A hanyatló kapitalizmus áldozataként a mai szabadnapomon ( mert heti 4 napot dolgozom) kellemes pihenés után úgy döntöttem magamhoz veszem a fényképezőgépemet és irány a tiszta levegő, a csend, a nyugalom és a meditatív hangulat. A természetvédelmi terület 10 percnyi autóút mindössze. Jól fog esni a béke, mert az este vártam hogyan határoz a brit konzervatív párt  Theresa May-jel kapcsolatban. Az előzetes hírek szerint megvonják a bizalmat és más vezeti majd a pártot és a kormányt. Miért nem lepődtem meg nagyon, hogy nem így alakult. Folytathatja az ámokfutását és véleménye szerint hatalmas történelmi hibát követnek el a Brexittel meggyengítve az egységes Európát és hatalmas károkat okozva a brit gazdaságnak. Párhuzamosan figyeltem a hazai történéseket az élő közvetítéseknek köszönhetően. Az elbizakodott, pökhendi, úrhatnám senkiháziak és szarháziak megint átnyomtak olyan törvényjavaslatokat, amik tökéletesen hátraviszik az országot. Az ellenzék előtt kivételesen emelem kalapom, de Széll Bernadett ne akarjon fényeskedni, hiszen a jelen kétharmad Neki és az LMP-nek köszönhető. A budapesti népesség pedig elindult hangosan, elégedetlenül. Szemben álltak a munkájukat végző, alulfizetett, parancsot tejesítő fivéreikkel. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, sajnos néhány hőbörödött radikális, provokatőr vagy csak alkoholtól túlmelegedett gyújtogatni kezdett, aztán jött  paprika spray, könnygáz, majd a kiszorítás. A rendőrökön nem volt azonosítás, hát hogy lehet ez ? Hahó fiúk, 2006-ban ezért reklamáltatok mikor felfordíttattátok a várost a kemény maggal. 

Odaértem a természetvédelmi terület látogatóközpontjába. Jegyvásárlás közben a kedves hölgy kérdezte nem kéne kesztyűt húznom, hiszen elég csípős a levegő. Nagyon kedves, á dehogy. Lassan andalogva kezem azért a zsebemben indultam el az ösvényen. Az első fedett madárles, ahol etetőkre jön a természet csodája tele volt korábban érkezett hatalmas teleobjektívekkel felfegyverzett kollégákkal. Csöndben továbbsétáltam, hiszen van hely és tér bőségesen. A gépem még a táskában melegedett a kezem a zsebemben. Kellemes friss levegő, öt fok körüli napos szép téli nap. Fölöttem cincogás jelezte az ágak közt élelmet kereső őszapók jelenlétét. A gép telével gyorsan előkerült, de az ágak barátságtalanul takartak minden piciny tollas testet. Woodpecker munkája hallik és végre tisztán a közép tarkaharkály. Tovább a legtávolabbi  leshelyig, ahol csak ülök és előkerül a pipa még otthon megtömve finom új dohánnyal. Jólesik az íz, az illat. Madár itt nem jelentkezik, hát pöfékelve séta tovább a vizenyős területek kialakított pallókon. Több helyen leülök, figyelek, várok, szippantgatok, élvezem a csendet, békét, illatot. Időnként fotópuskások jönnek, köszönünk, ki ki a maga útján tovább. A szomszédban golfozó társaság püföli a kerek fehér röppentyűt. Vörösbegy közel és tisztán, érdeklődve bevár, pózol. Kicsit arrébb gyanús mozgás a fán, fakusz akrobataként megy az ág alján. Lassan visszaérek az etetőkkel telerakott leshez. A közönség megcsappant, őszintén nem bánom. Leülök és a csodák percről, percre történnek. Parányi ökörszem pózol, keresgél, szemez velem, zöldikék iszogatnak, az etetőn csuszka, majd kisvártatva tengelic ropogtatja a magot. A pintyek tartózkodóbbak, inkább a földre szórt magot szemezgetik. Parádés fácánkakas az etetők alatt a lehullott magot szedegeti, kicsit arrébb németalföldi festményre illően fácántyúkok töltik begyüket szorgalmasan. Hangos motoszkálás után megjelenik szürke mókus trükkösen átölelve az etetőt falja a magot, növeszti pocakját. Társa ágvégen őrszemként pózolva néz kamerámba. Ujjaim dermednek csak elkelt volna a kesztyű, de sebaj. Kifelé még bomló nádbuga vonzza a tekintetet. A csípős idő ellenére rezgésszámom az optimális, meditatív nyugalom jár át. Hazafelé beugrok a városba kicsit körbenézek. Kedvenc árusom nem találom, pedig most elhoztam volna fából faragott, szemet gyönyörködtető kosárkáját. Hazaérve vissza a modern világba, gép bekapcsol, Francesco Durante zenéje lazít, a Facebookot böngészem és visszatérek a való világba. Otthon szép arcú, optimista diákok síppal, dobbal járják a ködös várost szolidarítást vállalva a munkásokkal, már a Lánchidat zárják. Frissek, bátrak, értünk is ott mennek a téli délutánban bajszos szart skandálva a Sándor palota felé. Saját jövőjükért, a mi nyugdíjas éveinkért mennek kipirulva, mellettük még békésen a rendőrök is. Az országnak kéne 100 év no nem magány, hanem békés polgárosodás, hogy soha többé meg ne történhessen hasonló országrablás, néphülyítés. Nagycenken enyhe földmozgás,Széchenyi nem nyughatik.