Ígértem, hogy külön fejezetet szentelek az ír sziget történetének.

Limerick, a Shannon ölelésében  egykoron sziget, amely előtt hajdan viking hajók horgonyoztak. A hajóból kiugráló harcosok üvöltve öltek, erőszakoltak, raboltak számos alkalommal, majd egyszer megállapodtak és megalapították  várost. Érkezésük előtt, már éltek itt szászok, akiket a kelták váltottak, mikor elhozták a vaskort és vallásukat, kézművességüket, törvényeiket. Ősi törvényük a Brehon law hirdetői és egyben bírák a brehonok járták a vidéket igazságot téve. A nők egyenjogúak voltak, szabadon válhattak és megillette őket részarány a közös vagyonból. Ha valaki nemes embernek testi kárt okozott, terményben, jószágban köteles volt megváltani a kárt. Halálbüntetés nem volt. Ha egy méhész méhei egy másik birtok fájára telepedtek és kezdtek mézet termelni, de az ág átlógott a szomszéd telekre is, nem fülemülepör volt, hanem a mézből mindenki részesült. Aztán letelepedtek a vikingek, Hastings után, a már a mai Franciaország területén letelepedett katolikussá vált normannként nevezett egykori vikingek szorították ki a keltákat és Hódító Vilmos utóda János már ír királyként elkezdte a várat építtetni. A város épült, virágzásnak indult, kereskedtek. Az idő múlt, VIII. Henrik bő vérének köszönhetően cserélgette asszonyait, kik jól nem végezték. Létrehozta az anglikán egyházat és uralmát kezdte kiterjeszteni, csata, háború, vér, győzelmek, veszteségek, kötelezővé vált anglicizmus. Az írek ellenálltak, majd Orániai Vilmos és a jakobinus idők katolikus segítséget hoztak Franciaországból, de hiába véráldozat, szerződés, az angolok felrúgva azt, kényszerítették a protestáns hitet. Állandó harc, I. Erzsébet is kegyetlen módszerekkel uralkodott az íreken. Az angol korona uralta a szigetet. Az elhúzódó első világháború lefoglalta az angol erőket, ezért az önállósulás, elszakadás iránti vágy partizánharcban testesült meg és a húsvéti lázadás 1916-ban meghozta az oly régóta vágyott, korábban is sok véráldozatot követelő függetlenséget. 

Sokat szenvedett nép ez, volt mikor az írek foglalták el Wales és Anglia egyéb területeit korábban, aztán a brit fennhatóság megerősödött és kiterjedt, mire meghozta az önállóságot 1916. 

Kicsit visszagondolva Pannónia sorsára, mennyi a hasonlóság. Hiszen pannon földet is kelták lakták a vaskortól, aztán a római hódítás visszaszorította a kelta törzseket, de állandóan támadták a légiókat. Augusztus idejében vesztették el egykori nagyságukat, majd jött Attila és a hunok, kikkel keveredve túléltek. A ki tudja pontosan mikor, hány lépcsőben érkező magyar ősökkel is keveredhettek, asszimilálódhattak, majd kezdődött a jobban ismert viharos, véres honfoglalás utáni magyar történelem, kereszténnyé válás, és a vallás kötelezővé tétele tűzzel-vassal. Kicsit szabadon szárnyaló fantáziával a kelta közös gyökerek távlatosan, a sok szenvedéssel járó múlt  lélekben kötheti össze a két népet. Ők is könnyen sírnak, könnyen nevetnek, de Ők nevetve sírnak, mi sajnos sírva vigadunk. 

Az élet egy nagy kaland, de tehetjük azt még kalandosabbá.

Lánykám fél éves Erasmus ösztöndíjjal kapott lehetőséget kutatómunkát végezni Limerickben. Úgy döntöttünk segítek neki elhelyezkedni, megismerni a helyet, hogy könnyebb legyen az élet.

Mert, hogy semmi sem megy egyszerűen, szinte az utolsó pillanatig függőben volt, hogy lesz e lehetőségem szabadságot kapni a szükséges 2 napra, ha már a csütörtököm szabad. Itt a szabadság igénylése keretek között megy és f. év áprilistól március végéig tart. Én meg októberi új belépőként az előző évben igényelt időszakra kértem a két napot, amit egy email-ben küldtem el az aktuálissal és ez zavart okozott a rendszerben. No de az eredmény  fontos, kicsit megkésetten, de megvolt  szabadság, megrendeltem a repülőjegyeket, és mivel a legjobb opció Stansted volt, hát sakkoztunk, hogy is találkozzunk a Budapestről induló gyerekemmel. Úgy döntöttünk a reggeli géppel jön, én ott várom, eltöltünk egy fél napot Londonban és repülünk tovább Shannon-ba.

Szerda estére szobát foglaltam Three Bridges-ben az állomás mellett, mert kora reggel buszok még nem járnak, a céges kocsit meg nem hagynám 4 napra parkolóban. Szerdán a rendelés végén tanulónővér kolléganőm odarepített a szálláshoz. Belépve nevemet mondtam, mire tökéletes Károly kiejtéssel találkoztam meglepetésemre ( az angolul beszélők mindig Karolinak hívnak, pedig a Royal hasonló a Károly végéhez, no mindegy is). Pár szó után kiderült a hölgy Nagyszalontán született, Nagykárolyban élt és 5 éve van itt. Kicsi a világ.

Másnap kor reggel 5 perc séta után már vártam a vonatom. Átszállás, metro, újabb vonat és időben kiértem a reptérre. Volt  még időm körülnézni. Saját csomagomat már a megőrzőben hagytam, a Budapesti gép már landolt, a csomagokat várják odabent. Kis idő múlva megjelent az én gyönyörűm bőröndjei fogságában. Gyorsan elnyelte a csomagmegőrző azokat is és irány a város.

Terveztük, hogy a Warner Bros stúdióban megnézzük a Harry Potter filmek forgatási helyeit, de sajnos lecsúsztuk a lehetőséget, hát változott a program. A föld alatt a Kings Cross-ig mentünk, ahol korábban kerestük a 9 3/4 vágányt és most meg is találtuk. A falba építve ott a troli kocsi, sor kígyózik, hogy elérhesse a Roxfordi vonatot a Hogwart-hoz. Gyerek, fiatal felnőtt állta a sorát, hogy kattanjon a kamera, ki-ki sálat választott, Vicám Griffendoros saját kötésű sálban kezdte meg a falon átjutást.

Az élmény után üzleten át vezetett az út, ahol varázspálcák, sálak, pulóverek és minden, mi eladható a témakörhöz kapcsolódóan. Óriási ötlet és persze üzlet is. Otthagyva a varázslatot emeletes buszra föl és irány a British Múzeum.  Néhány óránk volt csak, ezért szemlézgettünk. Kis görög, római és egyiptomi korvándorlás után értünk  vaskori kelta kultúrát szemléltető termekhez. Megunhatatlan és minden alkalommal újabb meglepetésekkel szolgál a múzeum.

Nem hagytuk korgó pocakjainkat sem ellátatlanul. Fizikailag és szellemileg is jól tápláltan irány vissza a reptérre. Gyorsan bejutottunk, eljött a gépre szállás ideje. Mire kinyitottuk a szemünket már ereszkedtünk is alá Shannon felé. Kicsi a reptér, hamar jött a nagy bőrönd, indultunk kifelé, de a vámos megállított a neylonba csomagolt bőröndünk láttán és talán mert nem írek voltunk. Szegény bőrönd sokadik sugárterhelését kapta. Csak a vámmentesen behozható mennyiségű cigaretta fele volt a csomagban, hát mehettünk tovább, persze szinte utolsóként.

Lánykám előre elrendezte a szállását. A szállásadó, kedves középkorú fiúk fogadtak bennünket nagy szeretettel és vittek Limericki házukba. Kedvesen vacsorával kínáltak, ami minden szempontból nagyon jól esett. Paddy nevű westie kutyusukkal hamar barátságba kerültünk. A hosszú nap miatt hamar pihenni mentünk.

Első nap, irány az egyetemi campus. A busz és megállója okozott némi fejtörést, aztán 25 perces séta után értünk a célba. A városon kívül felépített egyetemi város hatalmas, a Shannon folyó két partján festői környezetben. Az ott dolgozók kedvesek, segítőkészek. A hivatalos ügyeket sikerült hamar és sikeresen intézni, én ezalatt kicsit körbejártam a helyet, gombát is találtam, hatalmas tintagomba örvendeztetett.

A központi hivatalok az egyetem koncerttermével vannak egy épületben, a jegyirodában van még jó hely remek ír zenei koncertre Vicának, meg is veszi. Busszal irány a város. Az ég kicsit szürke, napocska alig, de azért kellemes az idő. Sétálgatunk, ismerkedünk, irány a város legfőbb nevezetessége a King Johns Castle felé, ami a folyó által körbeölelt szigeten élte túl az évszázadok viharait jó állapotban.

A kastély felé már a szigeten Írország legrégebbi még ma is működő román stílusú temploma a St Mary's varázsol el bennünket. Parkjában nyílik a hóvirág, ismeretlen virág ontja mézes illatát. A templom sajnos zárva, sírkertje szó nélkül meséli a múltat.

Sötétedik, a vár látogatását holnapra halasztjuk és a folyóhoz visszafelé tartva, annak partján betérünk a Locke pub-ba. Megkóstoljuk a Murphy's vörös nedűjét. Nem most ittam utoljára már érzem. Finom, bársonyos, nem a szokásos keserű íz. Lassan visszaballagunk a buszmegállóig és irány haza.

Házigazdáink már otthon, tévéznek a nappaliban, mikor hazaérünk. Leülünk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Kérem ajánljanak valami jó éttermet holnap estére, ahová meghívom Őket egy vacsorára. Én a vendégszobájukat kaptam minden költség nélkül.

Péntek reggel, Michael és Dennys már elmentek dolgozni, mi is szedelőzködünk irány a város újra, a campusra csak délután kell visszamenni. Ez a nap varázslatos. Az 1200-as években elkezdett, majd tovább épített várban berendezett interaktív kiállítás lenyűgöző. Végig vezet az ír sziget és főleg Limerick történelmén, a népet ért rengeteg szenvedésen.

Az élmény külön fejezetet érdemel. A kiállítási terület után a vár minden zegét-zugát felfedezzük. Toronyszobákban monitoron pallér, pénzverő, katona, várparancsnok meséli el ízesen életét. A körbástyákról belátni a várost., észak felé pedig a folyó és a Gallway irányában emelkedő hegyek körvonala.

Most bejutunk a templomba, kedves idős hölgy a pultnál. Kártyával fizetnék, mert készpénz nincs nálam. Kártyaolvasója nincs, de kedvesen invitál, nézzünk körbe gyorsan fizetség nélkül. A puritán oltár előtt kezünkbe nyom egy színes tájékoztatót, hogy könnyebben eligazodjunk. Invitál esti koncertekre, melyek ingyenesek. Szívünkbe zárjuk. Visszafelé már tegnap kinézett könyvesboltba térünk. Gael nyelvtanuláshoz keres Vica könyvet. A tulaj kedves, megmutatja a választékot és ajánlja azt, ami szerinte a leghatékonyabb, meglepi, hogy magyar akarja az Ő ősi nyelvét tanulni és ezzel barátunkká is válik. Kerül a kosárba ír tündérmese és mitológia is.

Pár apróság vásárlása után irány a campus. A busz a központban tesz le. Hamar megvan a diákigazolvány, mára nincs is itt több intézni valónk. A diák központ felé tartunk, remek étterem és söröző a falak rejtekében. Isteni ír pörköltet eszünk. Vissza a szállásra, kis csendes pihenő után szedelőzködünk, mert 8-ra van foglalt asztalunk.

A hely autentikus, hangulatos pub, a személyzet elbűvölő. Én egy remek cannelonival, lánykám lazaccal zárja  a mai étkezést, finom, testes Malbec öblíti az étket. Házigazdáink áthívnak kedvenc közeli sörözőjükbe. A Murphy's-ben most sem csalódom. Jó hangulatban, jókat beszélgetve telik az este, majd irány haza.

Az én utolsó napon, mint szállásmesteré, kezdődik. A városban töltünk pár órát, Dennys visz bennünket, mert programja van és pont arra megy, ami nekünk is remek. A Hunt múzeum a mai tervezett program, de renováció miatt kimarad Írország leghíresebb régiséggyűjteménye. Kerámia kiállítást kínál a múzeum kis boltjában kiszolgáló kedves úr. A kerámiák túl nagy hatással nincsenek ránk, a helyi művészek munkái. A kis üzletben csodálatos kelta motívumokkal mintázott medálok ejtenek rabul bennünket. Kis idő múlva egyik már a nyakban ékeskedik.

Séta tovább a folyóparton a krumpli piacon át a vár  előtti sétaúton. Menet közben a helyi elöljáróság mellett haladunk, emlékpark a Húsvéti felkelés és a függetlenné válás hőseinek. Pár lépéssel arrébb vadludakat mintázó szobor emlékezik arra a 15000 ír katolikus katonára, akik vereségük után sértetlenül távozhattak Franciaországba, Orániai Vilmos és a jakobinusok idején.

Átsétálunk a hídon. A másik parton a Treaty-kő, amelyen írek és angolok írtak alá megállapodást a vallásháború lezárásaként, amit aztán az angol királyok meg is szegtek.

A jó levegő és a nagy séta után olasz étteremben ettünk olyan bolognait, mint még életünkben soha. Az idő elszaladt, lassan vissza kell indulni. Kis pihizés, a csomagom már összekészítve, Michael kedvesen ajánlotta, hogy kivisz a reptérre. Autózás közben elhaladunk Bunratty vára mellett, ahol remek programokat szerveznek, Vicát örömmel viszik majd magukkal a fiúk, ha kedve tartja.

Nem szeretek hosszan búcsúzni, hosszú atyai ölelés, Michaelnek ezer köszönet. Új barátokra leltem a messze ír világban. A reptér kicsi, szinte üres, ma már csak az én gépem indul, az éttermet már takarítják, de még kapok egy finom americano-t. Noel Fitzpatrick élettörténetét olvasom, az idő hamar eltelik, leszáll a gép Stansted felől, gyors csomag- és utascsere. Foghíjasan, könnyű reptűen száll a gép. Időben landolunk, taxit fogok és irány az előre foglalt szállodai szobába. Kedves fiatalember a recepciós, bejelentkezem, reggelre taxit rendelek és irány a szoba. Kicsi, de kellemes, forró zuhanyra vágyom, beállok a zuhanypanel alá, gombok elfordítva, semmi. A lámpa csak villog, látni nem látok semmit. Bosszankodhatnék, de inkább megmosakszom a csapnál és irány a takaró alá. Reggel korán ébreszt a telefon, lemegyek az étterembe, üres. Az asztalokon szennyes edények, választék alig, tej nincs a kávémba. Így jártam, kicsit szusszanok, érkezik a taxi, odakint minusz 4, deres a határ.

Fizetek, kiszállok,  lesétálok az állomásra, gyanúsan üres. Hamar kiderül, hogy ma buszok mennek a vonatok helyett. Vissza egy szinttel feljebb, kényelmes a busz, előttem rossz szagú utas, mellettem olasz család feje tartja szóval családját. Liverpool str. ,megállunk, leszállok, egy megálló a Central vonalon a Bank- ig, innen tovább a Northline-on London Bridge megállóig. A vonat már benn áll, meleg, kényelmes. Telefonomon rendezem az üzeneteim, olvasgatok, és már Gatwick, készülődöm, leszállok, taxiba ülök, a sofőr erősen testszagú, megborzongok, Ez egy ilyen nap. Hamar a rendelőhöz érünk, ahol friss levegő és a saját autóm vár.

Hazaérve abszolváltam a forró fürdőt. Gyönyörű az idő, déltájban ragyogó napsütés, rövidnadrág, póló, Sussex az itteni otthon. Írország a szívemben, tudom, visszavár és ott a mi kincsünk is.