Ma reggel a pirítósra a tegnap vásárolt skót eper dzsem került. Az első harapáskor éreztem azt az ízt amit már régen, amit gyermekkoromban. Nagyanyó lekvárjává alakult és újra gyermek lettem, Nagypeterden a boldog gyermekkorom csodálatos világában találtam magam. Nagyapónak a Zöldszilváni behűtve  kútba engedett vödörben. A csodálatosan virágzó clematissal befuttatott kerítés kiskapuján átléptem a középső kertbe. Jobbról a tyúkólak, ahol apró gyermekként az ajtó alján nyíló kisajtón benyúlva a tyúkanyó alól kiszedett, belülről már a kelő csibe által megrepesztgetett tojáshéjat tovább szedtem, hogy világra segítsem a kis sárga pelyhes csipogót (ki is kaptam érte, mert gyermeki segítőkészségem a halálát okozta). Két lépés után a gyönyörű birsalmafa, mely oly sokszor roskadozott a gyümölcsök súlya alatt, és a birssajt benne a tört dióval, ami mennyei csemege volt mindig. Balra a fűzfa, amelynek lombjai közt rejtőztem kezemben a kalitka ajtajához erősített madzag végével, hogy galambot foghassak ( sosem fogtam). Mellette már Deákék kerítése és a disznóóljuk kicsit orrfacsaróan. A birsalmafán túl újra kerítés, mögötte a konyhakert a csodás, hatalmas, harapásra érett paradicsomokkal, a temérdek málnabokorral, melyek ontották a néha poloskaízű (aki mohó és nem mossa meg így jár) termét, az epres, ahonnan szedett eperből nagyi dzsemjének íze tért vissza a sok évtized távlatából. Vissza a középső kertbe, a füzfa előtt tovább a keskeny csapáson a hátsó kertbe, ami a gyermekként végtelen nagy gyümölcsösbe vezet. Az első fa rétesalmát termett, hatalmasat, ízleteset, az almáspiték csodás ízét adót. Előtte ültettem el a lóbabokat, amiket a szomszéd téeszben dolgozó asszonyok adtak, mert tudták, hogy lovacskát szeretnék. Én hittem Nekik, a babokat elültettem, naponta locsoltam, kidugta fejét a csíra, majd szárba szökkent, de a reggeli harmatban elszaladt a csikó mire én kiértem volna. Tovább a meggyfák, szilvafák, almafák 3 sorban. El is fáradtam, mire a végére értem. Egyszer nagyapával, mi férfiak elmentünk ásónyelet vágni somfából. A nekem mellig érő hatalmas fűben bandukoltunk, mikor számomra ismeretlen madárhangokra lettem figyelmes. Kerestem, kutattam a földön hol lelem a fészket. A magasba szárnyaló pacsirta meg csak kacagott igyekezetemen. Reggel, este a kerítésnél vártam a falusi csorda ki és behajtását. A duzzadó tőgyű tehenek GPS nélkül kaptattak haza, hogy gazdasszonyuk simogató kezei között megszabadulhassanak meleg, illatos, fehér, habzó tejecskéjüktől. A kecskék mindig bosszantották nagyapát, mert a kerítés elé ültetett meggyfák ágait előszeretettel zabálták. A tejet sokan a helyi tejcsarnokba vitték kannákban. Mellette  bolt és a falu közepe a kocsma. Minden alkalommal, mikor arra jártunk, kijárt nekem a bocskorszíj (medvecukor) és ustornak való bőrszíj. Nagyapó csodás csattanót font rá raffiából a szárnyasok nem kis riadalmára és nagyanyám bosszúságára. Az úton egy elhagyatott kertben odvas öreg körtefa állt, rogyadozó ház mellett. Ijesztő és félelmetes volt, úgy gondoltam nagy kígyó lakik az üregben, de sosem mutatta meg magát. Útközben bal kéz felől a templommal szemben volt a paplak drága jó Kővágó Pista bácsi (nagybátyám a középső lányát vette el) érdekes szagú otthona. Erzsi néni mindig nagy szeretettel Pista bácsi, aki a helyi lelkész volt  atyai barátsággal fogadott. Csodás, szép EMBER volt. Azóta sem láttam olyan szép galambokat, amiket ő tenyésztett, tartott a padláson. A galambok szaga ma is elő, előjön a múltból. Ott fogtam disznóvágáskor a desznyó farkát, ami jól meg is vonszolt a sárban a közönség nagy derültségére. Ott volt a kis kacsaúsztató tó is a templom mögött Szentlőrinc felé, ahol én balga gyermek egyik télen a jégre menve beszakadtam és nagybátyám Brixi nevű csodálatos boxer szukájának köszönhetően csak vizes lettem. Tartotta a galléromat becsülettel, amíg létra és kötél került és engem kihúztak a csávából. Peterden lökött az oltott mészbe a napszámos kerge fia. Nagyanyám bölcsen alaposan lecsutakolt, lópokrócba csavart csézát szerzett és a vágtató lovak Balogh Ádi bácsihoz repítettek, aki a körzeti orvos volt. Sűrű vendége voltam, mert gyakran sikerült valamit összeszednem, Ő meg böködött penicillinnel becsülettel. Szemben lakott Rózsika, aki kicsit idősebb volt nálam, de igen szép lányka volt én meg szeppent kiskölyök, de nagy bátorsággal meglocsoltam húsvétkor és szívet, lelket melengető nagy puszi volt a jutalmam. A másik szomszédban kemence állt az udvaron és mikor nősült a szomszéd legény nekem is jutott az isteni lakodalmas kalácsból. Sok év elszállt boldog gyermekkorom óta, de ami akkor belém ivódott, hordom magamban, erőt, biztonságot ad. Bennem élnek tovább azok a rég elment csodálatos emberek, akik meseszerűen szép gyermekkoromat lehetővé tették és ínyemen az eper íze tovább.

A megérdemelt hét végi pihenés. Tegnap kis kiruccanás a belvárosba Horshambe. Vettem pár apróságot és egy madár- és mókus etető fémállványt, ami már a kertben kínálja a magot az éhes begynek, gyomornak. Az első vendég kis pöffeszkedő vörösbegy volt, düllesztette pirók mellét majd odébb rebbent, később élvezte a tisztított napraforgót szarka, örvös galamb. Olvasgattam, filmeket néztem és eltelt a nap. Nincs igazán szép idő, kirándulásra nem alkalmas, de a múzeumok ilyenkor is remek élményt kínálnak, hát irány London. Megfeledkeztem arról, hogy az állomás melletti parkoló zárva, meglepetésemre mégis bejutok, fizetnék, de az automata nem érti mit akarok. A kocsi marad én megváltom jegyem London Blackfrairs állomásig, már a kézben veszem észre, hogy St Pancras-ig szól, de mindegy, mert ma szuper olcsó. Hamar telik az idő, olvasom az otthonról hozott számos könyv egyikét. London Bridge-nél már készülődöm, majd leszállok a hídra/ba épült állomáson és kényelmes séta után már kedvesen köszöntenek a beléptetéskor. Csomagom nincs hát haladok mint kés a vajban. A kiállítások többsége ingyenes, a gyűjtő úrnák és a jó érzéssel adott pár font szolgálják a fenntartás egy részét. A régi ipari épület hatalmas terei rejtik a modern művészetek produktumait. Képek a falon, installációk, vetítőtermek. Rengeteg ember. Picasso, Modigliani, Monet, Dali és sok számomra új szerző alkotása köti le figyelmemet vagy gyors pillantás után enged tovahaladni. Nem tudok elég hálás lenni Gellért B. Istvánnak, aki fogékony gimnazista koromban értő műélvezővé varázsolt sok kortársammal együtt. Szédítő a kiállítottak mennyisége. Az eredeti épülethez új szárnyat is építettek, ahol további, a világ minden részéről gyűjtött anyag látható. Egyik teremben a falon kiállított kép előtt a földön hasalva kislányok próbálják saját verziójukat megalkotni, anya velük ül a földön, a teremőrök kedves mosollyal támogatják Őket. Kíváncsiságom felcsábít a 10. emeletre, ahol négyszögletes körteraszról élvezem London körpanorámáját. Közvetlen mellettünk színes modern épület nappali szobáiba enged betekintést a magasság. Pazarul berendezett szobák, csak ámulok. Sokan várnak a liftre, hát lépcsőn visz az utam lefelé. A nagy központi csarnok mérete lenyűgöz, szinte focipálya méretű. Egyik felében gyermekeknek kialakított közösségi téren élvezik csepp életüket az apróságok. Cigánykerék, anya általi forgatással ringlispilezés, harsány kacagással kísért szaladgálás, boldog, teljes gyermekkor. Biztos visszatérnek majd később is akár saját gyermekeikkel. Eltelvén a sok szépséggel a Temze partján sétálok a közeli, újra varázsolt régi-új Globe felé. A folyó felőli frontja autentikus, a hátsó traktus már a modern világnak megfelelő. Folyamatosan mennek a nagy William mester darabjai. Bemegyek a fogadórészbe, föl az ajándékboltig. Hamletnek való koponya, W. S minden formában és mennyiségben, a legszebb a gyönyörű kiadású Shakespeare összes. Gyönyörű és visszajövök érte már tudom. Kicsit csípős a levegő, de nem kellemetlen. Sétálok vissza, útközben hatalmas szappanbuborékok szállnak felém. Kicsit arrébb a buborék eregető mutatványos varázsolja el a gyerekeket, akik visítozva szaladnak a nagy színes bucik között. Mennék tovább a városba, de döbbentem konstatálom, hogy Oyster kártyám otthon maradt. Így jár aki kabátot vált. Sebaj akkor visszamegyek London Bridge-ig, mert be akartam nézni a piacra, ahol nyálmirigyeket izgató sajtválaszték és veke járó illatözön van. A piac, ami a sínek alatt terpeszkedik üresen tátong, a pavilonok zárva. Hát persze hiszen vasárnap van. Átsétálok a közeli hatalmas templomba, a kórus éppen próbál, sok megszakítással szól az egyházi ének. A belső egyszerű és mégis lenyűgöző. Az ólomüveg ablakok egy része Shakespeare életéből vett jelenetekkel tarkított, az oltár nemesen egyszerű. A friss levegőre kiérve elindulok a közeli utcákon. Kellemes meglepetésemre a folyó partjára érek, ahol szárazdokkban Drake admirális kétárbócosa csalogatja a látogatókat. Az árbockosár üres, matróz nincs a kötélzetem. Pihen a hajó, kikötötték, családok fedezik fel a belsejét, gyerekek forgatják a hatalmas kormánykereket. A jövő kapitányai próbálgatják szárnyacskáikat. Kis séta után felérek a hídra, a következő híd a sorban a Tower Bridge, előtte páncélos naszád horgonyoz, de már csak mint múzeumhajó szolgálja London lakosságát és persze a számtalan turistát. Ebből a szögből még nem került lencsevégre. Az állomás felé haladva utcazenészek teszik hangulatossá a vasárnap délutánt. Tíz perc sem telt és már vonaton hazafelé, a kocsiba szállva nincs időm GPS-t kapcsolni ezért sikerül megismernem alaposabban Tilgate kerületet, de a belső iránytű jelez és meglelem az utat. Tele élményekkel újra,kellemes fáradtsággal mégis lazultan indulok a következő hétnek.

Ma csendes napunk volt. A délelőtti konzultációk befejezése után át kellett mennem a szomszéd rendelőbe egy nőstény macskát ivartalanítani. Megtanultam a has oldalán át kivitelezett műtétet, de a helyi trükkös, sovány, de mégis zsíros macskák számos esetben megtréfáltak. A sok zsír elfedte a méhszarvakat és petefészkeket, és a feltárás közben felesleges szöveti sérüléseket kellett okoztam, amit szívből utálok. E tapasztalatok miatt tértem vissza a jó öreg, köldök mögött ejtett 1,5 cm-es seben át való műtéthez. Ment is, mint a karikacsapás, hiszen életemben operáltam számtalanszor ezzel a technikával. A cica jól ébredt, hát elköszöntem a kedves csapattól és vissza az enyéimhez. Nem történt semmi, míg távol voltam, időm volt még, hát kiszaladtam a közeli üzletbe némi ebédért. Az egy órás ebédidőm épp csak letelt mikor Ashley szólt édesen mosolygó arccal, hogy most megnézhetem a rókát a kertben, amiről már említést tett korábban. Tudnivaló, hogy sompolygiak errefelé szinte háziállatok, senkit nem zavarnak, nem félnek tőlük, hiszen itt nincs veszettség és a róka egy szépséges vörös bundás, aki lakja a közparkokat, magánkerteket és persze az erdőket is. No de vissza a fonalat a kézbe. Óvatosan mentünk a kertbe vezető ajtóhoz. A mi kertlakónk, nevezzük Ourfox-nak békésen ejtőzött a rendelő kertjének végén terjeszkedő bokrok tövében. Telefonomat próbáltam zoomolni, hogy megörökítsem őkelmét. Kínlódott a telefon, az ablak megzavarta, eközben ravaszdi koma nagyot ásított, nyújtózott egy jóízűt és déli szunyókáját befejezvén faképnél hagyott minket. Ash hirtelen eltűnt, majd macskatáppal a kezében kisietett a kertbe , de már csak a szőrszálak mutatták a kis vörös helyét. A tápból kis adagokat szórt közeledve a kerti tavacskánk felé. Meglátjuk. Mostantól naponta teszünk ki élelmet. Az első lépést megtettük, igaz Ő nem kérte hogy szelidítsük meg, de hisz nem is az a célunk. Gyönyörködni szeretnénk és közelebbi ismeretségbe kerülni Vele tisztes távolból, aztán majd meglátjuk. Munka után sálamat a nyakamba csavartam, de még nem szólalt meg a róka figyelmeztetően: Ha megszelidítettél és barátok lettünk, akkor minden nap várlak a megszokott időben. Most mi fogjuk lesni naponta többször, hogy jön-e már. Kis herceg meséje fordítva ? Lehet. Meglátjuk.

Végigdolgoztam a tegnapi napot, munkás szilveszter után a családdal chatelve megvártam a magyar éjfélt és helyi idő szerint éjfél előtt kidőltem. Kényelmes kilenc órai kelés után megírtam a karácsony előtti élményeimet, elindítottam első újévi útjára a mosógépet, az ünnepek előtt vásárolt vörös lencséből összeütöttem egy finom zöldséges levest. Forró volt még, a nap sütött, az idő csodás, hát felöltöztem, pipámat finom illatos dohánnyal megtömtem, a dohányt a biztonság kedvéért zsebre tettem a gyújtóval, szurkálóval és irány a közeli erdő békéje, csendje. Éppen csak beléptünk 2019-be én meg az ösvényre, ahol meglepetésemre szürke tölcsérgombába botlottam. Az idő csodás, az erdő aljzata zöld és nedves. Pöfékelve, sétálgatva élveztem a perceket. A sétaút patakot követi, előttem apa két fiával a patakmederben felhalmozódott uszadékot mozgatja el a víz útjából. Idősebb fiatalabb, párok, csoportok jönnek szembe mosolyogva köszönünk és boldog új évet kívánunk egymásnak azután ki-ki folytatja útját. Út szeli át az ösvényt, átvágok, követem a víz folyását, a környező ágakon széncinegék keresgélik az eleséget, a kidőlt fákon szürkemókusok keresgélnek vidám faroklengetéssel. Jó kilométer után házak mellé érek, köztünk zöld rét, csend vesz körül, Megfordulva párhuzamos úton sétálgatok, a pipa füstöl rendületlenül, jó dohányt választottam. Visszaérek az úthoz, patadobogás veri fel az erdő csöndjét. Három lovas jön lépésben kedélyesen beszélgetve. Előttem biciklis papa két bringás gyermekével dagasztja a fellazult talajt. Újabb párok, csoportok jönnek szembe. Egy mogorvább piros arcú férfi az egyetlen - talán még borús fejjel - jön és megy mosolytalan arccal. Kedves fehér szakállas mosolygós koboldarcú idősebb férfi köszön rám kedélyesen. Letérek az ösvényről a fák közé, vigyázva lépteimre, mert a terület zsombékos, tocsogós, de jól bírja a túracipő lábamon. Idilli nyíresen vágok át, mellettem nagy zöld rét, közepén magános kopasz fa nyújtogatja ágait érezve a tavasz közeledtét. A füzeken már ott a barka, vastagon, bizakodón. Szarkák cserregése, galambok szöszmötölése övezi utam. Visszaérek a patakhoz, utat engedek két korombélinek, az egyik kérdi látva a füstölgő pipát számban, hogy ugye folyamatosan szívom. Mosolyogva mondom, hogy alkalmi bűnöző vagyok csupán. Hét közben kiszellőzik a tüdőm rendesen. A pipa életérzés, tér és idő kell ahhoz hogy jól essen. Motoros kerekes rokkantkocsin  mennek el mellettem többen, kutyájukat megmozgatva. Lassan kiérek az erdőből, erősödik a forgalom zaja, átkelve a Crawley úton beérek a kedves kis házak közé. Némely kémény füstölög, az én pipám már kiégett, zsebemben lapul. A leszálló ágba kerülő nap arannyal festi meg a fák koronáját. Jól érzem magam, remek sétával indult az év. Hazaérve megmelegítem meglangyult lencselevesemet. Jólesik, megéheztem. Megmosolyogva magam előveszem a szilveszterre vett kis üveg olasz pezsgőmet. Pukkanás, némi habzás és köszöntelek Új esztendő, legyen mindenkinek legalább annyira jó és szép mint ahogy nekem indult.