A zöld ballagáson túl, hol kamaszosan ökörködve éreztük remekül magunkat, kezdtük meg az érettségi időszakot 1979-ben és szinte meg sem száradt a tinta a bizonyítványon oszt elszaladt 40 év. Szerencsés embernek érzem magam, mert tehetséges, kiváló, nyitott, tudásra szomjas csapat tagjaként tölthettem el életem legszebb, legmeghatározóbb négy évét. Akkoriban még többségben elhivatott pedagógusok irányítgatták szellemi fejlődésünk és mutattak utat, adták át tudásukat. Külön kegye az életnek, hogy csodálatos és kőkemény osztályfőnökünk, kémia és biológia tanárunk Ónodi Ildikó kezei közt növekedhettünk. Nem csak a szakmai tudásunk gyarapodott, de értő pedagógusként jellemünk fejlődésére is nagy hatással volt. A sok tehetséges nebuló a múlt szombaton már révbe ért emberként élvezte az együttlétet. Szép életpályák, csodás sorsok mellett persze kanyarokkal és buktatókkal nehezített pályákról is szó esett, de összességében mindegyikünk megtalálta a helyét az életben. Ildikó néni vezetvén a találkozót kérte mondjuk el mit álmodtunk meg magunknak és ebből mi valósult meg eddigi életünkben. Két nagy tudású egyetemi tanárt adtunk a pécsi orvosegyetemnek, kiváló, lelkiismeretes klinikus orvos, számtalan pedagógus, agrárszakember, két állatorvos, az orvosok munkáját segítő szakemberek, boldog családanyák, nagymamák figyelték egymás szavait és örültünk egymás társaságának.  Az idő alakított a vonásainkon, formánkon kicsit, de lelkünk maradt a szabad, szárnyaló diáklélek, ami sosem fog megöregedni, mert örökifjúnak született.