életképes állapotban tartani az újraindíthatóság érdekében. Máshol hazárdjátékot játszanak elmebeteg vezetők.

Gőzerővel gyártják a maszkokat, védekezéshez szükséges eszközöket, teszteket, amik egy részéről kiderül, hogy csak arra nem jók, amire létrehozták azokat. Tülekedés a források körül, hogy ki ki megszerezze, amire az országának szüksége van.

Mindeközben egy aprócska ország magát hatalmasnak hívő vezetője és a körülötte lévő haszonélvezők hatalmas történelmi bűnt követnek el a szép haza lakosságával szemben, továbbra is port hintve kilopják a nép szemét, halálba küldik azokat, akiken segíteni kéne. Átgondolatlan (vagy nagyon is átgondolt ?!) intézkedésekkel csak fokozzák a veszélyt, mélyítik a zűrzavart.

Mint minden rosszon persze egyszer ezen is túl leszünk, átmenetileg megrogyott térdekkel, rokkant vállakkal megcsappant javakkal. Tanulunk belőle vajon ? Ki tudja. A remény hal meg utoljára (az intenzíven ápolják, sic.)

 

Egy hosszú nap végén

Ötödik hete tart a bezártság Anglia szerte és csökkentett üzemmódban dolgozunk, ami eggyel kevesebb segítséget jelent a mindennapokban és átalakult a saját munkarendem is. A rendes heti pihenőnapom felfüggesztve, minden hétköznap ott vagyunk a rendelőben, de kiesnek a szombatok. Ugyanaz a három ember, vezető állatorvos, vezető nővér és segédnővér. Családias, zárt körű, biztonságos.A forgalom változó, bár hivatalosan csak sürgősségi eseteket látunk el, nincs rutin műtét, alapellátás. Persze a talppárnába benőtt karom sürgősség és még sok más sikamlós eset aranyozza a napokat. A kutyák oltási visszajöttek, mert a leptospirózis akár zoonózis is lehet, tehát oltani kell. Csendes napok váltakoznak erősebb napokkal. A mai különösen zsúfoltra sikeredett. A délelőtti konzultációs periódusban oltások, hányós, hasmenéses betegek, műtéti szövődmény miatti utókezelés adta a feladatot.

Archie a 7 éves staffordshire két napja volt először hányásos panaszokkal, feltételezetten teniszlabda megrágása után. Kezdeti tüneti ellátás, majd tegnapra a differenciáldiagnosztikai lehetőségek miatt vérvétel és ultrahang lett volna a program, de jobban lett, szinte panaszmentes, megörültünk. Mára viszont megint nem volt az igazi, de a telefoglalt napom miatt nem tudtam átmenni vele a cég másik rendelőjébe a hasi ultrahang vizsgálatot elvégezni. Vért vettem, hogy amit ki lehet zárni,vagy megtudni, azzal előbbre legyünk. A lelet teljesen negatív lett. Hívtam a központi kórházunkat segítségért. Mondták, hogy csak szigorú sürgősséget fogadnak. Nem voltam nyugodt a negatív lelet és a kutya nem kielégítő fizikális állapota miatt. Beszéltem a spanyol, remek ultrahang diagnoszta kollégával, hogy ugyan nem tűnik sürgősségnek, de nem tudom kizárni, sem megerősíteni az idegentest jelenlétét a gyomorban vagy a vékonybelekben. Kérte, hogy küldjem a gazdát az állattal, beveszik a kórházba és ha lesz ideje, megnézi. Zárás előtt egy órával hívtak, hogy a beteg a műtőben, éppen távolítják el az idegen testet (teniszlabda darabja haladt sunyi módon a vékonybelekben, már közel volt a vastagbélhez).

Még délelőtt jött újra egy magyar kliens Londonból, aki egy hete már járt nálunk 16 éves emlődaganatos tacskó jellegű kedvencével. Az első vizit idején hasmenése volt a több emlőtelepben fejlődő daganatok mellett. Az egyik (bal utolsó emlőtelep) daganat egy része erősen kitüremkedett ciszta szerűen. Az állat fizikálisan kora ellenére remek állapotban volt, de a korral járó altatási rizikó és az éppen zajló hasmenés miatt nem javasoltam műtétet. Tünetileg a tejelválasztást fenntartó, emlőtelep méretet befolyásoló prolaktin hormon termelését blokkoló kezelést ajánlottam palliatív kezelésként. A tulajdonos megijedt attól, hogy ugyan csökkent a tejmirigyek mérete, de a legrosszabb képet mutató tumor fölött a bőr kirepedni látszott. Telefonbeszélgetéskor újra elmondtam a hatalmas rizikót és a műtét, altatás veszélyeit. Ma jöttek és a rossz kilátások ellenére a műtét javára mozdult el a mérleg nyelve. Vérvétel során megnyugtató volt, hogy a máj és vese jól  működik, a vérkép rendben, hát hajrá. Óvatos gyógyszeres előkészítés, vénakanül, altatás mélyítése vénás készítménnyel, majd intubálás és inhalációs narkózis. A vénás injekció beadása után a légzése leállt, hosszú ideig asszisztálni kellett mesterségesen. A szívműködés rendben volt. Spontán légzés semmi és mégis úgy tűnt ébren van. Nem akartam sokat várni, kis morfiumszármazék még a vénába és nagy levegővel sebmetszés. Semmi reakció a metszésre, hát hurrá, előre. Óvatos preparálás, erek lekötése, illetve egy elmetszése után a szemüvegem vérben úszott, szememben a páciens vére (vértestvérré válva). Gyorsan lefogtam a spriccelő eret és lekötöttem. A daganatszövettel együtt kimetszettem a hozzá tartozó nyirokcsomót is. Több helyen egyesítettem a mélyen lévő szöveteket, majd rétegenként haladva, végül a bőrt zártam. Mire ide jutottam a kutya teljesen stabil volt, önállóan lélegzett, fájdalomtól mentes. Kiszálltam, altatógáz nullára, csak oxigén ment még amíg mély a légvételek lehetővé tették az oxigénről való levételét. Szépen ébredt, panaszmentesen. Másfél óra múlva farokcsóválva ment ki az ajtón. Műtét közben és azt követően is ment az infúzió a kanülön át. Eddig szép és jó, remélem nem lesz semmi műtétet követő kellemetlenség. Már csak azért sem mert három napos munkaszünet jön. 

Elment az utolsó kliens is, újra zárva a bejárati ajtó. Megköszönöm a lányaimnak a napi remek munkát, a csodás altatást.

Hazafelé még beugrottam a műtött betegemet megnézni a központi kórházban, éppen a hasat zárták. Beszéltem az operatőr kollégámmal és Anselmoval megköszönve a gyors és hatékony segítséget.

Hosszú és szép nap végén a steak már emésztődik. Miért is szeretem ezt a hivatást ?! Hát ezekért az estékért, amik hosszú, dolgos napokat követnek mikor napközben segítségünkkel gyógyulhatnak az arra rászorulók.

süti beállítások módosítása