Szombati műszakkal nyújtott munkás hét utáni szép vasárnapon a tél végét jelezve már korábban bemosolygott a nap az ablakon. Nem is maradtam a békés melegben sokáig. A nappalim előtti fűben pufók örvös galambok keresgéltek élelmet miközben reggelimet készítettem. Éppen csak végeztem, mikor telefonom csörrent, reggeli családi beszélgetés a távolságot áthidalva kedvesemmel.
Tegnap a munkaerőm 100 %-os kihasználással adtam. Hab volt tortán, hogy frissen végzett magyar kolléganőt fogadtam a rendelés előtt a pályaudvaron. Korábban egyeztettünk, hogy meglátogat és velem tölti a napot árnyékként tanulva a szakma és a kommunikáció csínját-binját. Mindig is szerettem átadni a tudást, tapasztalatot, egykoron hivatásos egyetemi oktatóként, később személyesen az azonos praxisokban dolgozó fiatal, lelkes kollégáknak. Mindig jó érzéssel tölt el, ha látom a tudásvágyat csillogni a szemekben és szerencsére van muníció bőségesen. Büszkeséggel tölt el, ha egykoron a szárnyaim alatt cseperedő kezdőkből kiváló állatorvos válik a szakma bármely területén.
Szóval telt a nap, nem túl bonyolult szombati esetekkel. A tulajdonosak kedvesek, együttműködőek, a kutyák, macskák lazultan viselik a 15 perces konzultációt, szúrás ide-vagy oda. Örömmel üdvözlöm a kékesen csillogó staffordshire gazdáit az ismétlő oltás alkalmából. Vizsgálat, beszélgetés, oltás szinte észrevétlenül a kabát alatt. És a nap fénypontjaként a férfi tulaj búcsúként gyémántnak titulál.
Szép, fényes nap. Következő kliensünk, kedves mosolygós hetvenes éveiben járó úr. Tájékoztatom Őt is, hogy ma két állatorvos van a fedélzeten. Anikót kérdi honnan való. Mondat mondatot követ és nagy örömmel nyugtázzuk, hogy a kedves úr sógor, akarom mondani osztrák. Dicséri Budapestet, szép napokat töltött ott, ajánlom a vidéket is legközelebbre termálvizeinket és minden csodát. Kedvesen búcsúzik.
Átmegyünk a harmadik rendelőbe, kis szusszanás és kávé után elláttuk a napi utolsó klienseket is. Vissza az állomásra, kolléganővel visszavárólag búcsú. Élvezem, hogy fiatal kollégák vesznek körül és segíthetem a fejlődésüket. Olasz, ukrán, román, horvát nemrég végzett fiatalok.
A reggeli beszélgetés után bementem a városba, pár dolgot vennem kellett. Tél végi áron vehettem meg a rendelő kertjébe a madáretető tartóállványt és faggyúgolyókat.
Hazaérve szakmai vitába keveredve telt az időm. Modern világ, facebook csoport, pengeváltások,de normális keretek között egymást tisztelve.
Már hazaérve előkészítettem és feltettem a zöldbablevest, besóztam, borsoztam a gyönyörű darab marhahúst. Csodás médiumra sült, ettem jó étvággyal körítve rizzsel, savanyított patisszonnal egy pohár jó chianti öblítette az étket. A napokban fagytam le a közösségi médiában amerikai pszichológus mondandóján a húsevéssel kapcsolatban. Kutatásai szerint ez csak szokás kérdése és hosszasan lélekre hatóan fejtegette a szegény állatok szenvedését a konyháig és hogy kivételezett állatokat, kutyát, macskát nem eszünk, (ami persze nem igaz, mert van hol igen). Szégyenlem, mert nem potyogtam a könnyeim a finom, omlós hús evése közben és gondolom a Tyrannosaurus sem lelkizett sokat annak idején, csak falt, mert éhes volt. Aztán eszembe jutott a napfényben boldogan nyújtózkodó fűszálak tömege, amelyek gusztustalan marhanyállal keveredve, éles fogakkal elmetélve, sötét csövön keresztül kerültek a szörnyű belsőbe. A kombájn rémítő hangjától sikító gabonatábla képe is bevillant és a gyümölcseiket sirató fák látványa zárta a képet.
Csak egy jó tömésnyi pipa elfüstölése marad még az élvezetekből.
Lassan szürkül újra, fotós honlapra jelentkezem, feltöltök párat a sajátokból, jönnek a kedvelések. Alig várom, hogy újra géppel a kezemben járjam a világot és kapjam el a szebbnél szebb pillanatokat.
