Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Egy állatorvos mindennapjai Angliában

Coronavírus, boszorkányüldözés és az emberi faj sebezhetősége

2020. március 12. - lódoktor angliában

Lassan vége a télnek, a populáció immunrendszere a szokásos módon sérülékenyebb és mint minden évben elindulnak vírusfertőzések, járványok. Vannak a már ismert, minden év elején tömeges megbetegedést okozó, főleg influenzavírusok, tervezhetően, bár nem teljesen kiszámíthatóan, mert könnyen, gyorsan változnak és bizony tudnak meglepetést okozni, ismeret, vakcina ide vagy oda.

Aztán hirtelen megjelennek a számunkra újak, amelyek már régóta ott éltek valamilyen állatfajban, de eddig nem okoztak emberi megbetegedést. A jelenlegi hatalmas világhisztériát okozó coronavírus törzs az aktuális mumus. Amit eddig tudunk a viselkedéséről az szakemberként nyugalomra int. Nem terjed túl gyorsan a mai lehetőségekhez képest, leginkább csak az idősebb, nem egészséges vagy immunkompromitált egyedekben okoz súlyos, akár halálos betegséget.

Mi lehetne a normális járványtani szempontból legjobb megoldás ? A populáció minél hamarabb aktívan immunizálódjon, essen át a fertőzésen, a fokozott veszélynek kitett emberek izolálása, védelme a másik alapvető feladat, miközben persze az izolált vírusból kezdődjön a vakcina gyártása, a még nem érintettek megvédésére, vagy a jövőbeli fertőződések megakadályozására. Mit tesznek e helyett populista beállítottságú kormányok s a veszélyes nagy hatalmú média ?

Kezdjük a médiával. Okoskodó, félinformációkból szenzációt keltő zsurnaliszták világméretű pánikot, hisztériát generálnak és azt percről, percre fenn is tartják, sőt erősítik.

Mit csinálnak a hatalmon lévők ? Helye válogatja. Több helyen azt látjuk, hogy sajnos nem a józan logika és járványügyi szempontok vezérlik az intézkedéseket. Hibás intézkedésekkel csak tovább fokozzák a kialakult helyzet okozta veszélyt, károkat. Sok helyen az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai, kapacitáshiánya miatt látszatintézkedések rontják a helyzetet. Karantént alakítanak ki ostobán, megkésve.

Normális helyeken, aki úgy érzi baj van, az telefonál, kimegy hozzá a járványügyi szakember, elvégez egy megfelelő tesztet és javasolja, hogy maradjon otthon, míg átvészel és már nem fertőz másokat, és csak akkor viszik kórházba, ha az valóban indokolt. Ez bölcs.

Máshol a lázas ember menjen be az ellátó helyre, ahol más, hasonló klinikai tüneteket mutatókkal 2 hétre úgymond karanténba zárják, csakhogy a sok páciens közül nem mindenkinek ugyanaz a vírus okoz tüneteket, így összezárva viszont átfertőződhetnek és egy kevert fertőzés már súlyosabb lezajlású betegséggel járhat.

Mi lehetne a helyes kommunikáció ? Elsősorban valóban szakemberekre kéne bízni és átgondolt stratégiára alapozva tájékoztatni, ami a mai média vezérelt világban sajnos kivihetetlen, mert az emberek előbb hisznek a bulvármédia baromságainak, mint a szakembereknek, akik esetleg száraz, unalmas szpíkerek.

No és Ecce homo. Milyenek az emberek ? A populáció jó része pánikra, hisztériára hajlamos, ezért elkezd patológiásan viselkedni. Feltölti a tartalékait, mintha háború közeledne, halmokban a liszt, cukor, klotyópapír a polcokon, a boltok meg kiürülnek. Nem lehet már kézfertőtlenítőt, arcmaszkot etc, etc kapni, mert sokan indokolatlanul és nagy mennyiségben vásárolták fel. Amúgy az átlagos maszkokon a vírusok köszönik lazán áthaladnak, megelőzésre nem sokat érnek. Ha beteg ember veszi fel és a kiköhögött, feltüsszögött váladék nagy része vírusokkal rakottan a maszkban landol, annak van értelme.

Sok ember a negatív tulajdonságai miatt egy esetleges fertőzött, köhögő embertársában veszélyes ellenséget lát és jó esetben csak morogva elkerüli, rosszabb esetben tettleg bántalmazza, főleg, ha etnikailag eltér az átlagtól. Populista politikusok pedig még rá is játszanak erre a beteges szemléletre és bűnösnek kiáltják ki a nem azonos populációból származókat. Agyrém

Én is kaptam a cégemtől a helyzetre való tekintettel segítő tájékoztatást. Közlik a több, mint 300 rendelőt üzemeltető cég vezetői, hogy a folyamatos betegellátás biztosítása miatt, ha valaki a tájékoztatásnak megfelelően úgy dönt, hogy önként otthon marad, mintegy saját karanténban, annak a munkáját a talpon maradottaknak kell túlmunkában elvégezni. Az otthon töltött időt majd később le kell dolgoznia. Kivétel, ha valaki orvos által igazoltan beteg és betegellátásra válik jogosulttá.

Mit lép erre vajon az átlagember ? Országa válogatja. Lesz ahol betegen, félholtan is bemegy dolgozni, mert a táppénz kevés, vagy képtelenség ledolgozni a kiesett időt, a szabadságát meg nem hajlandó erre áldozni. Mások kijátsszák a kártyát és orvoshoz fordulnak nem feltétlen indokoltan és betegállományba mennek. Igen ám, de ha elmegy az orvoshoz, ott a váróban biztos fog ténylegesen betegekkel érintkezni és .....

A helyzet pozitív oldala az, hogy azokban a populációkban ahol eddig a higiénia nem volt túl magas szinten, talán többet fognak kezet mosni az emberek, megtanulnak zsebkendőt használni, nem csak köhögik, tüszszögik tele a légteret, mint korábban.

Viselkedésformák változhatnak meg, elkezdenek tartózkodni a korábban szokásos ölelkezéstől, kézfogástól, puszizkodástól és elkezdenek félni, tartani egymástól. Reméljük ez csak átmeneti lesz.

A jelen helyzet szomorú konklúziója az, hogy a modern világ sok új veszélyt produkál, és tényleges veszélyes szituációkat felnagyítva világméretű aggodalmat, akár hisztériát generál, amire az emberi populáció nem kis százaléka sajnos erős hajlammal bír. A médiának ebben hatalmas szerepe és felelőssége van, mert a szenzációhajhász médiaszereplők rengeteg ember életét nehezítik meg vagy teszik tönkre.

Írom mindezt a heti pihenőnapomon szipogva, rengeteg papírzsebkendőt elhasználva, sűrű kézmosások mellett, teámat szürcsölgetve, égő, majd kigyulladó hörgőfával a mellkasomban a bennem grasszáló ki tudja milyen légúti vírus házigazdájaként.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lodoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr8315516300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cini65 2020.03.13. 20:19:21

Teljesen igazad van "lódoktor", kár, hogy nem ilyen józanul gondolkodók döntenek, hanem populista vezetőink, akik a látszatintézkedéseikkel egy csomó kárt okoznak a társadalomnak, és az egyéneknek is.

Egy emberdoktor, aki néha inkább gyógyítana lovakat, mert azok nem okoskodnak
süti beállítások módosítása