Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Egy igazán sz...ros péntek végére.

2020. május 25. - lódoktor angliában

Ez a nap is úgy indult, mint minden másik. A nap már felébresztett az ébresztő előtt vagy egy órával, osztán megcsörrent, felkeltem, tusolás, borotválkozás, könnyű reggeli, készülődés és indulás a rendelőbe.

A COVID helyzet miatt rutin ellátás elvileg alig van, csak sürgősség, ami persze teljességgel tarthatatlan, hiszen a tulajdonosok minden ijesztő és én inkább behívom konzultációra, nehogy elbagatellizálva nagyobb legyen a baj.

Mára egy a bal hátsó lábára régóta sántító, gyógyszerre nem igazán reagáló 10 éves kicsit demens staffi röntgenre érkezik. A beérkezett kutya az előkészített férőhelyre kerül én folytatom a konzultációkat, majd erős, fojtó szag csapja meg az orrom és nem reagálnak a nővérek a hívásra. Hamar kiderül az ok. Rosie telerottyintotta a férőhelyét, szinte nyakig szaros. A lányok éppen próbálnak szalonképes kutyát csinálni belőle, minden úszik a végtermékben.

No persze most nincs lottószelvény a közelben.

Beérkezik a bélsárpangás (egy hete nem volt produkció) miatt behívott macskakliens is. A vastagbele a belek mozgatását szabályozó idegközpontok abnormális működése miatt tele a megrekedt tartalommal. Gazdi a megbeszéltek ellenére nem szólt, mikor kifogyott a gyógyszerekből, várt. Frissen végzett kolléganőm kezdte volna a vénakanült a vénába juttatni, míg én még konzultáltam, de rutintalansága és a többszöri próbálkozás miatt a macskát sikerült megközelíthetetlenné bőszíteni. Hurrá.

A délelőtti konzik után Rosie vérét gyorsan levettük, házi laborban hamar kész az eredmény. Minden paramétere rendben, így indulhat a bódítás. Könnyen, gyorsan ellazul, kanül kerül a lábába, kicsit mélyítünk a bódulaton és kattog a röntgen. Bal csípője és a térde is arthrotikus, térdszalag stabil, de csak recseg a térde (porcsérülés ?).

Megkapja az ébresztő injekciót. Lassabban ébred az átlagnál és nagyon elhagyja magát. Csak áll a sarokban bambán, vagy a rácsnak támasztott orral. Gyorsan letakartatom a rácsot törölközővel, hogy sötétben, nyugodtan ébredjen.

Elkezdjük a cica kezelését is. Bódító beadását az öreg rögzítési technikám segítségével zokszó nélkül viseli.

A szedált állt vénájába gond nélkül suhan a kanül, kis mélyítés, majd maszkon oxigén indul.

A szükséges eszközök előkészítve. langyos víz, paraffin, katéter, 50 ml-es fecskendők, magfogó híján hosszú érfogó. Maszk, műanyag kötény és a combjaim közé a vödör.

A katétert lassan, óvatosan a végbélbe vezetem miután egy adag folyadékkal előkészítettem a terepet. No persze ilyenkor derül ki, hogy a katéter csatlakozása nem passzol az ötvenes fecsihez. No para, kérek egy 20 ml térfogatút.

Lassú óvatos befecskendezés, fogóval enyhe tágítás, hogy legyen helye a levált darabkáknak a külvilágra érkezni. Ujjaimmal óvatosan masszírozgatom a közel 30 cm hosszú 3 cm vastag összeállt tartalmat. Beöntés, kisurranás, beöntés, kisurranás, a vödör időnként megbillen, csúszik a kötényen a paraffinnak köszönhetően.

A procedúra félidejében a földre csusszan, oldalra dől és tengert, barna tengert képez, szagosat. Gyorsan törlőkendők fedik a földön landolt anyagot.

A művelet finoman addig folytatódik, míg kis, már üríthető méretű darabkákra sikerült szétszednem a nagy hurkát a hasfalon keresztül masszírozva a belet.

A szegény jószág hátsó fele merő iszap, hát a katéter végbélből való kihúzása után irány a tisztasági fürdő, míg újra szalonképessé válik. Nem ébresztjük, hanem félbódult állapotban megy a pumpa segítségével az infúzió még pár órán át.

Rosie még mindig kótyagos, kiviszem a hátsó udvarba sétálni. Mint a delíriumos állapotú részeg, csak áll bambán, a lépcsőket nem igazán érzékeli, lassan jön ki a bódulatból és akkor még nem tudjuk mi a baj a koponyáján belül. Az egy másik kihívás.

A szag lassan enyhül, a padlók tiszták, az étvágyunk némiképp csökkent ebéd előtt.

Micsoda egy sza...s nap volt ez a mai.

Mert szép élet az állatorvos élet. Kicsit véres, kicsit pisis, kicsit kakás, sokszor szagos, de eszembe sem jutna másra cserélni.

 

Egy híján hatvan

Reggeli békés szendergésemből mobilom hangja vert föl. Drága elsőszülött fiam köszöntött elsőként az 59+ éve éppen csak felszáradt újszülöttből felcseperedettet és megérettet (vagy időnként mégsem ?!).

Jól indult a nap imigyen, pláne hogy nem sokra rá életem egykori szerelme, három és fél évtizede társam, barátom is majd kapcsolatunk gyönyörű második gyümölcse, lánykánk is csörgetett.

Könnyű reggeli után kicsit visszaszenderedtem, majd kitisztult fejjel konstatálva, hogy a nap ragyog, szél alig hát irány dél, a tengerpart. Összecuccoltam izibe, kis gyümölcs, ásványvíz, napolaj, a kocsiban az eddig ki sem bontott napozószék menetfelszereléssel irány a Littlehampton melletti kedvenc partszakaszomra a dűnék közé.

Bakugrásnyi 35 kilométeres távolság, forgalom alig. A meglepetés - no persze nem is annyira az - a parton ért, hiszen a parkoló dugig.

Szokásos mottóm most is bejött, hogy mindig van egy hely. A parthoz közel, mire odaevickéltem valaki éppen távozott. Az automatánál rendeztem a parkolási díjat és irány a part. A víz gyönyörű azúrkék,hullámzás alig, a parton rengeteg napfényre kiéhezett a lockdown miatt kiszabadult, egymástól korrekten távolságot tartó tarkította a kavicsos fövenyen a látványt. A dűnék közt vezető ösvényt használva értem a víztől kicsit távolabbi kellemes homokos, buckás, hangafüves területre, ahol remek helyre leltem. Szék kinyit, fürdőgatyára meztelenedve már fújtam is a naptejet magamra és sapival a fejemen a tengerre kilátással elhelyezkedtem. Égett a napmelegtől a hangafüvek alja, tikkadtan élvezkedtem rajta.

Távoli enyhe hullám morajlás, jetsky kellemtelen hangja vegyült a kisgyermekes családok keltette hangokkal.

Csukott szem, élvezet, meditatív hangulat.

Kezemre orrmányos bogár landolt, kényelmesen végigkorzózott a mutatóujjamon és megállapodott a körmömön. Társaságban mégis csak más ugye.

Délidőben értem, hát vigyázva a lengedező szélben csalóka erős napsugárzással csak közel két órát engedtem magamnak.

Időm leteltével ruha vissza, szék a zsákba, cucc a vállra, séta vissza. Kedves házaspár ment előttem hároméves forma bűbájos kislányukkal, aki az ösvény közepén lecövekelt. Apa kedvesen félrevonta, utat nyitva nekem, kedvesen egymásra mosolyogtunk, szép napot kívánva egymásnak, én köszönve a gesztust.

Lassan csorogtam kifelé, mert az egy kocsi szélességű kikötői úton érkeztek még szép számmal. Ablak lehúzva, kellemes menetszél lengeti a mára már jócskán megnőtt ősz fürtöket, haladtam Horsham felé, a rádióból élvezetes úti zene kényeztetett. Az út szinte üres még a London felé vezető úton, lekanyarodtam Horsham felé és hipp-hopp haza is értem. Reggel óta érkeztek a jókívánságok szívet melengetően, válaszoltam is rendre minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik megemlékeztek rólam.

Frissítő zuhanyozás után nekiláttam az ünnepi menünek. Krumpli hámoz, negyedbe szeletel, marhaszelet besóz, borsoz, kicsit pihen. Közben a forgólevegős sütőben sül a steak krumpli. Olaj már kezd mocorogni a sütőben, husi oldalanként 2,5 percig serceg, füstöl, kéreg alatt csapdában marad a csodás íz.

Menet közben egy kellemes hőjű Peroni söröcske béleli a gyomrot.

Most sem kellet szégyenkeznem a medium steakem miatt, finom lett, jól esett.

Sörre bor mindenkor, hát csobog a gyönyörű mélybordó Ausztrál Shiraz a pohárba. Illatos, zamatos, jó testű.

Egészségemre !

Még a sheef műszak előtt megkerestem a Sebő együttes zenéit és kényeztettem magam a gyermek- és kamaszkoromban megszeretett dallamokkal, amikor még a magyarságot az újra meglelt, felélesztett zenékben, táncokban éltük meg politikai hamisság, zagyvaságok nélkül. Közben jöttek az üzenetek, jót cseteltem kedves régi ismerőssel a világ dolgairól. Kicsit később váltottam Vujicsics zenére. Boldog felcseperedésem kora, mikor Pécsett a szomszédos akkor Jugoszláv rádióadók és a helyi adó is rengeteg csodás délszláv zenét játszott. Elvarázsoló, megnyugtató, felszabadító no és nem utolsó sorban visszafiatalít, bár egyelőre nincs rá szükségem, de lelkileg mégis. A család hiányát a távolság és az utazási nehézségek miatt naponta érzem, így most a zene a társaság aztán majd este a modern technika körém varázsolja a többieket, hogy virtuálisan egy helyen lehessünk.

Jövőre ugyanekkor, no de akkor már belépve a hatvanasok klubjába.

 

Régi történetek 1. Karácsony előtti lóözön

December 18-át írtunk az Úr, hát már nem tudom pontosan melyik évében. Nagy volt a sürgés forgás a tanszéken, hiszen ez volt a belgyógyászati tanszék céges bulijának napja. Sistergett, sült a hurka és kolbász, terítők lebbentek az asztalokra, miközben természetesen zajlott a napi rutin klinikai munka.

Az idő tájt a tanszék még mindent ellátó volt, a haszonállatokat, lovakat, házi kedvenceket egyaránt vizsgáltuk,gyógykezeltük.

Mondom ki ki végezte, ami feladata volt, mikor bejött egy telefonhívás Pilisről. Egy ottani telephelyű hintóztatással foglalkozó tulajdonos jelezte, hogy nagy a baj, mert lovai kólikáznak, volt már elhullás és indítja a lovakat ahogyan és amilyen gyorsan csak tudja.

A nagyállatkórházi egységben akkoriban A. Tamás volt a vezető, aki mellett S Ági és jómagam végeztük a klinikai munkát. Jó óra múlva érkezett az első szállító jármű rajta három meglehetősen rossz állapotban lévő lóval. Gyors klinikai vizsgálat, hogy osztályozni lehessen súlyosság és ellátási igény szerint.

Nem sok kérdés maradt, hiszen a lovak izzadtak, hasuk kitelt, nyugtalanul tipegtek, a hasfal fölött halálos csend, semmi nyoma a bélmozgásnak. A kezdeti vizsgálatokkal párhuzamosan a kórelőzmény felvétele is zajlott, amely során kiderült, hogy a lovak gazdája takarékosságból a helyi termelőszövetkezet padlásán tárolt szemes kukoricát vette meg és etette a négylábúakkal. Mintát is hozott, amit egy öt literes befőttes üvegbe rakva ért minket a döbbenetes valóság.

Az üvegben az alsó 1/3 -ban 3-4 mm-es fekete magvacskák uralták a képet. Nem sokat kellett gondolkodni a kórokról, hiszen a magok a csattanó maszlag jellegzetes magvai voltak. Az atropin hatására a bélmozgások gyakorlatilag leálltak, a pupillák extrém módon kitágultak voltak (régente a szépasszonyok használták, hogy szembogaruk csábosan hatalmas legyen).

Beöltözve toltuk az orr-nyelőcső szondákat, hogy a gyomorban lévő anyagot kimoshassuk és szorgoskodtunk a másik végen is. Gumicsizma a lábon, kötény a testünkön és hosszú szárú kesztyű a karokon. A beöntéshez használt fémkúpok csusszantak a végbelekbe és surrant a langyosított víz vödörszám, hogy a vastagbelek tartalma fellazuljon és mielőbb, minél több hagyja el a  beleket gejzírszerűen.

A nyaki vénákba kanülöket applikáltunk és zubogott az infúzó. Minden módon próbáltuk a mérgező anyagot eltávolítani, a vérkeringésben lévő mennyiséget hígítani. Pár lovat átvett a sebészet és műtétileg próbálták a beleket kiüríteni, átmasszírozni.

Egymás után jöttek a kocsik, csúsztak a szondák, cuppantak a beöntőkúpok, nyakik fedve a szerencsére meg-, meginduló végtermékkel. Dolgoztunk egymás mellett a farkakat félretolva, a beöntőkészüléket szorosan a végbélben tartva vagy éppen a pipával fékezett lovak orrjáratába óvatosan tolva a szondákat. Csorgott a víz a hátunkon, küzdöttünk derekasan.

A kisállatos kollégák már élvezték a frissen sült finomságok illatát, mi még egészen mást éreztünk közvetlen közelről. Egyes szállítmányokkal már a platón elfekvő, agonizáló vagy elpusztult egyedek is érkeztek, amelyeket már a patológia fogadott. Ha jól emlékszem 16 lovat indítottak útnak aznap és azok maradtak meg az intenzív ellátásnak köszönhetően, amelyek konzervatív kezelést kaptak. A műtöttek sajnos nem élték túl.

A többiek becsületére legyen mondva megvártak bennünket a tanszéki karácsonyra készített étkekkel. A kemény, embert próbáló munka és tisztálkodás után igencsak jól esett az étel, bár akkor még közel sem voltunk túl a dolgok nehezén.

A frissen a tanszékre került S Ági csodásan helytállt a bizony fizikai erőt is kívánó roham munkában, amivel próbáltuk menteni, ami menthető.

Később Ő is akárcsak jómagam a kisállatok gyógyítása iránt köteleződtünk el, de azt a napot sosem feledjük.

A COVID 19 pandémia csapdájában

Hihetetlenül elszaladt az idő, mióta az első hírek beszámoltak az új típusú coronavírus okozta Wuhani megbetegedésekről. Azóta lassan beterítette az összes kontinenst, sok áldozatot szedve. Országonként, kormányonként, tradíciónként máshogy kezdődött a próbálkozás a járvány fékezésre, lassítására, kezelésére. Nem voltunk felkészülve, szinte mindenhol fényesen igazolódott, hogy a jelenlegi kórházi kapacitások nem elegendőek. Nincs elég szakember, nincsenek meg a személyi védekezéshez szükséges eszközök.

Kevés még a tudásunk a vírus tulajdonságairól, bár napról, napra előrébb lépünk a világ kiválóan felkészült szakembereinek köszönhetően. Próbálkozások vannak a súlyos betegek kezelésére, a vírusellenes szerek bevetésére, újra sikerült felfedezni a hyperimmun szérum kezelést, de még nem tudjuk, hogy milyen mértékű védettséget és milyen hosszan eredményez a szervezet áthangolódása.

Megindultak a vakcinafejlesztések sok helyütt a világban, Oxfordban már klinikai tesztelés zajlik. Mindeközben a sajtó sokszor meggondolatlanul csak gerjeszti az aggodalmat, egyes kormányok pedig elképesztő módon viselkednek ebben az embert próbáló helyzetben. Észak Koreában hivatalosan nincs ott a vírus, bár a nagy ember kicsit eltűnt vajon miért ? Kína felől meg már miért is menne át a vírus, hiszen tiszteli a nagy vezetőt !?

A régi, alkotmányos demokráciákban a járványt a szakemberek vezénylik, a politikusok bölcsen hátrébb lépnek és csak a megfelelő politikai állásfoglalásokat mondják el.

A tisztességes, független média tájékoztat, kritizál, véleményeket ütköztet, ha kell. Széleskörűen igyekszik lelkileg is segíteni az otthonukban rekedt embereken, akik már nehezen viselik a helyzetet, de a korrekt tájékoztatás és a kormányok kérésének megfelelően igyekszenek kitartani, hogy megvédjék az ellátó rendszert a nagy túlterheltségtől és a sérülékeny időseket, betegeket a szinte biztos haláltól.

Vannak csodás gyógyulások, minden korosztályból. Sok helyütt a legszebb arcát mutatja az ember, máshol pedig csak a felelőtlenséget, oda nem figyelést, a mindenkinél okosabb vagyok mentalitást.

Sok hibát követnek el világszerte, de legtöbb helyen megteszik a megfelelő korrekciós lépéseket.

Nehéz bezártságban élni a szabadsághoz szokott világban. Könnyebb ott, ahol a településszerkezetnek köszönhetően saját kertbe ki lehet menni és friss levegőt szívni, élvezni a langyos, illetve lassan forró napsütést. A lakótelep lakásaiban rekedtek nehezebben viselik a helyzetet.

Én "frontvonalban" dolgozó állatorvosként egy napot sem kihagyva végzem a dolgom és segítek a rám szoruló négylábúaknak és gazdáiknak. Megvannak a megfelelő óvintézkedések, hogy megvédjem a kollégáimat és a klienseinket is. Jól működik. El tudunk látni minden sürgősséget, igyekszünk megakadályozni az állatok megbetegedését a vakcinázások fenntartásával. Kezeljük a sebeket, kiderítjük a panaszok mögött zajló problémákat, oltjuk a védtelen kölyköket, hisz ez a dolgunk.

Mindeközben nem láthatom a családomat, hiszen 1200 km választ el Tőlük, de mindegyikünk biztonsága érdekében nem mozdulunk, bár gyakorlatilag kivihetetlen, mert vagy nem repülnek a gépek, vagy ha mégis, otthon is 2 hét karantén, majd visszatérve újabb két hét ön izolálás lenne a betartandó.

Olyan ez, mint a lövészárok élet az első világháborúban.Egyszer csak elhallgatnak a fegyverek, akarom mondani korlátok közé szorítható a járvány. Lassan próbálunk majd visszatérni a majdnem normális kerékvágásba, ami mindenkire óriási felelősséget nyom, hisz nincs tapasztalat, hogyan, milyen gyorsan ?

Eközben a gazdaság teszthalott állapotban. Ott ahol a kormányok felelősen viselkednek, ott a munkahelyek fenntartásával próbálják életképes állapotban tartani az újraindíthatóság érdekében. Máshol hazárdjátékot játszanak elmebeteg vezetők.

Gőzerővel gyártják a maszkokat, védekezéshez szükséges eszközöket, teszteket, amik egy részéről kiderül, hogy csak arra nem jók, amire létrehozták azokat. Tülekedés a források körül, hogy ki ki megszerezze, amire az országának szüksége van.

Mindeközben egy aprócska ország magát hatalmasnak hívő vezetője és a körülötte lévő haszonélvezők hatalmas történelmi bűnt követnek el a szép haza lakosságával szemben, továbbra is port hintve kilopják a nép szemét, halálba küldik azokat, akiken segíteni kéne. Átgondolatlan (vagy nagyon is átgondolt ?!) intézkedésekkel csak fokozzák a veszélyt, mélyítik a zűrzavart.

Mint minden rosszon persze egyszer ezen is túl leszünk, átmenetileg megrogyott térdekkel, rokkant vállakkal megcsappant javakkal. Tanulunk belőle vajon ? Ki tudja. A remény hal meg utoljára (az intenzíven ápolják, sic.)

 

Egy hosszú nap végén

Ötödik hete tart a bezártság Anglia szerte és csökkentett üzemmódban dolgozunk, ami eggyel kevesebb segítséget jelent a mindennapokban és átalakult a saját munkarendem is. A rendes heti pihenőnapom felfüggesztve, minden hétköznap ott vagyunk a rendelőben, de kiesnek a szombatok. Ugyanaz a három ember, vezető állatorvos, vezető nővér és segédnővér. Családias, zárt körű, biztonságos.A forgalom változó, bár hivatalosan csak sürgősségi eseteket látunk el, nincs rutin műtét, alapellátás. Persze a talppárnába benőtt karom sürgősség és még sok más sikamlós eset aranyozza a napokat. A kutyák oltási visszajöttek, mert a leptospirózis akár zoonózis is lehet, tehát oltani kell. Csendes napok váltakoznak erősebb napokkal. A mai különösen zsúfoltra sikeredett. A délelőtti konzultációs periódusban oltások, hányós, hasmenéses betegek, műtéti szövődmény miatti utókezelés adta a feladatot.

Archie a 7 éves staffordshire két napja volt először hányásos panaszokkal, feltételezetten teniszlabda megrágása után. Kezdeti tüneti ellátás, majd tegnapra a differenciáldiagnosztikai lehetőségek miatt vérvétel és ultrahang lett volna a program, de jobban lett, szinte panaszmentes, megörültünk. Mára viszont megint nem volt az igazi, de a telefoglalt napom miatt nem tudtam átmenni vele a cég másik rendelőjébe a hasi ultrahang vizsgálatot elvégezni. Vért vettem, hogy amit ki lehet zárni,vagy megtudni, azzal előbbre legyünk. A lelet teljesen negatív lett. Hívtam a központi kórházunkat segítségért. Mondták, hogy csak szigorú sürgősséget fogadnak. Nem voltam nyugodt a negatív lelet és a kutya nem kielégítő fizikális állapota miatt. Beszéltem a spanyol, remek ultrahang diagnoszta kollégával, hogy ugyan nem tűnik sürgősségnek, de nem tudom kizárni, sem megerősíteni az idegentest jelenlétét a gyomorban vagy a vékonybelekben. Kérte, hogy küldjem a gazdát az állattal, beveszik a kórházba és ha lesz ideje, megnézi. Zárás előtt egy órával hívtak, hogy a beteg a műtőben, éppen távolítják el az idegen testet (teniszlabda darabja haladt sunyi módon a vékonybelekben, már közel volt a vastagbélhez).

Még délelőtt jött újra egy magyar kliens Londonból, aki egy hete már járt nálunk 16 éves emlődaganatos tacskó jellegű kedvencével. Az első vizit idején hasmenése volt a több emlőtelepben fejlődő daganatok mellett. Az egyik (bal utolsó emlőtelep) daganat egy része erősen kitüremkedett ciszta szerűen. Az állat fizikálisan kora ellenére remek állapotban volt, de a korral járó altatási rizikó és az éppen zajló hasmenés miatt nem javasoltam műtétet. Tünetileg a tejelválasztást fenntartó, emlőtelep méretet befolyásoló prolaktin hormon termelését blokkoló kezelést ajánlottam palliatív kezelésként. A tulajdonos megijedt attól, hogy ugyan csökkent a tejmirigyek mérete, de a legrosszabb képet mutató tumor fölött a bőr kirepedni látszott. Telefonbeszélgetéskor újra elmondtam a hatalmas rizikót és a műtét, altatás veszélyeit. Ma jöttek és a rossz kilátások ellenére a műtét javára mozdult el a mérleg nyelve. Vérvétel során megnyugtató volt, hogy a máj és vese jól  működik, a vérkép rendben, hát hajrá. Óvatos gyógyszeres előkészítés, vénakanül, altatás mélyítése vénás készítménnyel, majd intubálás és inhalációs narkózis. A vénás injekció beadása után a légzése leállt, hosszú ideig asszisztálni kellett mesterségesen. A szívműködés rendben volt. Spontán légzés semmi és mégis úgy tűnt ébren van. Nem akartam sokat várni, kis morfiumszármazék még a vénába és nagy levegővel sebmetszés. Semmi reakció a metszésre, hát hurrá, előre. Óvatos preparálás, erek lekötése, illetve egy elmetszése után a szemüvegem vérben úszott, szememben a páciens vére (vértestvérré válva). Gyorsan lefogtam a spriccelő eret és lekötöttem. A daganatszövettel együtt kimetszettem a hozzá tartozó nyirokcsomót is. Több helyen egyesítettem a mélyen lévő szöveteket, majd rétegenként haladva, végül a bőrt zártam. Mire ide jutottam a kutya teljesen stabil volt, önállóan lélegzett, fájdalomtól mentes. Kiszálltam, altatógáz nullára, csak oxigén ment még amíg mély a légvételek lehetővé tették az oxigénről való levételét. Szépen ébredt, panaszmentesen. Másfél óra múlva farokcsóválva ment ki az ajtón. Műtét közben és azt követően is ment az infúzió a kanülön át. Eddig szép és jó, remélem nem lesz semmi műtétet követő kellemetlenség. Már csak azért sem mert három napos munkaszünet jön. 

Elment az utolsó kliens is, újra zárva a bejárati ajtó. Megköszönöm a lányaimnak a napi remek munkát, a csodás altatást.

Hazafelé még beugrottam a műtött betegemet megnézni a központi kórházban, éppen a hasat zárták. Beszéltem az operatőr kollégámmal és Anselmoval megköszönve a gyors és hatékony segítséget.

Hosszú és szép nap végén a steak már emésztődik. Miért is szeretem ezt a hivatást ?! Hát ezekért az estékért, amik hosszú, dolgos napokat követnek mikor napközben segítségünkkel gyógyulhatnak az arra rászorulók.