Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Egy igazán sz...ros péntek végére.

2020. május 25. - lódoktor angliában

Ez a nap is úgy indult, mint minden másik. A nap már felébresztett az ébresztő előtt vagy egy órával, osztán megcsörrent, felkeltem, tusolás, borotválkozás, könnyű reggeli, készülődés és indulás a rendelőbe.

A COVID helyzet miatt rutin ellátás elvileg alig van, csak sürgősség, ami persze teljességgel tarthatatlan, hiszen a tulajdonosok minden ijesztő és én inkább behívom konzultációra, nehogy elbagatellizálva nagyobb legyen a baj.

Mára egy a bal hátsó lábára régóta sántító, gyógyszerre nem igazán reagáló 10 éves kicsit demens staffi röntgenre érkezik. A beérkezett kutya az előkészített férőhelyre kerül én folytatom a konzultációkat, majd erős, fojtó szag csapja meg az orrom és nem reagálnak a nővérek a hívásra. Hamar kiderül az ok. Rosie telerottyintotta a férőhelyét, szinte nyakig szaros. A lányok éppen próbálnak szalonképes kutyát csinálni belőle, minden úszik a végtermékben.

No persze most nincs lottószelvény a közelben.

Beérkezik a bélsárpangás (egy hete nem volt produkció) miatt behívott macskakliens is. A vastagbele a belek mozgatását szabályozó idegközpontok abnormális működése miatt tele a megrekedt tartalommal. Gazdi a megbeszéltek ellenére nem szólt, mikor kifogyott a gyógyszerekből, várt. Frissen végzett kolléganőm kezdte volna a vénakanült a vénába juttatni, míg én még konzultáltam, de rutintalansága és a többszöri próbálkozás miatt a macskát sikerült megközelíthetetlenné bőszíteni. Hurrá.

A délelőtti konzik után Rosie vérét gyorsan levettük, házi laborban hamar kész az eredmény. Minden paramétere rendben, így indulhat a bódítás. Könnyen, gyorsan ellazul, kanül kerül a lábába, kicsit mélyítünk a bódulaton és kattog a röntgen. Bal csípője és a térde is arthrotikus, térdszalag stabil, de csak recseg a térde (porcsérülés ?).

Megkapja az ébresztő injekciót. Lassabban ébred az átlagnál és nagyon elhagyja magát. Csak áll a sarokban bambán, vagy a rácsnak támasztott orral. Gyorsan letakartatom a rácsot törölközővel, hogy sötétben, nyugodtan ébredjen.

Elkezdjük a cica kezelését is. Bódító beadását az öreg rögzítési technikám segítségével zokszó nélkül viseli.

A szedált állt vénájába gond nélkül suhan a kanül, kis mélyítés, majd maszkon oxigén indul.

A szükséges eszközök előkészítve. langyos víz, paraffin, katéter, 50 ml-es fecskendők, magfogó híján hosszú érfogó. Maszk, műanyag kötény és a combjaim közé a vödör.

A katétert lassan, óvatosan a végbélbe vezetem miután egy adag folyadékkal előkészítettem a terepet. No persze ilyenkor derül ki, hogy a katéter csatlakozása nem passzol az ötvenes fecsihez. No para, kérek egy 20 ml térfogatút.

Lassú óvatos befecskendezés, fogóval enyhe tágítás, hogy legyen helye a levált darabkáknak a külvilágra érkezni. Ujjaimmal óvatosan masszírozgatom a közel 30 cm hosszú 3 cm vastag összeállt tartalmat. Beöntés, kisurranás, beöntés, kisurranás, a vödör időnként megbillen, csúszik a kötényen a paraffinnak köszönhetően.

A procedúra félidejében a földre csusszan, oldalra dől és tengert, barna tengert képez, szagosat. Gyorsan törlőkendők fedik a földön landolt anyagot.

A művelet finoman addig folytatódik, míg kis, már üríthető méretű darabkákra sikerült szétszednem a nagy hurkát a hasfalon keresztül masszírozva a belet.

A szegény jószág hátsó fele merő iszap, hát a katéter végbélből való kihúzása után irány a tisztasági fürdő, míg újra szalonképessé válik. Nem ébresztjük, hanem félbódult állapotban megy a pumpa segítségével az infúzió még pár órán át.

Rosie még mindig kótyagos, kiviszem a hátsó udvarba sétálni. Mint a delíriumos állapotú részeg, csak áll bambán, a lépcsőket nem igazán érzékeli, lassan jön ki a bódulatból és akkor még nem tudjuk mi a baj a koponyáján belül. Az egy másik kihívás.

A szag lassan enyhül, a padlók tiszták, az étvágyunk némiképp csökkent ebéd előtt.

Micsoda egy sza...s nap volt ez a mai.

Mert szép élet az állatorvos élet. Kicsit véres, kicsit pisis, kicsit kakás, sokszor szagos, de eszembe sem jutna másra cserélni.

 

Egy híján hatvan

Reggeli békés szendergésemből mobilom hangja vert föl. Drága elsőszülött fiam köszöntött elsőként az 59+ éve éppen csak felszáradt újszülöttből felcseperedettet és megérettet (vagy időnként mégsem ?!).

Jól indult a nap imigyen, pláne hogy nem sokra rá életem egykori szerelme, három és fél évtizede társam, barátom is majd kapcsolatunk gyönyörű második gyümölcse, lánykánk is csörgetett.

Könnyű reggeli után kicsit visszaszenderedtem, majd kitisztult fejjel konstatálva, hogy a nap ragyog, szél alig hát irány dél, a tengerpart. Összecuccoltam izibe, kis gyümölcs, ásványvíz, napolaj, a kocsiban az eddig ki sem bontott napozószék menetfelszereléssel irány a Littlehampton melletti kedvenc partszakaszomra a dűnék közé.

Bakugrásnyi 35 kilométeres távolság, forgalom alig. A meglepetés - no persze nem is annyira az - a parton ért, hiszen a parkoló dugig.

Szokásos mottóm most is bejött, hogy mindig van egy hely. A parthoz közel, mire odaevickéltem valaki éppen távozott. Az automatánál rendeztem a parkolási díjat és irány a part. A víz gyönyörű azúrkék,hullámzás alig, a parton rengeteg napfényre kiéhezett a lockdown miatt kiszabadult, egymástól korrekten távolságot tartó tarkította a kavicsos fövenyen a látványt. A dűnék közt vezető ösvényt használva értem a víztől kicsit távolabbi kellemes homokos, buckás, hangafüves területre, ahol remek helyre leltem. Szék kinyit, fürdőgatyára meztelenedve már fújtam is a naptejet magamra és sapival a fejemen a tengerre kilátással elhelyezkedtem. Égett a napmelegtől a hangafüvek alja, tikkadtan élvezkedtem rajta.

Távoli enyhe hullám morajlás, jetsky kellemtelen hangja vegyült a kisgyermekes családok keltette hangokkal.

Csukott szem, élvezet, meditatív hangulat.

Kezemre orrmányos bogár landolt, kényelmesen végigkorzózott a mutatóujjamon és megállapodott a körmömön. Társaságban mégis csak más ugye.

Délidőben értem, hát vigyázva a lengedező szélben csalóka erős napsugárzással csak közel két órát engedtem magamnak.

Időm leteltével ruha vissza, szék a zsákba, cucc a vállra, séta vissza. Kedves házaspár ment előttem hároméves forma bűbájos kislányukkal, aki az ösvény közepén lecövekelt. Apa kedvesen félrevonta, utat nyitva nekem, kedvesen egymásra mosolyogtunk, szép napot kívánva egymásnak, én köszönve a gesztust.

Lassan csorogtam kifelé, mert az egy kocsi szélességű kikötői úton érkeztek még szép számmal. Ablak lehúzva, kellemes menetszél lengeti a mára már jócskán megnőtt ősz fürtöket, haladtam Horsham felé, a rádióból élvezetes úti zene kényeztetett. Az út szinte üres még a London felé vezető úton, lekanyarodtam Horsham felé és hipp-hopp haza is értem. Reggel óta érkeztek a jókívánságok szívet melengetően, válaszoltam is rendre minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik megemlékeztek rólam.

Frissítő zuhanyozás után nekiláttam az ünnepi menünek. Krumpli hámoz, negyedbe szeletel, marhaszelet besóz, borsoz, kicsit pihen. Közben a forgólevegős sütőben sül a steak krumpli. Olaj már kezd mocorogni a sütőben, husi oldalanként 2,5 percig serceg, füstöl, kéreg alatt csapdában marad a csodás íz.

Menet közben egy kellemes hőjű Peroni söröcske béleli a gyomrot.

Most sem kellet szégyenkeznem a medium steakem miatt, finom lett, jól esett.

Sörre bor mindenkor, hát csobog a gyönyörű mélybordó Ausztrál Shiraz a pohárba. Illatos, zamatos, jó testű.

Egészségemre !

Még a sheef műszak előtt megkerestem a Sebő együttes zenéit és kényeztettem magam a gyermek- és kamaszkoromban megszeretett dallamokkal, amikor még a magyarságot az újra meglelt, felélesztett zenékben, táncokban éltük meg politikai hamisság, zagyvaságok nélkül. Közben jöttek az üzenetek, jót cseteltem kedves régi ismerőssel a világ dolgairól. Kicsit később váltottam Vujicsics zenére. Boldog felcseperedésem kora, mikor Pécsett a szomszédos akkor Jugoszláv rádióadók és a helyi adó is rengeteg csodás délszláv zenét játszott. Elvarázsoló, megnyugtató, felszabadító no és nem utolsó sorban visszafiatalít, bár egyelőre nincs rá szükségem, de lelkileg mégis. A család hiányát a távolság és az utazási nehézségek miatt naponta érzem, így most a zene a társaság aztán majd este a modern technika körém varázsolja a többieket, hogy virtuálisan egy helyen lehessünk.

Jövőre ugyanekkor, no de akkor már belépve a hatvanasok klubjába.

 

Régi történetek 1. Karácsony előtti lóözön

December 18-át írtunk az Úr, hát már nem tudom pontosan melyik évében. Nagy volt a sürgés forgás a tanszéken, hiszen ez volt a belgyógyászati tanszék céges bulijának napja. Sistergett, sült a hurka és kolbász, terítők lebbentek az asztalokra, miközben természetesen zajlott a napi rutin klinikai munka.

Az idő tájt a tanszék még mindent ellátó volt, a haszonállatokat, lovakat, házi kedvenceket egyaránt vizsgáltuk,gyógykezeltük.

Mondom ki ki végezte, ami feladata volt, mikor bejött egy telefonhívás Pilisről. Egy ottani telephelyű hintóztatással foglalkozó tulajdonos jelezte, hogy nagy a baj, mert lovai kólikáznak, volt már elhullás és indítja a lovakat ahogyan és amilyen gyorsan csak tudja.

A nagyállatkórházi egységben akkoriban A. Tamás volt a vezető, aki mellett S Ági és jómagam végeztük a klinikai munkát. Jó óra múlva érkezett az első szállító jármű rajta három meglehetősen rossz állapotban lévő lóval. Gyors klinikai vizsgálat, hogy osztályozni lehessen súlyosság és ellátási igény szerint.

Nem sok kérdés maradt, hiszen a lovak izzadtak, hasuk kitelt, nyugtalanul tipegtek, a hasfal fölött halálos csend, semmi nyoma a bélmozgásnak. A kezdeti vizsgálatokkal párhuzamosan a kórelőzmény felvétele is zajlott, amely során kiderült, hogy a lovak gazdája takarékosságból a helyi termelőszövetkezet padlásán tárolt szemes kukoricát vette meg és etette a négylábúakkal. Mintát is hozott, amit egy öt literes befőttes üvegbe rakva ért minket a döbbenetes valóság.

Az üvegben az alsó 1/3 -ban 3-4 mm-es fekete magvacskák uralták a képet. Nem sokat kellett gondolkodni a kórokról, hiszen a magok a csattanó maszlag jellegzetes magvai voltak. Az atropin hatására a bélmozgások gyakorlatilag leálltak, a pupillák extrém módon kitágultak voltak (régente a szépasszonyok használták, hogy szembogaruk csábosan hatalmas legyen).

Beöltözve toltuk az orr-nyelőcső szondákat, hogy a gyomorban lévő anyagot kimoshassuk és szorgoskodtunk a másik végen is. Gumicsizma a lábon, kötény a testünkön és hosszú szárú kesztyű a karokon. A beöntéshez használt fémkúpok csusszantak a végbelekbe és surrant a langyosított víz vödörszám, hogy a vastagbelek tartalma fellazuljon és mielőbb, minél több hagyja el a  beleket gejzírszerűen.

A nyaki vénákba kanülöket applikáltunk és zubogott az infúzó. Minden módon próbáltuk a mérgező anyagot eltávolítani, a vérkeringésben lévő mennyiséget hígítani. Pár lovat átvett a sebészet és műtétileg próbálták a beleket kiüríteni, átmasszírozni.

Egymás után jöttek a kocsik, csúsztak a szondák, cuppantak a beöntőkúpok, nyakik fedve a szerencsére meg-, meginduló végtermékkel. Dolgoztunk egymás mellett a farkakat félretolva, a beöntőkészüléket szorosan a végbélben tartva vagy éppen a pipával fékezett lovak orrjáratába óvatosan tolva a szondákat. Csorgott a víz a hátunkon, küzdöttünk derekasan.

A kisállatos kollégák már élvezték a frissen sült finomságok illatát, mi még egészen mást éreztünk közvetlen közelről. Egyes szállítmányokkal már a platón elfekvő, agonizáló vagy elpusztult egyedek is érkeztek, amelyeket már a patológia fogadott. Ha jól emlékszem 16 lovat indítottak útnak aznap és azok maradtak meg az intenzív ellátásnak köszönhetően, amelyek konzervatív kezelést kaptak. A műtöttek sajnos nem élték túl.

A többiek becsületére legyen mondva megvártak bennünket a tanszéki karácsonyra készített étkekkel. A kemény, embert próbáló munka és tisztálkodás után igencsak jól esett az étel, bár akkor még közel sem voltunk túl a dolgok nehezén.

A frissen a tanszékre került S Ági csodásan helytállt a bizony fizikai erőt is kívánó roham munkában, amivel próbáltuk menteni, ami menthető.

Később Ő is akárcsak jómagam a kisállatok gyógyítása iránt köteleződtünk el, de azt a napot sosem feledjük.

A COVID 19 pandémia csapdájában

Hihetetlenül elszaladt az idő, mióta az első hírek beszámoltak az új típusú coronavírus okozta Wuhani megbetegedésekről. Azóta lassan beterítette az összes kontinenst, sok áldozatot szedve. Országonként, kormányonként, tradíciónként máshogy kezdődött a próbálkozás a járvány fékezésre, lassítására, kezelésére. Nem voltunk felkészülve, szinte mindenhol fényesen igazolódott, hogy a jelenlegi kórházi kapacitások nem elegendőek. Nincs elég szakember, nincsenek meg a személyi védekezéshez szükséges eszközök.

Kevés még a tudásunk a vírus tulajdonságairól, bár napról, napra előrébb lépünk a világ kiválóan felkészült szakembereinek köszönhetően. Próbálkozások vannak a súlyos betegek kezelésére, a vírusellenes szerek bevetésére, újra sikerült felfedezni a hyperimmun szérum kezelést, de még nem tudjuk, hogy milyen mértékű védettséget és milyen hosszan eredményez a szervezet áthangolódása.

Megindultak a vakcinafejlesztések sok helyütt a világban, Oxfordban már klinikai tesztelés zajlik. Mindeközben a sajtó sokszor meggondolatlanul csak gerjeszti az aggodalmat, egyes kormányok pedig elképesztő módon viselkednek ebben az embert próbáló helyzetben. Észak Koreában hivatalosan nincs ott a vírus, bár a nagy ember kicsit eltűnt vajon miért ? Kína felől meg már miért is menne át a vírus, hiszen tiszteli a nagy vezetőt !?

A régi, alkotmányos demokráciákban a járványt a szakemberek vezénylik, a politikusok bölcsen hátrébb lépnek és csak a megfelelő politikai állásfoglalásokat mondják el.

A tisztességes, független média tájékoztat, kritizál, véleményeket ütköztet, ha kell. Széleskörűen igyekszik lelkileg is segíteni az otthonukban rekedt embereken, akik már nehezen viselik a helyzetet, de a korrekt tájékoztatás és a kormányok kérésének megfelelően igyekszenek kitartani, hogy megvédjék az ellátó rendszert a nagy túlterheltségtől és a sérülékeny időseket, betegeket a szinte biztos haláltól.

Vannak csodás gyógyulások, minden korosztályból. Sok helyütt a legszebb arcát mutatja az ember, máshol pedig csak a felelőtlenséget, oda nem figyelést, a mindenkinél okosabb vagyok mentalitást.

Sok hibát követnek el világszerte, de legtöbb helyen megteszik a megfelelő korrekciós lépéseket.

Nehéz bezártságban élni a szabadsághoz szokott világban. Könnyebb ott, ahol a településszerkezetnek köszönhetően saját kertbe ki lehet menni és friss levegőt szívni, élvezni a langyos, illetve lassan forró napsütést. A lakótelep lakásaiban rekedtek nehezebben viselik a helyzetet.

Én "frontvonalban" dolgozó állatorvosként egy napot sem kihagyva végzem a dolgom és segítek a rám szoruló négylábúaknak és gazdáiknak. Megvannak a megfelelő óvintézkedések, hogy megvédjem a kollégáimat és a klienseinket is. Jól működik. El tudunk látni minden sürgősséget, igyekszünk megakadályozni az állatok megbetegedését a vakcinázások fenntartásával. Kezeljük a sebeket, kiderítjük a panaszok mögött zajló problémákat, oltjuk a védtelen kölyköket, hisz ez a dolgunk.

Mindeközben nem láthatom a családomat, hiszen 1200 km választ el Tőlük, de mindegyikünk biztonsága érdekében nem mozdulunk, bár gyakorlatilag kivihetetlen, mert vagy nem repülnek a gépek, vagy ha mégis, otthon is 2 hét karantén, majd visszatérve újabb két hét ön izolálás lenne a betartandó.

Olyan ez, mint a lövészárok élet az első világháborúban.Egyszer csak elhallgatnak a fegyverek, akarom mondani korlátok közé szorítható a járvány. Lassan próbálunk majd visszatérni a majdnem normális kerékvágásba, ami mindenkire óriási felelősséget nyom, hisz nincs tapasztalat, hogyan, milyen gyorsan ?

Eközben a gazdaság teszthalott állapotban. Ott ahol a kormányok felelősen viselkednek, ott a munkahelyek fenntartásával próbálják életképes állapotban tartani az újraindíthatóság érdekében. Máshol hazárdjátékot játszanak elmebeteg vezetők.

Gőzerővel gyártják a maszkokat, védekezéshez szükséges eszközöket, teszteket, amik egy részéről kiderül, hogy csak arra nem jók, amire létrehozták azokat. Tülekedés a források körül, hogy ki ki megszerezze, amire az országának szüksége van.

Mindeközben egy aprócska ország magát hatalmasnak hívő vezetője és a körülötte lévő haszonélvezők hatalmas történelmi bűnt követnek el a szép haza lakosságával szemben, továbbra is port hintve kilopják a nép szemét, halálba küldik azokat, akiken segíteni kéne. Átgondolatlan (vagy nagyon is átgondolt ?!) intézkedésekkel csak fokozzák a veszélyt, mélyítik a zűrzavart.

Mint minden rosszon persze egyszer ezen is túl leszünk, átmenetileg megrogyott térdekkel, rokkant vállakkal megcsappant javakkal. Tanulunk belőle vajon ? Ki tudja. A remény hal meg utoljára (az intenzíven ápolják, sic.)

 

Egy hosszú nap végén

Ötödik hete tart a bezártság Anglia szerte és csökkentett üzemmódban dolgozunk, ami eggyel kevesebb segítséget jelent a mindennapokban és átalakult a saját munkarendem is. A rendes heti pihenőnapom felfüggesztve, minden hétköznap ott vagyunk a rendelőben, de kiesnek a szombatok. Ugyanaz a három ember, vezető állatorvos, vezető nővér és segédnővér. Családias, zárt körű, biztonságos.A forgalom változó, bár hivatalosan csak sürgősségi eseteket látunk el, nincs rutin műtét, alapellátás. Persze a talppárnába benőtt karom sürgősség és még sok más sikamlós eset aranyozza a napokat. A kutyák oltási visszajöttek, mert a leptospirózis akár zoonózis is lehet, tehát oltani kell. Csendes napok váltakoznak erősebb napokkal. A mai különösen zsúfoltra sikeredett. A délelőtti konzultációs periódusban oltások, hányós, hasmenéses betegek, műtéti szövődmény miatti utókezelés adta a feladatot.

Archie a 7 éves staffordshire két napja volt először hányásos panaszokkal, feltételezetten teniszlabda megrágása után. Kezdeti tüneti ellátás, majd tegnapra a differenciáldiagnosztikai lehetőségek miatt vérvétel és ultrahang lett volna a program, de jobban lett, szinte panaszmentes, megörültünk. Mára viszont megint nem volt az igazi, de a telefoglalt napom miatt nem tudtam átmenni vele a cég másik rendelőjébe a hasi ultrahang vizsgálatot elvégezni. Vért vettem, hogy amit ki lehet zárni,vagy megtudni, azzal előbbre legyünk. A lelet teljesen negatív lett. Hívtam a központi kórházunkat segítségért. Mondták, hogy csak szigorú sürgősséget fogadnak. Nem voltam nyugodt a negatív lelet és a kutya nem kielégítő fizikális állapota miatt. Beszéltem a spanyol, remek ultrahang diagnoszta kollégával, hogy ugyan nem tűnik sürgősségnek, de nem tudom kizárni, sem megerősíteni az idegentest jelenlétét a gyomorban vagy a vékonybelekben. Kérte, hogy küldjem a gazdát az állattal, beveszik a kórházba és ha lesz ideje, megnézi. Zárás előtt egy órával hívtak, hogy a beteg a műtőben, éppen távolítják el az idegen testet (teniszlabda darabja haladt sunyi módon a vékonybelekben, már közel volt a vastagbélhez).

Még délelőtt jött újra egy magyar kliens Londonból, aki egy hete már járt nálunk 16 éves emlődaganatos tacskó jellegű kedvencével. Az első vizit idején hasmenése volt a több emlőtelepben fejlődő daganatok mellett. Az egyik (bal utolsó emlőtelep) daganat egy része erősen kitüremkedett ciszta szerűen. Az állat fizikálisan kora ellenére remek állapotban volt, de a korral járó altatási rizikó és az éppen zajló hasmenés miatt nem javasoltam műtétet. Tünetileg a tejelválasztást fenntartó, emlőtelep méretet befolyásoló prolaktin hormon termelését blokkoló kezelést ajánlottam palliatív kezelésként. A tulajdonos megijedt attól, hogy ugyan csökkent a tejmirigyek mérete, de a legrosszabb képet mutató tumor fölött a bőr kirepedni látszott. Telefonbeszélgetéskor újra elmondtam a hatalmas rizikót és a műtét, altatás veszélyeit. Ma jöttek és a rossz kilátások ellenére a műtét javára mozdult el a mérleg nyelve. Vérvétel során megnyugtató volt, hogy a máj és vese jól  működik, a vérkép rendben, hát hajrá. Óvatos gyógyszeres előkészítés, vénakanül, altatás mélyítése vénás készítménnyel, majd intubálás és inhalációs narkózis. A vénás injekció beadása után a légzése leállt, hosszú ideig asszisztálni kellett mesterségesen. A szívműködés rendben volt. Spontán légzés semmi és mégis úgy tűnt ébren van. Nem akartam sokat várni, kis morfiumszármazék még a vénába és nagy levegővel sebmetszés. Semmi reakció a metszésre, hát hurrá, előre. Óvatos preparálás, erek lekötése, illetve egy elmetszése után a szemüvegem vérben úszott, szememben a páciens vére (vértestvérré válva). Gyorsan lefogtam a spriccelő eret és lekötöttem. A daganatszövettel együtt kimetszettem a hozzá tartozó nyirokcsomót is. Több helyen egyesítettem a mélyen lévő szöveteket, majd rétegenként haladva, végül a bőrt zártam. Mire ide jutottam a kutya teljesen stabil volt, önállóan lélegzett, fájdalomtól mentes. Kiszálltam, altatógáz nullára, csak oxigén ment még amíg mély a légvételek lehetővé tették az oxigénről való levételét. Szépen ébredt, panaszmentesen. Másfél óra múlva farokcsóválva ment ki az ajtón. Műtét közben és azt követően is ment az infúzió a kanülön át. Eddig szép és jó, remélem nem lesz semmi műtétet követő kellemetlenség. Már csak azért sem mert három napos munkaszünet jön. 

Elment az utolsó kliens is, újra zárva a bejárati ajtó. Megköszönöm a lányaimnak a napi remek munkát, a csodás altatást.

Hazafelé még beugrottam a műtött betegemet megnézni a központi kórházban, éppen a hasat zárták. Beszéltem az operatőr kollégámmal és Anselmoval megköszönve a gyors és hatékony segítséget.

Hosszú és szép nap végén a steak már emésztődik. Miért is szeretem ezt a hivatást ?! Hát ezekért az estékért, amik hosszú, dolgos napokat követnek mikor napközben segítségünkkel gyógyulhatnak az arra rászorulók.

Gondolatok és történések járvány idején, reméljük már félúton.

Ahogy az idő telik, egyre bővül az információ, kezdjük kapiskálni az új vírus tulajdonságait, a járványmenet jellegzetességeit. Mindez persze korlátokkal, mert azt senki nem tudja és képtelenség is mérni, hogy valójában hányan találkoztak a vírussal és estek át a fertőzésen időszakos vagy hosszabb időre szóló védettséget szerezve. Amit tudunk, hogy a súlyos tüneteket mutatók hányan vannak és mennyi a sajnálatos de várható veszteség, persze ez is országonként változóan.

A járvány ott tarol kegyetlenül ahol szűk területen sok a veszélyeztetett idős, beteg ember, a populáció fegyelmezetlen, az ellátás már rég nem bírja kapacitással, ezért sajnálatos módon hadiüzemre váltott és csak a menthetőket próbálja menteni.

A világ azon országaiban, ahol a kormányokban bíznak a helyi állampolgárok és a kormány is megbízik az emberek józan belátásában jobb a helyzet és vannak köztes helyzetek. Ahol figyelmen kívül hagyják a szakma, az egészségügy képviselőinek véleményét és kézi politikai vezérléssel próbálnak kezelni egy vírusjárványt ott fokozódik a járvány- és politikai veszélyhelyzet is.

Senki nem tudja a biztosat a sok ismeretlen tényező miatt és több módja is van a levezénylésnek. Utólag leszünk majd okosak, mikor visszamenőleg lehet átgondolni a történteket.

Hogyan reagálunk mi ?

Ki ki tudása, vérmérséklete, vallásos vagy politikai beállítottsága szerint, ami persze érthető, hisz ilyen a faj, de sokszor fölösleges, értelmetlen személyeskedésig fajuló viták generálódnak, ami nem visz előre. Vannak tiszteletre méltó kezdeményezések, naív kedves felajánlások és előjött, mint ilyen esetekben mindig az ember embernek farkasa fejezet is. Álhírek, nem létező vakcinával üzérkedés, maszkmánia és így tovább.

A legtöbbet a józan ész és a felelős magatartás segíthet(ne) ebben a helyzetben.

Hogy élem meg/át mindezt személyesen ?

A hivatásomnak megfelelően ott vagyok a klienseimnek minden nap a szükséges óvintézkedések betartásával természetesen, ami a járványmenet aktuális állapotához igazodik.

Szerencsémre olyan országban dolgozom, ahol a szakmai testület gyorsan és értelmesen követi az eseményeket és naprakész praktikus segítséget, protokollokat ad nekünk, akik a frontvonalon a fertőzésnek kitéve végezzük a gyógyító/megelőző munkánkat.

A cégem vezetői eleinte érthető módon kicsit lazábban értelmezték a szabályokat és a sürgősség fogalmát, majd a helyzet komolyabbra fordultával eljutottunk odáig, hogy minden halasztható beavatkozást elnapoltunk, a megrendelt gyógyszereket kipostázzuk. A személyes érintkezéseket redukáljuk a legszükségesebbekre kímélve a kollégák és a populáció egészségét. Sokszor telefonos konzultációra váltjuk a vizitet és ilyen formában próbálunk segíteni. A kliensek fegyelmezetten tudomásul veszik, megköszönik a munkánkat és megértik a hozott intézkedések fontosságát.

Korábban is asszisztáltam már ellést telefonos tanácsadással és ez tegnap is remekül működött.

Aki mérget eszik az persze most is azonnali ellátásra szorul, hát hányt is betyárosan kis yorkshire terrier betegem tegnap miután átment szomszédolni és jóízűen evett a patkányméregből, amit az állatot nem tartó szomszéd használt. Szerencsére gyorsan észrevették, realizálták a veszélyt és 40 percen belül már kiürítettük a gyomrot.

Nem halasztható súlyos veseelégtelenség végstádiumában szenvedő beteg kíméletes elaltatása sem és ebben az esetben, mikor az állatot elkíséri a szerető család hogyan döntsek a három közül ki jöhet be az állattal és búcsúzhat el ?! Mérlegelni, dönteni kell. Mi a szakmailag, emberileg helyes döntés ? Mi ír fölül mit ?!

Nem tudjuk  még mi lesz utána, mennyi kárt okoz ez az időszak, hogyan tudjuk pótolni a veszteségeket.

Az elhunytakat szomorú szívvel meggyászoljuk. A munkájukat elveszítőkről gondoskodnak a kormányok vagy nem. A vállalkozások nem kis százaléka feléli tartalékait, készleteit. Tudnak e újrakezdeni ?

Az egyes országokban milyen gazdasági, politikai változásokat hoz(hat) majd az ahogy a társadalom megítéli az aktuális kormányok járvány alatti viselkedését !

Kap e nagyobb megbecsülést ezek után az humán egészségügy, akik előtt mélyen meghajtom magam, mert sok helyen nem kellően felszerelve, magukra hagyva küzdenek az életekért.

Ez a mai modern világ ezer sebből vérzik, elüzletiesedett, szolidaritáshiányos, agresszív, arrogáns, magamutogató, hataloméhes és számos egyéb negatívum. Ugyanakkor reményt keltően látszanak pozitív, szép, felemelő, tiszteletre méltó példák is. Quo vadis ?

Visszamenőleg, valószínűleg már megnyugodva átértékeli az emberiség ennek a vírusjárványnak a súlyosságát, szerepét és levonjuk a tanulságait ?!

A remény hal meg utoljára, de csak ha lesz helye az intenzív osztályon és lesz aki ellássa.

Coronavírus, boszorkányüldözés és az emberi faj sebezhetősége

Lassan vége a télnek, a populáció immunrendszere a szokásos módon sérülékenyebb és mint minden évben elindulnak vírusfertőzések, járványok. Vannak a már ismert, minden év elején tömeges megbetegedést okozó, főleg influenzavírusok, tervezhetően, bár nem teljesen kiszámíthatóan, mert könnyen, gyorsan változnak és bizony tudnak meglepetést okozni, ismeret, vakcina ide vagy oda.

Aztán hirtelen megjelennek a számunkra újak, amelyek már régóta ott éltek valamilyen állatfajban, de eddig nem okoztak emberi megbetegedést. A jelenlegi hatalmas világhisztériát okozó coronavírus törzs az aktuális mumus. Amit eddig tudunk a viselkedéséről az szakemberként nyugalomra int. Nem terjed túl gyorsan a mai lehetőségekhez képest, leginkább csak az idősebb, nem egészséges vagy immunkompromitált egyedekben okoz súlyos, akár halálos betegséget.

Mi lehetne a normális járványtani szempontból legjobb megoldás ? A populáció minél hamarabb aktívan immunizálódjon, essen át a fertőzésen, a fokozott veszélynek kitett emberek izolálása, védelme a másik alapvető feladat, miközben persze az izolált vírusból kezdődjön a vakcina gyártása, a még nem érintettek megvédésére, vagy a jövőbeli fertőződések megakadályozására. Mit tesznek e helyett populista beállítottságú kormányok s a veszélyes nagy hatalmú média ?

Kezdjük a médiával. Okoskodó, félinformációkból szenzációt keltő zsurnaliszták világméretű pánikot, hisztériát generálnak és azt percről, percre fenn is tartják, sőt erősítik.

Mit csinálnak a hatalmon lévők ? Helye válogatja. Több helyen azt látjuk, hogy sajnos nem a józan logika és járványügyi szempontok vezérlik az intézkedéseket. Hibás intézkedésekkel csak tovább fokozzák a kialakult helyzet okozta veszélyt, károkat. Sok helyen az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai, kapacitáshiánya miatt látszatintézkedések rontják a helyzetet. Karantént alakítanak ki ostobán, megkésve.

Normális helyeken, aki úgy érzi baj van, az telefonál, kimegy hozzá a járványügyi szakember, elvégez egy megfelelő tesztet és javasolja, hogy maradjon otthon, míg átvészel és már nem fertőz másokat, és csak akkor viszik kórházba, ha az valóban indokolt. Ez bölcs.

Máshol a lázas ember menjen be az ellátó helyre, ahol más, hasonló klinikai tüneteket mutatókkal 2 hétre úgymond karanténba zárják, csakhogy a sok páciens közül nem mindenkinek ugyanaz a vírus okoz tüneteket, így összezárva viszont átfertőződhetnek és egy kevert fertőzés már súlyosabb lezajlású betegséggel járhat.

Mi lehetne a helyes kommunikáció ? Elsősorban valóban szakemberekre kéne bízni és átgondolt stratégiára alapozva tájékoztatni, ami a mai média vezérelt világban sajnos kivihetetlen, mert az emberek előbb hisznek a bulvármédia baromságainak, mint a szakembereknek, akik esetleg száraz, unalmas szpíkerek.

No és Ecce homo. Milyenek az emberek ? A populáció jó része pánikra, hisztériára hajlamos, ezért elkezd patológiásan viselkedni. Feltölti a tartalékait, mintha háború közeledne, halmokban a liszt, cukor, klotyópapír a polcokon, a boltok meg kiürülnek. Nem lehet már kézfertőtlenítőt, arcmaszkot etc, etc kapni, mert sokan indokolatlanul és nagy mennyiségben vásárolták fel. Amúgy az átlagos maszkokon a vírusok köszönik lazán áthaladnak, megelőzésre nem sokat érnek. Ha beteg ember veszi fel és a kiköhögött, feltüsszögött váladék nagy része vírusokkal rakottan a maszkban landol, annak van értelme.

Sok ember a negatív tulajdonságai miatt egy esetleges fertőzött, köhögő embertársában veszélyes ellenséget lát és jó esetben csak morogva elkerüli, rosszabb esetben tettleg bántalmazza, főleg, ha etnikailag eltér az átlagtól. Populista politikusok pedig még rá is játszanak erre a beteges szemléletre és bűnösnek kiáltják ki a nem azonos populációból származókat. Agyrém

Én is kaptam a cégemtől a helyzetre való tekintettel segítő tájékoztatást. Közlik a több, mint 300 rendelőt üzemeltető cég vezetői, hogy a folyamatos betegellátás biztosítása miatt, ha valaki a tájékoztatásnak megfelelően úgy dönt, hogy önként otthon marad, mintegy saját karanténban, annak a munkáját a talpon maradottaknak kell túlmunkában elvégezni. Az otthon töltött időt majd később le kell dolgoznia. Kivétel, ha valaki orvos által igazoltan beteg és betegellátásra válik jogosulttá.

Mit lép erre vajon az átlagember ? Országa válogatja. Lesz ahol betegen, félholtan is bemegy dolgozni, mert a táppénz kevés, vagy képtelenség ledolgozni a kiesett időt, a szabadságát meg nem hajlandó erre áldozni. Mások kijátsszák a kártyát és orvoshoz fordulnak nem feltétlen indokoltan és betegállományba mennek. Igen ám, de ha elmegy az orvoshoz, ott a váróban biztos fog ténylegesen betegekkel érintkezni és .....

A helyzet pozitív oldala az, hogy azokban a populációkban ahol eddig a higiénia nem volt túl magas szinten, talán többet fognak kezet mosni az emberek, megtanulnak zsebkendőt használni, nem csak köhögik, tüszszögik tele a légteret, mint korábban.

Viselkedésformák változhatnak meg, elkezdenek tartózkodni a korábban szokásos ölelkezéstől, kézfogástól, puszizkodástól és elkezdenek félni, tartani egymástól. Reméljük ez csak átmeneti lesz.

A jelen helyzet szomorú konklúziója az, hogy a modern világ sok új veszélyt produkál, és tényleges veszélyes szituációkat felnagyítva világméretű aggodalmat, akár hisztériát generál, amire az emberi populáció nem kis százaléka sajnos erős hajlammal bír. A médiának ebben hatalmas szerepe és felelőssége van, mert a szenzációhajhász médiaszereplők rengeteg ember életét nehezítik meg vagy teszik tönkre.

Írom mindezt a heti pihenőnapomon szipogva, rengeteg papírzsebkendőt elhasználva, sűrű kézmosások mellett, teámat szürcsölgetve, égő, majd kigyulladó hörgőfával a mellkasomban a bennem grasszáló ki tudja milyen légúti vírus házigazdájaként.

 

2020 Január elseje és Barna Radagast reinkarnáció ?

Az elmúlt év már majdnem kifutott alólunk, mikor 30-án Rory a kerületi menedzser csizmás kandúr arccal (bár kalapja nem volt, amit pödörgessen) elém állt és kérdezte megtenném- e azt a hatalmas szívességet, hogy vállalom Faygate-ben a Január elsejei Bank Holiday nappali műszakot?

Egyéb dolgom nem lett volna, család otthon, dolgozom 31-én is, hát miért is ne, no persze az összeg sem volt barátságtalan, amit felkínált. Nagyon félrehúz a szemem egy ideje egy teleobjektív felé, az ára egy része ölembe pottyanóban.

A nap ugyanúgy kezdődött, mint általában, igaz csak 9 és nem 8,30 a kezdés, bár ezért este hétig tart a műszak. Kedves szardíniai olasz kolléganőmmel és bukaresti román locum kollégámmal és a rég ismert profi nővérekkel indult a műszak.

A kórház közepesen telt. Bruno a mindig mosolygó portugál fiú adta át az éjszakáról bent maradt betegeket. Kedves, törekvő, tanulni vágyó kolléga sajnos hamarosan elhagy bennünket, mert remek internship várja Derby-ben, ahol európai sebész szakvizsgára aspirál. Fiatal, lelkes, okos, nagyon szurkolok Neki.

Szóval a betegek. Oreo, a mellhártyagyulladásos macska, akivel már karácsony másnapján is találkoztam, egyre rosszabb bőrben van. Bella a husky lány meglepetésemre nézett rám a ketrecből. Két napja láttam, mikor vérvételre és vékonytű aspirációs mintavételre volt vendégünk Three Bridges-ben.

Ágyéktáji fájdalom miatt került be az előző este. Közepes erősségű fájdalomcsillapítót kapott a behozatal előtt, gyakorlatilag, tünet- és panaszmentes, örömmel, hatalmas lendülettel feszül a póráznak, mikor kiviszik pisilni. Megbeszéljük hogy gyorsan hazaadjuk egy hétre való fájdalomcsillapítóval, úgyis beszélünk gazdájával hamarosan, mert bármelyik nap visszajöhet a cytológiai lelete.

Szomszédjában levegőt kapkodó társa autóval találkozott és traumás tüdősérülés szövődményeként légmell alakult ki.

Bruno már beérkezéskor leszívott a levegőből, nyugtatóval nem rossz az állapota.

Az egzotikus részlegben papagájok hangoskodnak, sün fekszik bágyadtan kis kuckójában.

Az előjegyzésben kettőig már tele vagyunk bejelentkezett betegekkel. Megérkezik az első és mi felváltva látjuk el Őket. A beérkezettek és a mi szerencsénkre nincs életveszélyben lévő kliens, inkább csak biztonságból hozták be a nem olcsó sürgősségi ellátásra.

Fiatal terrier már járt kollégánál, a jobb parotis tájék durván megduzzadt, első alkalommal allergiára gondolva szteroiddal látták el, de nem igazán javult, sőt a duzzanat mérete nőtt és nehezen eszik. Alapos fizikális vizsgálatkor lázasnak bizonyul és a helyeződés alapján nyálmirigy- kevésbé valószínűleg nyirokcsomó gyulladásra gyanakszom. A megkezdett terápiát kiegészítem az ezen a tájékon és szövetekben hatékony antibiotikummal és visszarendelem az eredendő kollégához kontrollra.

Beteg követ beteget, surran a fonendoszkóp, csusszan a lázmérő, megbeszéljük a tüneteket, valószínű diagnózist állapítok meg és kezelést javasolok. Ebédidőig nincs kórházi felvétel.

A délután laza, 4 után jön a napom fénypontja. Idősebb és fiatalabb ladik Cavalier King Charles kan kutyussal. A korosabb hölgy alaposan felöltözött, nyakában sál, fején sapka. Ránézve Radagast képe ugrik be, bár nincs semmi nyoma a sapi alatt fészkelő madaraknak.

A kismanó, mármint a kutya mozgása furcsa, bizonytalan, billegő, a bal mellső lábát nem tudja használni. Gazdi agyvérzésre gyanakszik. Alapos vizsgálat, neurológiai irányba is kiteljesítve. A bal mellső lábon nem korrigál, a hátsón kicsit renyhe a propriocepcio, a jobb oldal rendben. A szemfenekek rendben, az erek normális méretűek, az agyi reflexek rendben. Elmondom a kedves hölgynek, hogy mire gyanakszom. A fajtára jellemző genetikai hátterű, a koponya rendellenes formája miatt kialakult kisagyvelő elmozdulás és valószínűleg a gerincvelő közepén futó csatorna rendellenessége van a háttérben. A biztos diagnózist CT felvétel adná. A hölgy ezt nem szeretné a költségek miatt és amúgy is 77 vagyok mondja.

Kedvesen rámosolygok és közlöm, hogy ezt csak Ő tudja, érzi. Én nem ezt látom és amúgy pedig csak nagy az élettapasztalata. Bűbájosan rám mosolyog. Javasolom hogy gyógyszeresen próbáljunk jó életminőséget elérni. Nagyon köszöni és megjegyzik, hogy soha nem volt még ilyen alaposan kivizsgálva a kis beteg és ennyi infót sem kaptak eddig. A megfelelő demonstráció érdekében pillanatok alatt találtam remek képeket online.

Elköszönünk, Ők kimennek a recepcióhoz az anyagiakat rendezni. Én más ügy miatt elmegyek mellettük. A kedves, sapkás, mosolygós arc még egyszer rám fókuszál, hihetetlen kedves, meleg mosollyal köszön el még egyszer.

Szívet melengető pillanatok ezek.

Lassan peregnek a homokszemek és már alig maradt fölül, mikor Bella gazdasszonya  megérkezik a felnőttkorú fiával. Megbeszéljük a helyzetet és Bella örömmel, csóválva robog át a folyosón, hogy újra a családdal legyen.

A tüdősérült beteg szépen veszi a levegőt, javasolom, hogy várjunk még a leszívással és az esetleges mellkasi drén behelyezéssel, mert nem tűnik túlnyomásos formának és a nyugalom és az idő elvégzi a gyógyító munka nagy részét. Kontroll röntgen igazolja az álláspontomat, mindenki megnyugszik.

Befutott Julia az éjszakai állatorvos kolléga is. A nagyapja Pécsről származik, mint jómagam is, de Ő fiatalon Olaszországban kezdett új életet és az unoka már csak a sziát tudja a nagyapa nyelvéből.

Az év első napja szinte olyan volt, mint az előző utolsója. Munkával, jóérzéssel, szakmai élményekkel amit követ még további 364 a következő újévig.

Happy New Year !

Éttermi kalandjaink.

Ezen a hétvégén lánykám volt a vendégem, akivel jártuk a környéket, beteljesítve régi vágyakat, álmokat. Csütörtökön némileg  borongós időben élveztük Stonehenge kultikus atmoszféráját. Kicsit árnyalta a képet, hogy a busz elhagyása után a kövek felé sétálva, fotózgatva varjúcsapat húzott el fölöttünk Hitchcock képeit idézve, mikor kemény csattanást éreztem a fejem tetején. Nagy szerencsémre ír sapkámon landolt az áldás, ami tán szerencsét hozó..

Utunkat Old Sarum vára felé folytattuk, ahol az eredeti Salisburi-i katedrális alapjai még megvannak, és amit később az egykori várból a városba telepítettek, hogy szabadon és könnyen bejuthasson az Isten házába a pórnép is. Jó pár percet töltöttünk a Magna Charta egy csodamód jó állapotban megmaradt példánya előtt. Kedves hölgy mondott érdekes részleteket és minden kérdésünkre készségesen válaszolt.

Kicsit még sétálgattunk a karácsonyra felkészült városban, majd a már kedvenccé avanzsált francia étterembe tértünk éhes pocakkal. Szerencsénkre volt üres asztal. Éppen megrendeltük az ínyenc Burgundi marhát, mikor a szomszéd asztalhoz telepedett egy csúnyán ragyás arcú, meglehetősen alkoholszagú, mackónadrágos fiatalember és elkezdett hozzánk beszélni. Udvariasan hallgattam pár szavát majd egymás felé fordultunk és folytattuk félbeszakított beszélgetésünket lánykámmal, ám a két gin-tonikot kikérő ifjú, újfent elkezdett társalogni bár finoman jeleztük, nem örülünk a barátságának. Mit sem zavarva csak magyarázott köteg papírpénzt mutatva, majd ujjáról gyűrűjét lehúzva lányom elé pottyintotta, mondván tudjuk-e mi a gyűrű üzenete. Hát ha más nem, akkor Ő a gyűrű ura.

A pincérfiú meglehetősen gyámoltalanul próbálta jelezni, hogy nem örülnek a vendégnek, nem sok sikerrel. Alkalmi társaságunk kihörpintette italát, majd ahogy jött, úgy ment, bár még egy idősebb úrra is ráerőltette magát. Távozása után a pincér zavartan kért elnézést. Az étel isteni volt, a kis incidens inkább mókás, mint bosszantó volt.

A mai nap a szabadban zajlott. Legkedvesebb helyeim egyikét, Birling Gap-et vizitáltuk, ragyogó felhős/ napsütéses kezdéssel, dagállyal vegyítve. A fehér sziklák alatt nagyot sétáltunk, figyelve a vízszint emelkedését, nehogy ott rekedjünk a falhoz szorítva. Még tetőzés előtt felértünk a magasba, mire elkezdett szemerkélni. Átgurultunk kicsit arrébb a tengerben álló világítótorony fölé. A nap átsütött a felhők közt aranytócsákat rajzolva az óceánra. Kabátjaink már meglehetősen vizesek lettek, ezért a hely kiváló éttermét céloztuk kis melegedés és remek étek reményében. Kívülről állványok borították a homlokzatot és hiába mentünk a bejárathoz, az bizony zárva volt.

Korgó gyomor, nedves kabát, no de sebaj, modern idők kényelmes embereként autóba ültünk és irány Rottingdean, a kis varázslatos tengerparti település felé. Gondoltam a White Horse majd meleget és étket kínál. Lánykám a helyi specialitás Fish and Chipset szerette volna megkóstolni, ami mint utánanéztünk a Spanyolországból és Portugáliából migrált zsidók által készített étel utóda. A parkolóban megállva a Queen Viktoria kedves öreg épületben szimpatikusabbnak tűnt, hát bementünk. Volt üres asztal és ugyan a kandallóban ropogott a tűz, meglehetősen hűvös volt. Az étlapon néhány sült, de hal az bizony semmi. Még le sem ültünk, már fel is kerekedtünk az alig 100 méterre lévő White Horse-ba.

Tengerre néző asztalt kaphattunk, rendeltünk. Italunk hamar az asztalon volt és miközben beszélgettünk, múltak a percek, majd fél óra is. Intettem a pincérnek az asztalra mutatva, hogy mi történik, éhesek vagyunk. Pár perc múlva az asztalra hajolva közölte, hogy bizony elfelejtette leadni a konyhán rendelésünket. Nem kicsit felháborodva, mert a repülőgép indulása behatárolta időnket, kértem az elfogyasztott italok számláját és visszamondtam a rendelést. Az italokat nem kellett kifizetnünk a kellemetlenség miatt.

Így hát éhesen, kiábrándultan, mérgesen távoztunk. Kifelé egy másik pincér kívánt viszontlátást, ami persze ezek után sosem fog bekövetkezni.  Nem túl nagy forgalom mellett gyorsan hazaértünk és 5 perc alatt kész voltam a sajttal töltött tortellinivel és szervíroztam is.

Egy éve...

Éppen egy éve, vasárnap landolt a gépem Lutonban, majd némi, magam okozta  tervezési hiba miatt megnyúlt utazás után értem Watford-beli szállodámba, amit leendő cégem foglalt nekem. A szoba kellemes volt, mivel időm volt elég, előre szerveztem egy kellemes találkozót előző angol munkahelyemen praxis menedzserként munkámat segítő, kedves szegedi származású kolléganőmmel és remek, jó eszű nagyfiával.

Jól telt a közös este vacsorával egy kellemes, hangulatos helyen. A pihentető alvást követően átcuccoltam a cég központjába, ahol egy napos eligazításon vettünk részt többen Európa számos országából érkezvén. Ketten voltunk érettebb korúak, a többség ragyogó szemű, friss diplomás kolléga volt. Dióhéjban bemutatták nekünk a céget, méreteinknek megfelelő munkaruhákat rendeltek nekünk, majd a nap végén ki-ki elindult leendő munkahelyére, illetve a cég által korábban lefoglalt szálláshelyekre. Mindenki megkapta a céges autóját, az én kivételemmel, mert némi félreértés miatt azt gondolták saját kocsimat fogom használni, amelyik békésen parkolt Újpesten. A problémák azért vannak, hogy megoldást találjanak és bizony 10 perc múlva kezemben volt a kocsikulcs. Becuccoltam a Skodába és bízván a Google szolgáltatásában bekapcsoltam a GPS-t. Néhány helyben járt kör után, már jól kismertem magam a szűk környéken, de nem jutottam előbbre. Restart után végre lassacskán kifelé haladtam London északi részéről az autópálya felé. Lassan sötétedett, ültem a jobb oldalon, ami már nem volt újdonság, de mentem a sötétben, a fogalmam sincs melyik úton dél felé Sussexbe. Lakást Horshamben béreltek nekem és a kulcsot a leendő ellátási kerületem központi kórházának recepcióján hagyták.

Cirka félúton járhattam, mikor telefonom töltöttsége kezdett kritikus állományba süllyedni. Hurrá. Errefelé nincs minden fa tövében benzinkút, de szerencsémre időben értem az első kiálló helyre, ahol találtam szivargyújtóról működő töltőt. Megkönnyebbült, mély légvétel után, már töltődő telefonnal ismét bele az ismeretlen világba a fokozódó koromsötétben.

Megleltem a Faygate-i kórházat, ahol pár hónapja próbanapomon eltöltöttem pár órát. Az esti recepciós kedves mosollyal, segítőkészen fogadott, átadta a kulcsot és minden jót kívánt. Motor újra indított és mentem tova a nem túl messzi lakásba. Kellemes meglepetést okozott a helyes kis lakás a város egyik kertvárosi övezetében . Hazaértem vagy legalábbis új otthonomba, messze a családtól. Másnap megkezdtem a korábban aláírt szerződésem szerinti rezidens időszakomat. Zavarhatta volna az egomat, hogy nem kis tudással, tapasztalattal mások árnyékában kezdek el dolgozni, de cseppet sem zavart.

Tüneményes, portugál és ír kolléganőim által vezetett praxisban ismerkedtem a helyi szokásokkal, számítógépes nyilvántartó programmal etc,  etc.

Csodás ősz volt, élveztem minden napomat a munkahelyeken és hétvégente a környéket járva vagy éppen Londont látogatva. A három hónaposra tervezett időszak közepén ajánlották nekem a jelenlegi helyemet a Three Bridges branch vezetését. December elsején már kezdhettem volna, mert az ottani spanyol kolléganő felmondási idejét töltötte már, de még 10 napot kértem, hogy teljesen képben legyek. December 10-én aztán átvettem a gyeplőt és kezdtem felépíteni a saját képemre formált ellátást. Remek csapatot örököltem. A vezető nővérem lelkiismeretes, nagy munkabírású, kedves lány. A csapat többi tagja is tudja mi a dolga, mindent a megbeszéltek szerint, rendben, időre megcsinálnak.

A kliensek nagy részével már volt lehetőségem személyesen találkozni konzultációink során. Egyre jobb, családiasabb a kapcsolatunk. A távolságtartó britek bizony eleinte meglepődnek az én közvetlen, egyenes stílusom miatt, de felveszik a fonalat és bizony a kézfogással való köszöntés már rutin.

Minden itteni állatorvos retteg a panaszlevelektől. Az elmúlt időszakban egy esetünk volt egy túlérzékeny gazda és nem megfelelő kommunikáció miatt. Egy levéllel sikerült megfelelően kezelni és azóta is találkoztunk, a normális emberi kapcsolatoknak megfelelő formában.

A rendelő honlapján már a közös munkánkat értékelő kommentek olvashatók és örömünkre az értékelésünk 4,6 a lehetséges 5-ből. Jó érzés, jó visszanézni az elmúlt egy évre, amit a Medivet-nél töltöttem. Megbecsült, elismert apró alkatrésze lettem egy nagy rendszernek, amiben persze vannak hibák, mint mindenhol, de minden korrekt módon intézhető.

Jó érzésekkel és teljes nyugalommal ugrottam bele újra az ismeretlenbe és nagy örömömre szolgál, hogy így értékelhetem az elmúlt évet. Az csak hab a tortán, hogy végig barangoltam Sussex jó részét, megvannak a kedvenc tengerparti helyeim, gyakorta megyek Londonba hétvégente múzeumokat látogatni vagy csak élvezni a város szépségeit, forgatagát. Rendszeresen kattog a fényképezőgép és több ezer képet alakítgathatok, szépítgethetek mások örömére is.

Itt vagyok helyt, ez az én világom. Ilyen körülmények közt vágytam élni, dolgozni. Lassan a család is egyesül e helyt.